Fáklyaláng, 1963. március-október (4. évfolyam, 1-9. szám)
1963-03-15 / 1-3. szám
Free Hungarians for an Independent and Free Hungary Szabad magyarok a független, szabad Magyarországért Az Október 23 Mozgalom Folyóirata A MAGYAL EGYSÉG SZOLGÁLATÁBAN “HISZEK MAGYARORSZÁG FELTÁMADÁSÁBAN!” V. ÉVFOLYAM, 1-3. SZÁM ÁRA: 35 CENT NEW YORK, 1963 MÁRCIUS 15 HALHATATLAN MÁRCIUS 1848 tavaszán, mint a vihar zúgott véges-végig Európán e szent szó: SZABADSÁG! Páris, Becs... Pest-Buda. A magyar nép lánglelkü költője, március idusának mámorában ott áll a Muzeum lépcsőjének tetején s fény hull sápadt homlokára, amint kiáltja: ... A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk!... S a nép; az istenadta nép hallgatja a költő szavát, önnön szavát, s az Isten szavát. Keblét feszíti lelkének duzzadása s nincs többé maradása; elindul lerázni láncait. Mint tavaszi vadvizek végtelen áradása zeng, zug, hömpölyög a pesti utcán az, aki tegnap szivét még bezárta, amelyben ott izzott az önvád, mint hamu alatt a parázs, akinek félelmét mára pozdorjává zúzta vágya; a szabadság akarása. 1848 március idusának igéi virágba szöktek, hogy kiteljesedjen a nemzet legmerészebb álma; a Haza szabadságának maradéktalan visszaállítása. Egyik napról a másikra hősöket termett a föld, amelyet annyi vér öntözött egy ezredéven át. Akit egyszer megérintett a szabadság lángja, annak többé nem volt módja kitérni a hűség elől. ISASZEG, NAGYSALLÓ, HATVAN . . . s megannyi aranylapja még a nagyrahivatottságnak — a nemzeti élniakarásnak. Mint legendák sorozata maradt reánk az a dicsőséges másfél esztendő, amelynek egyformán lett hőse az ismeretlen kisdobos, a rohamra vezénylő tábornok és a nagy ütközetek halhatatlan nemzetőre. Kossuth lángoló, gyújtó szavára megmozdult az egész, egységes nemzet. A nagy EPOSZ beteljesedett. Az ország földjéről a honvédsereg kiűzte ellenségeit. S akkorra, újra egyedül maradt a magyar. Európa siri csendjét csak a végső csatákra induló vörös sipkások kesergő nótája törte meg. Még néhanéha fellobbant a nemzeti géniusz az óriási túlerővel szemben. De az orosz gőzhengernek már semmi sem állhatta útját. Nemzetünk egyik legvéresebb tusája elbukott. A kilátástalanná vált küzdelem a világosi fegyverletételhez vezetett. Őszi szél süvített végig a csatamezőkön és a lehullott falevelekkel betakarta az elesett hősök friss sirhantjait. Az életben maradt vitéz sereg szétoszlott. Az országban temetői csend . . . alkotmányos szabadságunk darabokra volt tépve. Mi kellett több a győzőknek? A nagy harc utáni csend mély emberi megértésre intett, de a Kamarilla bosszútól lihegett. A magyar szabadságszeretetet és honfierényt mind-mind ki akarta irtani. Ezért szabadította hazánkra a Kamarilla Haynaut, akinek tébolyult vérengzése nem ismert határt. Útját akasztófák hoszszu sora jelzi, amelyeken bátor hazafiak adták viszsza nemes lelkűket a Teremtőnek. Százak és százak szenvedtek mártírhalált. . . . Mednyánszky őrnagy, Gruber tüzérhadnagy, Rázga Pál evangélikus lelkész, Streit Miklós római katholikus plébános és igy mehetnénk névről névre az aradi tizenhárom vértanúig és Gróf Batthány Lajosig, az első felelős magyar kormány miniszterelnökéig, akinek életét katonai sortiiz oltotta ki október 6.-án. De a mag amelyet elvetettek termő talajba hullott és száz évvel később 1956 október 23.-án kalászba szökkent. Az emlékezés tisztítótüzében több mint hat esztendő telt el fölöttünk azóta, hogy eldördült az első sortiiz Budapest utcáin 1956 október 23.-án. Hat és fél éve már, hogy jeltelen sírokban alusszák örök álmukat a szabadságharc hősi halottjai. Emlékük mementó, mely életünk értelmét kell hogy adja, mert otthon büntetik a rájuk való emlékezést. Nekünk, egykori küzdőtársaiknak kell győzelmesen befejezni azt a harcot, amit akkor ott elkezdtünk. Csak igy lehetünk hűek hozzájuk és csak igy vihetjük a kegyelet virágait jeltelen sírjaikra mert ők nem csak hazánknak, de az egész emberiségnek legkülömbjei voltak. Emlékeztessük reájuk, nap, — mint nap a megalkuvókat, a gyorsan felejtőket, hogy a szabadság, amelyért életüket áldozták, mindennél fontosabb. Hűségűkért a kor halállal fizetett. Áldozatuk mégsem volt hiábavaló, mert a világraszóló harcok tüzében egy olyan uj, minden eddiginél különb értékrendszer született meg, amely magában hordozza eljövendő korok ígéretét: a boldogabb jövő zálogát. Az októberi forradalom és szabadságharc a történelem első olyan tömegmozgalma volt, amelynek tisztaságához nem férhet kétség, s amely úgy állította vissza az alapvető emberi jogokat, ahogy azt az ember isteni örökségül kapta. A magyar nemzet küzdelmét minden nép szabadságának védelmében vívta, — a szovjet kommunizmus ellen, amely elnyeléssel fenyegeti az egész világot. A marxizmusnak nemcsak nemzetközi, de nemzeti formáját is elutasította a harcok tüzében eggyé forott nemzet, mint a magyar népiélektől teljesen idegen életformát. Célkitűzéseiben, az ezer-
