Fáklyaláng, 1964. június-október (5. évfolyam, 1-10. szám)
1964-06-15 / 1-6. szám
4 FÁKLYALÁNG — annyira kútba esett, hogy azt onnan többé nem lehet kihúzni. Oka ennek nemcsak a katonai, hanem a gazdasági egyensúlyi helyzet radikális megváltozása is. b. ) Ugyanis a Common Market néven tömörült hat nyugateurópai ország (Franciaország, Nyugatnémetország, Olaszország és a három úgynevezett “Benelux” állam) olyan hatalmas ipari, kereskedelmi, sőt mezőgazdasági tényezővé is fel tudta magát küzdeni, amely ma már nemcsak kihívja, hanem egyenesen túlszárnyalással is fenyegeti a fejlődés bizonyos ágaiban mind a tőle keletre, mind nyugatra elterülő nagy gazdasági egységeket, amelyekről 1949-ben még mindenki azt hitte, hogy elérhetetlen magasságban állnak a háború következtében porba sújtott és tehetetlenül vergődő nyugateurópai országok felett. c. ) Végérvényesen megdőlt az a marxi tétel, hogy a kapitalista termelési forma a munkásság “elnyomorodásához” vezet. A modern kapitalizmus országainak munkásai (minden esetre azonban csak azok egy része) soha nem álmodott fényes gazdasági és kulturális helyzetben vannak és arra kell őket figyelmeztetni, hogy kevesebbet egyenek, mert életük első számú veszélyeztetője ma már a tultápláltság. Az életszínvonal emelkedése a szerencsés rész számára fantasztikus magasságokat ért el. Igaz, hogy ugyanakkor még éppen a vezető kapitalista országban is a szegénység réme is hatalmas méretekben kisért, amit anyagi eszközökkel nem, csak mélyreható szociális átalakulással lehet leküzdeni. d. ) Megdőlt az u.n. “válságteória” is, amely szerint a kapitalista országok válságból válságba botladozva, végül is tehetetlenül kimúlnak az utolsó nagy válságban és területükön átveszi az uralmat a mindent nivelláló szocializmus. A tények ennek ellenkezőjét igazolják. Vannak még mindig igen erőteljes válságok is, de a regenerálódás belőlük mindig nagyobb mint azok mélysége volt. Ha a marxi tétel helyes volna, akkor a válságoknak egyre mélyebbeknek és a felemelkedéseknek egyre sekélyebbeknek kellene lenniök. Emellett a szocialista országokban a válságok épugy előfordulnak mint riválisaiknál. e. ) A szovjetrendszer nem bir úrrá lenni a mezőgazdaság szocializálása miatt bekövetkezett nehézségek felett. Az a vicc, amit a U.S. News and World Report hozott a minap, rendkívül találó: a világ legjobb mezőgazdája Nikita Hruscsov, mert ő Kazaksztánban vet és Kanadában arat. A szocialista tömbhöz tartozó olyan államok nagy gabonabevitele, amelyek az egyéni termelési rendszer mellett mindig gabonát exportáltak, megcáfolhatatlan bizonyíték erre épugy, mint a szocialista országok állandó belső élelmiszerhiánya más élelmiszerek terén is. Hasonlóan nagy jelentőséget kell tulajdonítanunk annak is, hogy az u.n. “háztáji gazdaságok” egyre nagyobb szóhoz jutnak a mezőgazdasági termelésben. Terméseredményük évről-évre emelkedik és minőségben messze felülmúlja a termelőszövetkezetek produktumait. f. ) A marxizmus-leninizmusnak a vallással folytatott nagy harca is vesztésre áll. Ma már kiderült, hogy az emberek igen nagy többsége nem ateista, hanem istenhivő lény. Ebben a pillanatban és ebből a szempontból mindegy, hogy melyik vallás hive, de vallásos létező és ezt a tulajdonságot nem lehet belőle kiirtani, legfeljebb deformálni lehet — ideiglenesen. Már pedig abban a pillanatban, amikor az ateista elvi alapokon felépült marxi szocializmus ezt kénytelen lesz bevallani — ami csak idő kérdése és az u.n. “szatellita” országokban már többé-kevésbbé meg is történt — a szocialista államok egész belső élete olyan nagy átalakulásoknak néz elébe, amelyeknek végét ma még be sem lehet látni. g. ) A tapasztalatok alapján már igazoltnak vehető az is, hogy legalább bizonyos kapitalista elvek és módszerek közbeiktatása nélkül a szocialista ipari termelés határozottan elmarad az optimális lehetőségek mögött. Kevesebbet, több selejtet és általánosságban rosszabb árut termel és termelése több költséggel jár, mert a bürokráciának sehol sincs olyan gyilkos hatása mint éppen itt. A munkásnak egyszerűen nem képes akkora munkabért fizetni, mint a kapitalista termelés. Ez a felismerés vezette Hruscsov miniszterelnököt, amikor országa ipari termelésének decentralizálását rendelte el és előírta bizonyos tőkés módszerek alkalmazását, “mert a nép jóléte fontosabb mint a princípiumok”. Itt már nem a “két lépést előre, egyet hátra” szempont vezette őt, hanem az a gyakorlati meggondolás, hogy nem lehet fejjel a falnak menni. h. ) Az elsorolt hibák, csalódások és meghiúsult várakozások eredményezték azt a fejlődésbeli fennakadást, ami ma az egész Szovjetunió életére első sorban jellemző. Hruscsov miniszterelnök 1960- ban azt az ünnepélyes Ígéretet tette népének, hogy hamarosan el fogják érni a világ leggazdagabb országának, az Egyesült Államoknak termelési és fogyasztási színvonalát. Azután a verseny nyílt terére lépve már a kapitalizmussal való összehasonlítás sem feszélyezi őket többé rohamos fejlődésük utján. Ezzel szemben most — négy év után — az orosz nép életstandardja csak egy hajszálnyival magasabb, mint 1958-ban volt. 1962 óta egyes élelmiszer árak meredeken emelkedtek, mialatt a béreknél csak inkább jelképes emelkedés következett be ugyanezen időben. A lakás-épités, fogyasztási javak termelése, sőt még a nehézipar egyes szükségleteinek kielégítése is visszaesett a megelőző év termelési színvonala alá. Az ország hangulatán — amennyire ez ott megnyilatkozhatik — meglátszik a kényelmetlenség és nélkülözés szülte kedvetlenség. Az elsőrendű élelmiszerekért és tüzelőért való sorbanállás téli időben ingerültté teszi a családanyákat. Az a hangulat, hogy 1964 rosszabb, mint 1963 volt, de jobb mint 1965 lesz. Mindennek szerves és rendszerbeli okai vannak és arra utal, hogy a szovjetrendszert kellően átgondolt és megtervezett szintézis utján belátható időn belül igen alaposan meg kell reformálni, ha vezetői a veszedelmes zökkenőket el akarják terülni. Le kell emelni a merev ortodoxia állványáról és olyan fejlődési irányba kell terelni, amely a tömegek szociális védelmét — korunk legnagyobb követelménye ez! — összeegyezteti a termelésben nélkülözhetetlen vállalkozói szabadsággal és felelősséggel és az állami életben nélkülözhetetlen politikai szabadsággal. Esztelenség azt mondani, hogy ilyen fordulat bekövetkezése lehetetlen. Ha pedig nem az, akkor végzetes mulasztás lenne arra fel nem készülni. Semmiféle intranzigens szovjet ellenesség nem pótolhatja az alkotó szellemi munka előnyeit. Ezzel szemben a kockázat csak annyi, hogy hiába dolgo
