Fáklyaláng, 1963. március-október (4. évfolyam, 1-9. szám)

1963-10-23 / 7-9. szám

4 FÁKLYALÁNG melyet újra minden dicsőség és elismerés megillet 1956-tól kezdve. • Ez az uj magyar nemzeti egyéniség azonnal kifejezésre is juttatta kollektív akaratát, ami most már mindenkire kötelező, aki a magyar nemzet életébe ártja magát. Budapest legszomorubb napjainak egyikén, 1956 december 28.-án összejött a Magyar írószövetség 250 tagja és közülük 237-en elfogadták a GOND ÉS HITVALLÁS cimü rezoluciót, amely a követ­kezőképen hangzik: “Egy ezredév alatt sok zivatar verte nemzetün­ket. De a zivatarok borújában is két fény mindig hü maradt hozzánk. Egyik a nemzet csillaga, mely vészek idején is áttört fényével a homályon; a másik pedig virrasztó költőink fáklya-fénye, mely a magyarság számára ma is tanitás. Számunkra több is annál, mert kötelező örök­ség. Hűséggel szeretnők ezt az örökséget hordozni. Nehéz. De megtennünk mégis az egyetlen ut, mert nincs feloldás. Itt állunk hát, a számadás és a val­lomás erkölcsi kényszere alatt. Itt állunk az októ­beri szabadságharc véres halmán, melyet egy nép reménye ostromol. Ha egy évtizedre visszatekin­tünk erről a halomról, szenvedőnek és várakozónak látjuk a népet. Szenvedett mert korának eszméit, melyeket tiz év előtt reménnyel üdvözölt, idegen formában és zsarnoki módon akarták életévé tenni. A hosszú kényszer alatt kiújultak természetén a történelmi sebek, s nemzeti függetlenségét veszen­dőnek látta. Szenvedő és igaztalan sorsában gyó­gyulásra áhitva vágyakozott s nemzetté válni sóvár­gott. Ebben a vágyban és sóvárgásban van a forrás, mely október 23-án feltört a mélyből. Mint ennek a forrásnak neves tanúi, keserves szivvel kell meg­mondanunk, hogy a szovjet kormányzat történelmi tévedést követett el, amikor vérrel festette meg forrásunk vizét, Dicső költőink élő szelleme és az emberi igazság segít nekünk abban, hogy jóslatot tegyünk: eljön az idő, amikor a megtévedt hatalom bünbánatot mond, mint ahogy az általa megdöntött hatalomnak is meg kellett bánnia ama tiprást, amelyben Petőfi elveszett. Hitünkben és népünk ismeretében mindenkit óvunk attól a téves ítélettől, hogy a szovjet fegyverek nélkül a szocializmus vív­mányait kiirtotta volna a forradalom. Tudjuk, hogy nem. Mert a munkásosztály, a parasztság és a java értelmiség hive volt és változatlanul hive a demok­rácia és a társadalmi szocializmus vívmányainak, amelyeket nem elsorvasztani akart, hanem élővé tenni inkább. Élővé tenni, azaz a maga magyar testéhez szabni és nemzeti hagyományainak szel­lemével is megtölteni. Ezt akartuk és ezt akarjuk ma is, akik a nép vágyainak igéit fürdetjük és jobb jövőre tesszük irói sorsunkat. Ezért szólunk külön és együtt az 1945-ös földosztás népi törvénye mellett; nemkü­lönben a bányák, az üzemek és a bankok ügyében, hogy azok a társadalom tulajdonában virágozzanak. De vajon terem-e elegendő módon a föld, ha a paraszt a termelés módjaiban kedvét nem leli? S vajon virágzik-e a közösségi vagyon, ha nem egészséges a társadalom? Igen, nemzeti függetlenség nélkül kedveszegett a munkás és a paraszt, a kéz és az értelem, egész­séges társadalom nélkül pedig nem gyarapszik a közös vagyon. Meg kell hát szereznünk, s éppen a szociális haladás érdekében, a nemzeti függet­lenséget; s a népi önkormányzat utján meg kell teremtenünk az egészséges társadalmat. A nemzeti függetlenség és a társadalmi rend demokratikus felépítése: ez a magyarság vágya, melyet mi is hordozunk és munkába önteni törek­szünk. S miközben szivünket és irói életünk jövendő napjait betölti ez a szándék, a nemzeti egység bölcsője mellől tolmácsoljuk is mindenkinek. A kö­zös cél gondjában kezünket nyújtjuk a munkások­nak, köszöntésünket lélekből küldjük a parasztság­nak és szívből az ifjúságnak. Győzzük meg együtt a politika vezetőit, hogy a politika nem lehet öncél, hanem csak a nép üdvére eszköz; s késztessük őket arra, hogy a magyarság egységes óhaja szerint használják ezt az eszközt. Vagyis a függetlenség kivivására egyfelől, belső életünkben pedig arra, hogy a munkások és parasztok törzsére, a szellem és az értelmiség segítségével, felépüljön az egységes magyar társadalom, az önkormányát demokratikus módján. Csak igy jöhet létre az erős és gazdag ál­lam, melynek barátsága más államokkal igaz és tartós, s amely nemcsak száműzi az emberi kizsák­mányolást, hanem maga sem nehezedik nyomasztó terhével a népre. A nyugalmas és dolgos társada­lom, a nép jólétén őrködő állam fölött emigy biztos záloga lesz a jövőnek a nemzet. Mindezekben magyar gondjainkat röviden el­mondottuk és véleményünkről hitvallást teszünk. írói munkánk igéi lesznek szavaink, gondunk örökös az időben, véleményünk pedig a közirás betűibe és irodalmi müvekbe költözik. Hűséget fogadunk a zászló előtt, amely jelezte nekünk, hogy a nép forradalmi egységéből a nem­zet újjászületett. Ebben a hűségben hitvallásunk alapján, gondozni és védeni fogjuk a magyarság szellemét. Erkölcs legyen a munkánk talpköve, mü­veinkben pedig találjon értelmet és formát a nép alkotó ereje, az emberiség és eszméivel a kor. Egyedül igy leszünk méltók a nagy elődökhöz, s egyedül igy válhatunk későbbi nemzedékek ér­demes őreivé. — Magyar írók Szövetsége.” 1 Az íróknak, akiktől ez a megnyilatkozás szár­mazik, az ad felülmúlhatatlan tekintélyt a magyar jelenben és jövőben hogy ők a terror éveit otthon élték végig és mint fáklyahordozók felgyújtották és lángszavukkal végig irányították a forradalmat. Sem 1945-ben sem később, 1956 december 28.-a előtt nem menekültek el, tehát az “Itt élned halnod kell” szent dalát nem a new york-i Hunter College nagytermében énekelték, hanem otthon élték. Sza­vuk ezért lett Evangéliuma az egész magyar nem­zetnek. Ez az Evangéliuma az Október 23 Moz­galomnak is. Azért él, hogy ezt megvalósítsa. Sem­mivel sem többet és semmivel sem kevesebbet, csak éppen ezt. És amikor az emigráció selejtje támadja a Mozgalmat, az azért van, mert mi nem akarjuk otthon restaurálni sem az SS generálisok 1 Csicsery-Rónay István: Költők Forradalma, Washington, D.C., 1957, 98-100 oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom