Fáklyaláng, 1963. március-október (4. évfolyam, 1-9. szám)
1963-08-15 / 4-6. szám
F Á K L Y A L Á N G 5 halála ebben meg nem akadályozza, hamarosan nivellálta volna az amerikai és szovjet életformát egy olyan szintézisben, amelyben talán több lett volna a leninista elem mint az attól idegen. A második világháború egész — Roosevelttől irányított — politikája, diplomáciája és stratégiája minden legkisebb izében és lépésről lépésre kimutathatóan ezt és csakis ezt az egyetlen célt volt hivatva előkészíteni s szolgálni. Ez volt Roosevelt életművének pozitív tartalma. Negativ tartalma pedig az a mérhetetlen német-gyűlölet volt, aminek lángjai még ma is arcunkba csapnak, ha megnyilatkozásait tanulmányozzuk. Céljai azonban a történelmet irányitó ismeretlen erők akaratából, hirtelen halála miatt nem valósultak meg. Az utód pedig őszintén és lelke mélyéig vissza rettent a mélységektől, amelyeket a roosevelti intenciók nyitottak meg előtte és 180 fokos fordulattal nyomban rátért a védekezés politikájára, amely azonban mindig kiejti kezéből az iniciativát és tehetetlenné válik legalább annyiban, hogy ellenfele mozdulataihoz kénytelen alkalmazkodni, aki tegnap még barátja és fegyvertársa volt, aki tehát birtokában van minden közös titoknak és akit az ő előde indított el azon a történelmi utón, amit ő most minden erővel el akar reteszelni, mert megrettent a várható következményektől. Ilyen példátlanul tragikus helyzetben sokkal nagyobb államférfim tehetségek is zsákutcában érezték volna magukat, mint amilyeneket Amerika 1945 óta ki tudott termelni. A britek tehetetlensége a második világháború befejezése óta még nyilvánvalóbb és természetesebb mint az amerikaiaké. Winston Churchill egy Ízben a kolonializmus felszámolásáról folytatott vita során azt mondotta Rooseveltnek, hogy nem azért lett őfelsége első minisztere, hogy a birodalom felszámolásánál elnököljön. Pedig hamarosan éreznie kellett neki is és mindkét pártbeli utódainak is, hogy igenis a brit politika legfőbb tennivalója ma az, hogy lehetőleg simán leadminisztrálja a birodalom elkerülhetetlen széthullását és azután hozzászokjék ahoz a gondolathoz, hogy Britannia újra nem több, mint egy aránylag nagy terjedelmű sziget. Ez a tény már önmagában véve is bénító hatással van az ország politikai életére; a rémület érzésével tölti el azt és tehetetlenné teszi az uj kezdeményezésekre. Konzerválni akarják a tavalyi havat s közben nem veszik észre, hogy az már régen elolvadt és Britannia már a második világháború végén is — tiszteletreméltóan óriási teljesítményei és áldozatai dacára — csak a gyenge másodhegedűs szerepét játszhatta Roosevelt ellentmodást nem tűrő akarata mögött. Németország feje felett ott lebegett a morgen thaui kiátkozás sötét felhője. Az elfogult és a tárgyilagosságot szándékosan kerülő amerikai irodalom iparkodott minden háború ódiumát a németek vállára rakni a világ kezdete óta, amelyekre az emberiség csak vissza tud emlékezni és a németek kegyetlenségeiről szélesen megalapozott “szakirodalom” hirdeti még ma is, hogy azokhoz foghatót még egyetlen nemzet sem követett el, mióta a világ fennáll. Ezzel szemben a puszta valóság az, hogy a két világháború alatt a németek összesen sem követtek el olyan rémtetteket, amelyeknek egyedi értéke felérne például Drezda városának 1945 február 13.-án éjjel történt terror-bombázásával, amikor a nyugatiak egyetlen éjszaka 135.000 békés német polgárt, köztük igen számos gyermeket, nőt és áldott állapotban volt nőt öltek meg katonailag teljesen szükségtelen bombázásukkal. Ha ezt, Hirosimát és Nagazakit beletesszük a mérleg egyik serpenyőjébe, a másikba pedig a németeknek a két háború alatt kétségtelenül elkövetett összes kegyetlenségeit, már akkor is nehéz eldönteni, hogy ki tehet szemrehányást a másiknak. De amelyik ebnek veszett hirét keltik, annak el kell pusztulnia és feltétlenül ez történt volna a tehetetlenségre kárhoztatott Németországgal is, ha közben Amerika túlélése nem vált volna Németország talpra állításának függvényévé. A háborút követő első évtizedben azonban Németország még igy is teljesen a tehetetlenség lenyűgöző ereje alatt állott, sőt részben ott áll még ma is. Tehetetlennek kell tartanunk azt az országot, amely nem tudja, hogy hol vannak a határai és mi lesz a legközelebbi holnapja. A német nép gigantikus nagyságát mutatja, hogy a számára szabadon hagyott szűk területeken még igy is olyan eredményeket produkált, amelyeket egyetlen más nép sem tudna utána csinálni. Franciaországot 1940 tavaszának hat hetes “villámháboruja” valósággal sokirozta, mert olyasvalami történt vele, amit mindenki lehetetlennek kellett hogy tartson, amig be nem következett. Közel két évtizeden át — egészen de Gaulle tábornok újra uralomra jutásáig — érezte annak a tehetetlenségnek nyomasztó hatását, amivel ez az észvesztő sokk megbénította életerejét. A világpolitikában nem számított tényezőnek és korábbi partnerei vagy szánakoztak rajta vagy kárörömmel szemlélték hanyatlását, aszerint hogy ki milyen beállítottsággal viseltetett irányában; de igy vagy úgy “leírták” a történelem főszereplői közül. Oroszországot is megbénította részben a Roosevelt segítségével elért — a realitást messze meghaladó — eredmények féltése, részben az a nem várt merev és ellenséges atitüd, amelyet az elkövetett hibák tudatára ébredt és a maccartizmus ostorcsapásaitól is ingerelt uj amerikai politika máról holnapra tanúsított vele szemben. Félelem attól, hogy elveszíti szerzeményeit, másrészt attól, hogy egy nála katonailag erősebb hatalommal háborúba keveredhetik, bénitólag hatottak az orosz szellemi erők kifejlődésére is és az ország kormánya ténylegesen rákényszerült, hogy a látszólagos béke idején továbbra is háborús politikát folytasson. Ennek három megnyilatkozása volt különösen romboló hatással az egyetemes emberi fejlődésre: a marxistaleninista doktrína merev és görcsös alkalmazása minden téren; a szovjetbefolyás alá került népekkel szemben egy a világtörténelemben ritkán előfordult kegyetlen terror alkalmazása és a fehér ember szolidaritásának sutba vetésével a kinai kapcsolatok egészségtelen keresése. Ez volt a második világháborút követő éra tehetetlenségének statikája. Most vizsgáljuk meg annak dinamikáját. A tehetetlenség politikájának eredményei Egy francia mondás szerint az akasztófa megpillantása hallatlanul felfokozza az emberi agy koncentráló képességét. Ez történt a két vezető nagy
