Fáklyaláng, 1962. március-december (3. évfolyam, 1-12. szám)
1962-05-15 / 4-5. szám
rikai mozgalom beleinvesztált, helyzete 1957 második felében ténylegesen tarthatatlanná vált. Kellett valami kiutat találni az “impasszból”, amibe az alapitásától fogva beteg és hivatása betöltésére alkalmatlan Bizottmány saját szerencsétlen magatartása miatt került. A gyertyák csonkig égtek, a meglévő helyzetet nem lehetett tovább tartani, a politikai és erkölcsi csőd nyilvánvalóvá lett. • A sülyedő hajóról menekülni kezdtek az utasok. Az úgynevezett Keresztény Népmozgalom kezdte meg a bomlást. A mozgalom nevében Közi Horváth József elnök már 1956 november 27.-én levelet intézett Varga Bélához, amelyben közölte, hogy ő és alakulata “a Bizottmányt megszűntnek tekintik.” Nem léptek ki — ez túlságosan merész elhatározás és nagy kockázat lett volna falmelletti és az anyagiakra mindig túlságosan sokat adó politikájuk számára. Csak hirtelen “nemlétezőnek” kezdték tartani azt az alakulást, amellyel 1949 óta közös emlőket szoptak. És tagjai is voltak annak mindahányan. Azután 1956 decemberben Kovács Imre jelentette be kilépését. Ő hazulról való elmenekülése időpontjában a hírhedt Páter Balog István álellenzéki pártjának volt tagja. Amerikában viszont úgy viselkedett, mintha parasztpárti lenne és igy az ő esetében nem lehetett pontosan megállapítani, hogy a menekülő utas milyen irányt képviselt. 1957 január 4.-én, külön-külön levélben, de egy akarat-elhatározással Nagy Ferenc és Au er Pál végrehajtóbizottsági tagok jelentették be, hogy kilépnek a Bizottmányból. Mindenki menekült, aki azt hitte, hogy máshol befogadásra talál és aki menekülésével alibit akart igazolni. Csak azok maradtak, akik senki másnak nem kellettek és ezeknek lett igazuk. Mert a Free Europe nem engedte teljesen felbomlani a Bizottmány törzsét. Hónapokig tartotta és fizette azt élőhalott állapotában és abban a biztos tudatban, hogy a pénz vissza fogja hozni a lázongókat és be fogja annak öblébe terelni a Szabó Miklós féle strassbourgi népfrontos alakulás álkurucait is. így is lett: aki a pénz erejére számit, az legtöbb esetben jól számit. 1957 elejétől fogva azonban azon év október 22.-ig, amikor az uj szerv a Free Europe Committee erélyes ukázára végre nem megalakult, hanem összeverődött, mert csak az történt, hogy a Bizottmány megmaradt csonkjához betereltek néhány visszakérezkedőt és felvettek néhány uj törtetőt és nem valódi szabadságharcost, hallatlanul mozgalmas lett a magyar emigráció élete. Voltak világos pillanatok, amikor úgy látszott, hogy mégis csak lehet valami rendes és becsületes dolgot alkotni. E tanulmány szerzője is bekapcsolódott vagy 2 hétre az ilyen erőfeszítésekbe, de a vörösök, a népfrontosok és reakciósok képviselői a Free Europe utasítására hivatkozva kizárták őt a tárgyalásokból, még mielőtt egyáltalában alkalma lett volna kinyitni a száját és megmondani, hogy mit hogyan szeretne megoldani. Az analógia megdöbbentő és tagadhatatlan: 1946 február elején Vorosilov szovjet-tábornagy parancsára való utalással közölte velem Tildy Zoltán, hogy nem lehetek Magyarország miniszterelnöke. Itt pedig 1957 szeptemberben a Free Europe Committee rendelkezésére való utalással közölte velem telefonon Szabó Pál, hogy jelenlétem a kibontakozást kereső tárgyalásokon “nem kívánatos,” tehát azokra meg sem fognak hívni. De azért sohasem estem még kétségbe amiatt, mert a nyers erő vagy a pénz birtokosai nem szenvedhették el szerény személyemet. Kell bennem valaminek lenni, amit sem az egyik, sem a másik nem birt elviselni. De nemzetem is pontosan ilyen: mindig, mindenkinek útjában állt, aki hatalmaskodni akart rajta és igazságtalanságot akart ellene elkövetni. Ezekről a tárgyalásokról egyébként két igen jól megirt tanulmány számol be. Az egyiket Barankovics István tette közzé litografált formában New Yorkban 1957 november 4.-én. Ennek címe. “Az u.n. nemzeti képviselet kérdéséről.” A másik Varga László müve. Ez dátum nélkül jelent meg és e tanulmány szerzője 1958 február 3.-án kapta meg azt Varga Lászlótól. Ennek címe: “Jelentés a Magyar Keresztény Demokrata Unió Központi Bizottságának az Egységes Nemzeti Képviselet létrehozásának érdekében végzett tevékenységéről.” A cim olyan mintha 4. osztályos elemista fogalmazta volna, de maga a jelentés nívós, tartalmas és jóhiszemű is egy bizonyos kis mértékig. Ezt a két dolgozatot az jellemzi, hogy megjelenik bennük valami, amit hiába keresnénk a Bizottmány korábbi kiadmányaiban: szerzőiket részben már lelkiismeretük is vezette és törekedtek az igazságosságra is. Ez nyilvánvalóan az 1956. évi forradalom szelének érintése rajtuk. Hosszú volna őket akár csak kivonatosan is idézni, de nincs is erre semmi szükség. Mert ami a hegyek vajúdásából született, roszszabb lett minden megelőzőnél. Külső formában a kommunista alapjellegü Parasztpárt receptjét követték: átkeresztelték az alakulás nevét és a Magyar Nemzeti Bizottmányból “Magyar Bizottság” lett. Ez nem a múlt megtagadása volt, hanem annak letagadása akart lenni. Azonban az ilyesmi természetesen nem megy. A cég megmaradt régi üzlethelyiségében, a régi vezetés alatt és ugyanaz tartotta ki ezt is, aki elődét. Érdemben: kidobták a volt Bizottmány legértékesebb tagjait, akik nem voltak sem kupecok, sem politikai analfabéták. Barankovics István kitünően tudja a szabályt, amit követniük kellett volna az uj alakulás létrehozásánál és meg is írja azt tanulmányának mindjárt az első oldalán: “A demokrácia saját sírját ássa meg, ha a vezetést nem a minőségre bízza, hanem a vezető posztokra olyanokat jelöl ki, akik csak vezetői ambícióval de nem a vezetéshez szükséges erkölcsi és szellemi tulajdonságokkal rendelkeznek. Nemcsak a vezetőket, hanem az őket kijelölő csoportokat is felelősség terheli, ha a vezetést alkalmatlanok kezébe adják.” Egészen bizonyos, hogy adott esetben ennek a tételnek teljes megforditottja volt az, amit követtek és bizonyos az is, hogy ennek nem Barankovics István volt az oka. A Magyar Bizottság tagjait egyenesen félelmetes kontraszelekcióval válogatták össze. Barankovics nem sorolja fel, hogy kik nem rendelkeznek a vezetéshez szükséges erkölcsi és szellemi tulajdonságokkal. Ilyen felsorolás lehetetlen is. De próbáljunk helyette néhány kategóriát példálózva felállítani, mert a gyakorlat azt mutatja, hogy a jövőben a mostanihoz hasonló szerencsétlenségek elkerülése végett szükség lehet ilyenre. Tehát egészen bizonyosan hiányoznak ezek a kvalitások a következő kategóriákból: 1. A homoszekszuálisokból. 34
