Fáklyaláng, 1963. március-október (4. évfolyam, 1-9. szám)
1963-10-23 / 7-9. szám
2 FÁKLYALÁNG inert nem nyithatjuk meg börtöneik kapuját, pedig ők ezt várják tőlünk. De magunkra maradtunk a segíteni akarásban — mert széles e világon közöny lakozik az emberi szivekben. Felelőségünk teljes tudatában kérjük fel újra és újra a nyugati hatalmak kormányait, hogy a magyar kérdés megoldását, ne azon az alacsony színvonalon szorgalmazzák, amint azt az 1963. év eddig nyilvánosságra hozott diplomáciai lépései tanúsítják, hanem abban a magas szellemben, amelyikben a magyar nép teljes függetlenségének és belső szabadságának a helyre állítása legyen a legfontosabb szempont. Egyedül ez oldja meg a magyar kérdést, nem pedig az apró engedmények kicsikarása és azok ellenében dollár kölcsön nyújtása egy olyan rezsimnek, amelyik nem felel meg a legminimálisabb követelményeknek sem, amelyeket egy ország népe saját kormánya irányában joggal támaszthat. Tehát azt az emelkedett szellemet kérjük a magyar kérdés kezelésénél, amely minden nyugati állam életében olyankor nyilatkozott meg, amikor az hullámhegyen járt és nem azt a lanyha, lagymatag nemtörődömséget és mindenbe belenyugvást, ami olyankor vett erőt ezeken a népeken, amikor történelmük a dekadencia útjait járta. Ez a kérésünk a forradalom és szabadságharc hetedik évfordulóján a nyugati hatalmak felé. A magyar emigráció felé pedig az, hogy nézze meg végre, hogy kik képviselik a független magyar gondolkodást és kik azonosak magatartásukban a forradalmi hősök szellemével és adja meg az emigráció hatékony támogatását ezeknek a tiszta szándékú embereknek, akiknek lehetnek hibái de soha nem voltak még életükben becstelenek és fordítsa el arcát az emigrációs magyarság a kufároktól, a mindenből üzletet csinálóktól, a nemzet szenvedéseit apró pénzre váltóktól, akik nem a független magyarság ideálját szolgálják, hanem még itt és most is másoktól várnak irányítást, a mások akaratát lesik és azt akarják ráerőltetni a magyarságra. Ez az elképzelhető legnagyobb sértés és legnagyobb inzultus a magyar nép számára, mert ha van ezen a világon politikailag érett nép, amely tudja, hogy mit akar s melynek magaválasztotta céljai a legfenségesebbek ezen a világon — akkor az a magyar nép. Addig is mig otthon, meg nem szűnik a zsarnoki elnyomás, legalább itt az emigrációban juthasson érvényre a független magyar szellemiség, éppen az egész magyar nemzet szabadságának mielőbbi kivívása érdekében. S ha már senki sem tesz semmit a magyar nemzet szabadságának visszaállításáért, legalább mi magyar emigránsok küzdjünk, harcoljunk a magyar nemzet védelmében, azok akik rendületlenül hívei vagyunk hazánknak. HÓKA ERNŐ KAPHATÓ Mozgalmunk 1. és 2. számú kiadványa: 1. Sulyok Dezső: A Magyar Emigráció Szerencsétlensége 2. A Magyar Október 23 Mozgalom Programmja Sulyok Dezső kommentárjaival. Megrendelhetők, egyenként 1-1 dollár előzetes beküldése mellett a következő címen: HUNGARIAN OCTOBER 23rd MOVEMENT P. O. BOX 249 - GRACIE STATION NEW YORK 28, N. Y. Októberi üzenet Színes, sárga faleveleket kerget körülöttem az őszi szél. Az elmúlás hangulata vesz körül, amelyben októberi gondolataimat rendezgetem. A természet búcsúzik s búcsúzóul felölti legpompásabb köntösét. Ebben a búcsúban még sincs szomorúság, mert velünk marad a búcsút mondó természet legdrágább kincse; az eljövendő tavasz uj életet keltő biztató ígérete. Október van. A magyarok számára különös jelentőséggel bir ez a hónap. Már jó száz évvel ezelőtt 1849-ben is az október mondott halotti beszédet az elveszett szabadság sírba hullásánál. Azóta uj remények és uj csalódások jöttek. Rövid idő alatt két nagy világégés fenyegette kidöntéssel nemzetünk évezredes fáját. A két nagy pusztító vihar végigsöpört az egész földtekén, de az emberiség oly régóta vajúdó problémáit nem tudta megoldani. A magyar nemzetnek ismét az a sors jutott, hogy neki kellett fizetnie a legtöbbet mások vétkeiért. Úgy látszott, már nincs kiút. De mégis történt valami. A teremtő mégsem hagyta el a magyar népet. A reménytelenség éjszakájában uj csillag tűnt fel, amikor a magyar nép 1956 október 23.-án újra a kezébe vette azt a fáklyát, amely megvilágította a sötétségből kivezető utat. A világ megmámorosodva szemlélte az uj csillag fényét, de annak valódi értelmét nem fogta föl, a fáklyát csak mi magyarok hordoztuk tovább s megpróbáltatásunk pedig egyre súlyosabbá vált. Odahaza a legteljesebb rabság és elnyomatás lett a magyarság osztályrésze, de nem várt reánk sem könnyű sors, akik idegenbe szakadtunk, mert súlyos felelősséget jelentő küldetést bízott reánk a magyarok Istene. Tudom sokan vannak velem együtt azok, akik bármennyire is elfáradnak a napi munkától, éjszakáikon át mégis lázas ébrenalvásban élnek és szenvedik át újra meg újra 1956 októberét. Tőletek kérdem halljátok-e magyar lelkiismeretetek szavát, amely küldetésetekről beszél? Érzitek-e, tudjátok-e, hogy az 1956-os fáklya mégsem tűnt el véglegesen? Érzitek-e, hogy annak csodálatos fénye nemcsak az otthoniak lelkében él, de az Isten egy-egy szikrácskát beléhelyezett minden magyar menekült leikébe is? Drága menekült magyar testvérem, most októberben, amikor az emlékezés gondolatai fokozottabban törnek föl a te lelkedben is, kérjük együtt a magyarok Istenét adjon számunkra világos látást, hogy küldetésünket betölthessük. Hiszem, hogyha számosán leszünk, akik ezen az imádságos magyar utón haladunk a sok-sok feltörő szikrácska összekapcsolódva olyan erővé válik, amely képes lesz újra visszahozni az 1956 október 23.-i magyar világosságot, hogy az fényével mindörökre betöltse az egész világot. Dr. Regős Péter
