Fáklyaláng, 1962. március-december (3. évfolyam, 1-12. szám)
1962-05-15 / 4-5. szám
Az utána megépülő uj világ keretében — amelynek leírása lényegében azonos a korábban idézett könyvében ismertetett, idevágó elképzeléseivel — H. G. Wells jóslatszerűen, de meglehetős szabatossággal először beszél a kolchoszról, mint a mezei gazdálkodás uj alapegységéről. Miután elmondta, hogy az uj világkormány egyik legfőbb gondját a városi és mezőgazdasági lakosság életszínvonala és életmódja között fennállott különbség eltüntetése képezte, igy ismerteti az uj mezőgazdasági rendszert: “Ennek a modern rendszernek központi ideája az, hogy az egyéni gazdálkodó, az elparcellázott földbirtok és a falusi élet helyébe — mindenestől, együtt és egyszerre — a Termelő Szövetkezetei teszi. Ezek a termelő szövetkezetek férfiak és nők szövetkezései, akik átveszik a szántó és legelő-területeket és felelősséget vállalnak arra, hogy bizonyos mennyiségű termést előállítanak. Ezek eléggé kis társulások ahoz, hogy szigorúan demokratikus alapon lehessen őket vezetni és eléggé nagyok ahoz, hogy rendelkezésre tudják bocsájtani a szükségelt egész munkaerőt. . . . Őrházakat és istállókkal kapcsolatos lakóházakat tartanak fenn a művelésűk alatt álló területen, de a modern közlekedés könnyűsége és olcsósága lehetővé teszi számukra, hogy csoportos lakásokat tartsanak fenn maguknak a legközelebbi városban, közös étkező helyiséggel és klubházzal. . . . Ez a rendszer máris megszüntette a jellegzetesen paraszti megjelenésű népességet a világ hatalmas területein, ahol az emberemlékezet óta ismert volt. A részben félénk, részben tunya élet, amely a falusi lakásokban meghúzta magát, az apró kis botrányok, pletykák, kicsinyes rosszakarat, emberek iddözése, termés elrejtése, félig-meddig léleknélküli élet távol a könyvektől, gondolkodástól és társadalmi érintkezéstől, az állandó közvetlen-közelségben élés a marhákkal, sertésekkel és tyúkokkal, a trágya állandó közelsége és a trágyától szennyes lábbeli máris eltűnőben vannak az emberi életkörülmények listájáról. Mindez rövid idő múlva nyomtalanul el fog tűnni. És ez a kollektiv intelligencia müve lesz.” Mint Wells írásaiban minden, ez a leírás is természetesen kissé ferde és eltúlzott. A dolog a valóságban lényegesen másként ütött ki. De a gondolat felvetése 1914-ben mégis váteszi képességekre mutatott. Különös könyvet adott ki 1954-ben William Hűbben, a pennsylvaniai George School-tanára Four Prophets of Our Destiny címmel. Négy nagy gondolkodónak a nézeteit gyűjti össze könyvében a 20. század várható fejlődésére vonatkozóan, akiknek filozófiáján mint vörös fonál végig vonul egy közös vonás: aggodalom, félelem és az az érzés, hogy az emberiségre szörnyű dolgok várnak a közeli jövőben. Ez a négy nagy gondolkodó: Friedrich Nietzsche, Fjedor Dosztojevszky, Sörén Kierkegaard és Franz Kafka. Szerző előszavában ekként mutatja be őket: “Mind a négy hozzájárult a modern gondolkodás kialakításához és nagy befolyással volt a nyugati gondolkodásra, amely befolyást teljes dimenzióiban csak most kezdünk felismerni. Az a spirituális válság, amit a tisztánlátás rejtélyes érzékével előre láttak, ami nagy mértékben emelte munkásságuk intenzitását, ma a tulajdonképeni alapoka korunk társadalmi és politikai nyugtalanságának. Egyéni arcélük élesen eltér egymástól, de gondolkodásuk egyformasága és felállított diagnózisaik gyakori, meglepő azonossága kétségtelenül zavarólag hat generációnkra, épen úgy mint különleges jóslataik, amelyeknek nagy része máris megvalósult.” Hűbben tehát egészen más oldalról közelíti meg a 20. század nagy kérdőjelét, mint az eddig tárgyalt Írók. Öszerinte “korunk társadalmi és politikai nyugtalanságának alapoka . . . spirituális válság.” Nézzük meg ezt a szempontot is kissé közelebbről. Az alább idézett nagy gondolkodók következő megnyilatkozásait William Hűbben könyvéből idézzük és nem azok eredeti müveiből. Ezen egyetlen esetben tehát e kommentárok idézetei másodkézből valók. Friedrich Wilhelm Nietzsche 1844-től 1900-ig élt. Baselban volt egyetemi tanár. Egész életében beteges, törékeny-testű ember volt és 1889-ben gyógyíthatatlan elmebaj tört ki rajta. Számos nevezetes irodalmi alkotása közül, kettő emelkedik ki különösen magasra, amelyekben filozófiája a legtisztábban megnyilatkozik: Also Sprach Zarathustra (Imigyen szóla Zarathustra), három részben, 1883-84-ben, és Hinter Gut und Bőse (Ami a jó és gonosz mögött van), 1886-ban. Filozófiájában elitéli a tradicionális erkölcsi felfogást, mint a rabszolga tömegek erkölcsi törvényét, amelyben az ember nemes tulajdonságai meg vannak alázva és a gyengeség felmagasztalása érvényesül. Magasztalja az arisztokratikus embertípus magasabb-rendüségét, az uralkodó fajta erkölcsi értékeit, amelyeknek érvényesülése esetén az élet épen saját magasabb-rendüsége következtben fenn tud maradni. Kell, hogy az embert a saját akarata magasabb-rendü emberré tegye (Übermensch), aki mint ilyen a jó és gonosz felett áll. Az Übermensch fogja megsemmisíteni a földön a dekadens demokráciát. Nietzsche hatása a német Nemzeti Szocializmusra közvetlen és félreismerhetetlen volt, ami különösen bölcseleté gyakorlati részének érvényesülésében jelentkezett. Az ember gyakorlati magatartásának alapvonása ugyanis Nietzsche szerint a “Wille zur Macht”, a hatalom akarása kell, hogy legyen. Hűbben négy oldalon sorolja fel könyvében Nietzsche próféciáit. Kommentárjaink terjedelmére való tekintettel itt csak a legfontosabb részeket közöljük, de azokat is igen kivonatosan: “Nietzsche utolsó írásai, amelyek a nyolcvanas évek végéről származnak, a jóslások nagy tömegét tartalmazzák: . . . A nemzeti politika . . . hamarosan a múlté lesz. Megvalósul az Egyesült Európa, ahogyan Napoleon megálmodta. Nietzsche már egy évtizeddel előbb beszélt az eljövendő Európai Népszövetségről és arról, hogy feltétlenül szükség van a teljes világgazdaság egységes megszervezésére. Korunkban egy számos évszázadra terjedő uj éra veszi kezdetét, amelynek legnagyobb problémája az egész világra kitejedő uralom kérdésének megoldása lesz és amelyben ‘olyan háborúk lesznek, amilyenek még sohasem voltak.’ A háborúk az állam legbensőbb természetének következményei és noha Nietzsche nem kívánta glorifikálni a háborúkat önmagukért, úgy tekintette azokat, mint a nemzet erejének megujitóit. Más helyütt azt állítja, hogy maga a társadalom is csak ‘háborúhoz vezető eszköz.’ Nietzsche bizonyos formában előre látta a káosz periódusát 21
