Fáklyaláng, 1962. március-december (3. évfolyam, 1-12. szám)
1962-03-15 / 1-3. szám
Az Október 23 Mozgalom Folyóirata aV MAGTAB EGYSÉG szolgálatában “HISZEK MAGYARORSZÁG FELTÁMADÁSÁBAN!” II. ÉVFOLYAM, 1-3. SZÁM ÁRA: 35 CENT NEW YORK, 1962 MÁRCIUS 15 Korszerű Március 1962 március 15.-e azt jelenti, hogy 114 év múlt el, mióta a Talpra Magyar először hangzott fel a Nemzeti Muzeum lépcsőin. A napot már a következő évben megünnepelték és azóta is szakadatlanul. A Bach-korszak alatt titokban, gondosan bereteszelt ajtók mögött. Aztán, amikor a zsarnokság felengedett, nyíltan és soha nem lankadó lelkesedéssel. 1945 óta otthon az ünnep egyre inkább elvesztette eredeti jellegét és lassankint kommunista propaganda okkáció lett belőle. De azért nem merik elhagyni és évről-évre megünneplik. Viszont mindenütt, ahol menekült magyarok csoportosan élnek, sohasem múlik el e nap anélkül, hogy meg ne ünnepelnék. A nap és szereplői jelentőségét a 114 év alatt már minden szempontból nálunk sokkal hivatottabbak méltatták és ismertették. Ezért most csak március 15,-ének és az utána következett szabadságharcnak három legjellegzetesebb mozzanatára emlékezzünk, mielőtt tovább mennénk elmélkedéseinkben. Ez esemény hősei a legmagasabb csúcsot jelentették abban a vonatkozásban, hogy mit tehetnek egy nép fiai hazájukért. Bátrak, okosak és minden más generációnál hazaszeretőbbek voltak, mert öntudatosakban szerették a hazát. Csak azért buktak el, mert saját uralkodójuk olyan idegen túlerőt hozott rájuk, amivel szemben a legnagyobb hősiesség sem győzhetett. Harcuk még sem volt meddő, mert 18 év után olyan uj helyzetet érlelt meg a nemzet számára, amelyben népünk 50 éven keresztül aránylag boldogan és jó körülmények között élhetett. Az első két vonás pontosan ugyanígy megvan — kivéve az uralkodó árulását, aminek helyébe külső államok árulása lépett — e nap történelmi ikertestvérének, 1956 október 23.-ának esetében is. A harmadik mozzanat bekövetkezése pedig nem kis részben tőlünk, magyar emigrációtól függ. Azért tőlünk, mert otthon az élet bizonyos vonatkozásokban meg van dermedve. Kétségtelen, hogy otthon az élet általánosságban folyik tovább. Sőt sok szempontból — például a technikai fejlődés, a természet-tudományok művelése, szociális átformálódás, uj kulturális áramlatok önkéntes, vagy inkább kényszerű adaptálása, a földtulajdon újszerű alakulása, az ipar, kereskedelem és mezőgazdálkodás uj eredményeinek felhasználása, uj világnézet kiforrása, a politikai szemlélet nézőpontjainak teljes eltolódása, az emberi relációk újra értékelése és még sok egyéb — merőben uj és más világ keletkezett otthon 1945 óta. Ez most már megváltoztathatatlan tény és ami változás jön, az mindig csak messzebb és messzebb vezet a múlttól és sohasem tér annak vonalára vissza. Már azok is, akik 1956- ban menekültek el hazulról, ha hirtelen vissza térhetnének, olyan világot találnának otthon, amire nem ismernének rá. De nincs meg az a fejlődés, amit a nemzet eljövendő generációi külső formájában is hajlandók lesznek majd elfogadni és a nemzeti élet további fejlődésének alapjává tenni. Ennek egyszerű és mindent megmagyarázó oka a kényszer, amely az otthoni magyarság álami életére ránehezedik. Bizonyos, hogy a magyar nép csak azt lesz hajlandó sajátjának elfogadni — ha szabad akaratát visszanyeri—aminek az alkotásában ő maga is résztvett. És mivel az élet közjogi, közigazgatási, sőt magánjogi keretei is kényszer eredményei, azokat majd senki sem tekinti igazában magáénak, amikor módja lesz véleményét szabadon kifejezésre juttatni. Szabadulni akarnak majd a meglévőtől, ami helyett azonban nem áll uj és másik rendelkezésre, mert otthon ilyent ma még csak előkészíteni sem lehet. Ebben az értelemben irtuk, hogy otthon az élet bizonyos vonatkozásokban meg van dermedve. Ettől elvonatkoztatva természetesen az a magyarság élete, ami odahaza folyik, akármennyi szenvedéssel van is tele. Az emigráció élete csak torz, ezerféleképen deformálódott gunyképe az igazinak. Igen sok országban élünk szétszóródva és még legerősebb egyéniségeink is asszimilálódtak bizonyos mértékben annak az országnak az életéhez, amelyben élnek. És különben is: az emigráció a nemzet fájának vihartól letört ága.
