Fáklyaláng, 1962. március-december (3. évfolyam, 1-12. szám)

1962-12-24 / 9-12. szám

2 FÁKLYALÁNG Rövid külpolitikai összefoglaló Bár az utóbbi hetekben az érdeklődés közép­pontjában a kubai krízis állott, mégsem korlátozó­dott erre az egy kérdésre a világpolitikai tevékeny­ség, mert a világ más ütközőpontjain is tovább bonyolódtak az események, de az atomháború lehe­tősége közvetlenül csak Kubánál fenyegette az em­beriséget. Az Egyesült Államok a koreai háború befejezése óta folytatott, szinte már végzetessé váló “védekező” politikáját számolta föl a kubai hely­zetben tanúsított magatartásával, amikor saját és ezen keresztül az egész amerikai kontinens országai érdekeinek védelmében elhatározta a Kubába tele­pített szovjet támaszpontok minden áron való föl­számolását. Illetékes helyről kiszivárgott hirek szerint Hruscsov levele, amelyben megígérte a Kubába te­lepített támadó jellegű s atomtöltetü távolsági raké­ták és IL. 28 mintájú atombombázók visszavonását, csak hat órával előzte meg a Kuba ellen tervezett invázió megkezdésének időpontját. Az invázióra nem került sor, de a kérdés még nem nyert teljes meg­oldást, mert az Egyesült Államok kormánya ragasz­kodik a mindmáig még nem teljesített azon fölté­teléhez, hogy nemzetközi ellenőrzéssel szerezhessen bizonyságot arról, hogy a Szovjetunió valóban fel­számolta kubai támaszpontjait. Mindenesetre a ku­bai krízis kapcsán tanúsított határozott amerikai álláspont meg fogja teremni gyümölcseit. Ennek körvonalai már kibontakoztak a kubai krízis forr­­pontja, október 23.-a óta. Mikoján szovjet minisz­terelnökhelyettesnek még három hét sem volt ele­gendő arra, hogy Castrót “jobb belátásra bírja”, de Amerikából való elutazása előtt már azt jelen­tette ki, hogy a Szovjetunió viszonozni fogja az Egyesült Államok jóakaratát (amelyről — mint mond­ta — Kennedy elnökkel folytatott megbeszélése során győződött meg). Nem kétséges, hogy a Szovjetunió csatát vesztett Kubában, amelynek kihatásai ma még beláthatatlanok, de mindenesetre elindult egy folyamat, amelyet az Egyesült Államok a kubai krízis alatt tanúsított hasonló magatartásával mindig befolyásolhat, figyelembe véve azt az el nem ha­nyagolható tényt, hogy a Szovjetunió komoly ideo­lógiai és gazdasági válsággal küzd, amelyből kiút csak egy kínálkozik számára, ha föladja eddig folytatott az egész világ meghódítására irányuló politikáját és visszaadja szabadságát a rabságában tartott népeknek, közöttük a kétszer oly véresen le­­igázott magyar népnek. Ez nemcsak a rabnépek, de a Szovjetunió érdekeit is szolgálná, mert meg­teremtené számára azt a biztonságot, amelyet eddigi politikájának tovább folytatásával soha sem élvez­het. Egy háborús kalanddal pedig csak saját pusz­tulását idézné elő, különösen ha figyelembe vesszük a rakétaelháritó fegyverek legújabb amerikai sike­reinek tényét. Marad tehát a becsületes xnegegyezés lehetősége; a jelenlegi status quo felszámolása, az igazság és a rabnépek önrendelkezési jogának ma­radéktalan visszaállítása. Hruscsov és Gromikó leg­utóbbi moszkvai beszédei mintha ez utóbbi felisme­rést látszanának igazolni, ami természetesen nem zárja ki azt, hogy ez esetben is csupán taktikáról van szó, amely egyik napról a másikra megváltozhat. Ennek szem előtt tartcisával szükség van a jövőben is, talán még fokozottabb mértékben a Kuba ese­tében tanúsított amerikai magatartás fenntartására, KEGYELEMTELJES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS ÁLDÁSOS UJESZTENDŐT KÍVÁN MINDEN MAGYARNAK A Magyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Szövetség Amerikai (Országos) Szervezete, Az Október 23 Mozgalom és a FÁKLYALÁNG Szerkesztősége. amely kizárja a meglepetések lehetőségét. * Nagy port x>ert föl a SATURDAY EVENING POST amerikai magazin egy cikke, amelyből fény derült Stevenson, Amerika ENSz-beli követe maga­tartására a kubai krízis idején. Az illusztris folyó­irat olvasói tudomására hozta, hogy Stevenson nagy követ a szovjet kubai támaszpontjainak felszámolá­sáért cserében azt ajánlotta a Nemzeti Biztonsági Tanács ülésén, hogy az Egyesült Államok számolja föl angliai, török és olaszországi támaszpontjait. Megdöbbentő javaslat ez, ha figyelembe vesszük, hogy Hruscsov kompenzációs javaslatában egyedül a törökországi bázisok felszámolását említette, de még azt is gyorsan eleljtette, amikor meggyőződött arról, hogy az Egyesült Államok ez esetben nem alkuszik és halálos komolyan ragaszkodik a kubai szovjet támaszpontok fölszámolásához. Múltjának ismeretében mi nem csodálkozunk Stevenson nagy­követ magatartásán, mert ő csak önmagát adta, csupán az szomorít el, hogy a roosevelti nagy ki­árusításnak ilyen figurái még mindig magas tisztet tölthetnek be és felelőtlenül veszélyeztethetik Ame­rika életbevágóan fontos érdekeit. Reméljük, hogy e megnyilvánulása egyben hattyúdala is volt Ste­­vensonnak és a kétszeresen bukott elnökjelöltnek nem lesz módja többé ilyen kritikus helyzetekben játszani a tűzzel. * A káröröm legkisebb jele nélkül, de nagymér­tékű önigazolással szemlélhetjük Nehru indiai mi­niszterelnök vergődését a vörös kínai háló szorítá­sában. Most, amikor komolyan bajban van e szent férfiú, aki a béke minden áron való megmentésére áldozza életét, nem mehetünk el szó nélkül amel­lett, hogy fel ne hívnánk a figyelmet a “nagy semleges” tragédiájának okaira. A kaszttalanitott India eme jeles vezetője ítéleteiben kettős mértéket alkalmazott, attól függően, hogy mi a saját érdeke. Nem volt szeme meglátni az 1956-os októberi ma­gyar forradalom és szabadságharc brutális eltiprását, fülei nem fogták föl a pesti utcán haldokló gyer­mekhősök halálhörgéseit, de lelkiismeretfurdalás nél­kül rohanta le sokszoros túlerővel a portugál hely­őrséget Goában, holott éppen úgy nem tarthatott rá igényt, mint bármely más hatalma a világnak. Soha nem volt bátorsága tiltakozni a kommunizmus embertelenségei ellen, de mindig talált elitélni valót “a nyugati imperialisták” megnyilvánulásaiban. A sors iróniája az, hogy most a nyugati hatalmaknál kilincsel fegyverért. A tibeti szabadságharcot nem segítette meg, de a szabadság elnyomására Gurka egységeket küldött Katangába. Vörös Kina a “nagy bálvány” most visszafizetett azokért a szolgálatokért, amelyekkel az E. N. Sz.-ben patronálta az egész világ leigázására készülő kommunista Kina ügyét. A lec­kéből tanulhat Nehru; csupán azt kell felismernie még, hogy a jövőben meg tudja különböztetni a barátot az ellenségtől és akkor megkímélheti az indiai népet hasonló kalandok elszenvedésétől. Hóka Mihály

Next

/
Oldalképek
Tartalom