Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 7. szám - Balogh Edgár: Barta Lajos, az élő magyar klasszikus
oly találóan „polgári szomorú-vígjáték”-nak jellemeztek. Erre a dramaturgiai kettős- egységre mutatott rá találóan Kovács Fe renc Utunk-cikke, legfeljebb hozzátennők: Barta Lajos Szerelmét nemcsak szatírának nem, dé még egyértelműen vígjátéknak sem tekinthetjük (még ha talán annak mutat ná is a színpadi rendezés), mert egészében leplezi ie a sötét hatalmak korlátai közé szorult kispolgári emberéletet. Maga Barta Lajos csak egyetlen munkáját nevezi víg játéknak, ez az ugyancsak 1916-ban szín- rekerült Zsuzsi. Én nem tudom, másnak mi lyen, engem ennek a vígjátéknak az olva sásakor is sírás fojtogat. Vérbő alakok, egy szerűségükben is magasztos vágyódások, árad az élet és szép az ember, de egy zsandárállam vasrácsai közt eltorzul még a szerelmi játék is. Nem tudhatom. Csathó Kálmán hogyan rendezte meg a Nemzeti Színházban a bemutatót, de nem csodálom, hogy Krúdy Gyula himnikusan írt erről az eseményről tárcát, s arra az időre esik Ady Endre Budapesten ma újra idézett nyilat kozata is: „Barta Lajos nekem olyan örö met okozott, mint Móricz Zsigmondon és Kaffka Margiton kívül talán senki még.” Ha a közeljövőben Kolozsvár is vállalkoz nék új Barta-bemutatóra, úgy ezt a Zsu- szit szeretném itt látni, s van még egy drá ma: egy nagy feszültségű kisvárosi tragé dia, az Örvény, amelyben a régi urizáló kis polgári Kolozsvár akár önmagára is ismer hetne. Ez a darab is vastapsot kapott a bu dapesti Nemzeti Színházban, még pedig 1919 elején, a polgári forradalom viharos és vál ságos napjaiban. Miért tetszhetett? Bizo nyára nemcsak azért, mert az üresen pózoló dzsentri-alakokkal szemben parasztokból, iparosokból jött, új magyar polgári típuso kat vonultatott fel, amint űj eszmékkel, tervekkel tömítve harcba lépnek, hanem azért is, és főleg azért, mert ezeknek a népből kiemelkedett és megvagyonosodott új embereknek minden nagy jelszava el sikkadt és nevetségessé vált egy régi, meg romlott világba való önző beleszövődés ör vényében. Ez már több, mint polgári kri tika. Itt már osztálygyökeréig tárul fel min den egyéni sorsprobléma, úgy, ahogyan azt csak marxista műveltségű író láthatta meg. íme, a szocialista realizmus magyar klasz- szikus hagyománya, csak tudjunk végre ró la és éljünk vele! Az új Barta-kötet még két régi művet mutat be. A sötét ház eredeti, megdöbben tően igaz magyar Éjjeli Menedékhely. 1917. végén készült a Nyugat számára, a cenzúra azonban törölte s csak a proletárdiktatúra felszabadult munkássága láthatta és üdvö zölhette. A hetedik műről megint csak az előszó beszél: Oroszország napja volt a mű címe, s 1920-ban Piscator, a világhírű ren dező mutatta be Berlinben, természetesen német fordításban. Színháznyitó játék volt, s az akkor tizennégy intervenciós hadsereg ellen küzdő Szovjetköztársaságnak az egész emberiségre kiható jelentőségét villantotta fel. A magyar kézirat és a német szöveg egyaránt elveszett. A legelső kiállás a Szovjetért német szín padon, ez már az emigráns magyar író tör ténete. A Rákóczi-kor emigrációját vagy az 1849- es száműzöttek változatos sorsát, idegen ben folytatott küzdelmeik fény- és árnyé- köldalait vaskos történeti szakmunkák tag lalják, de hol van még az 1919-es magyar emigráció tudományos feldolgozása? Ez az emigráció harcolt a magyar nép nyakára ült Horthy-rendszer ellen és vívódott ön magával, szétporzódó elemei lecsapódtak^ jobbra és balra, ezzel az 1919-es bújdosó- sereggel eljutott a saját hónában eltiport haladó magyar kultúra a világ minden sark kába, s ahol kedveztek a körülmények, ott meg is fogamzott és kihajtott újra. Moszk va, Berlin, Bécs, Prága, Párizs egy-egy új magyar kultúrgócponttá vált, s ezek kisu gárzásaiból fényre és erőre kapott az utód államokban felsarjadt új, kisebbségi magyar szellemiség. Volt idő, amikor Magyarország határain kívül élt és fejlődött tovább a ma gyar kultúra, Csehszlovákián, Románián, Jugoszlávián át áramlott titkos és nyílt kez deményezés az újraeszmélkedő magyar nép szószólói felé. Itt jutott új szerephez a búj- dosó Barta Lajos. Nem lenne teljes róla a kép, ha vissza nem emlékeznénk eme má sodik hagy, alkotó korszakára is. Barta Lajos az 1920-as évek közepén Csehszlovákiába vetődött el s ott élt, ott dolgozott egészen a köztársaság bukásáig. Jelent meg ebben a másfél évtizedben is irodalmi munkája, így 1928-ban Pozsony ban. A sötét ujj, a kapitalista átalakulás ban nyomorát új nyomorra cserélő paraszt- világ regénye, igazi jelentőségre azonban a kisebbségi, viszonyok között, majd e szűk kereteken túl is a szerkesztő és publicista emelkedett. A csehszlovákiai magyarság kul turális önösszeszedését, saját szükségletei és mondanivalói szerint való szervesülését hirdette, harcban egy ájult vidékiesség el len. Helytelenítette az akkori Budapestnek való kulturális kiszolgáltatottságát, nem egyezett bele, hogy Szlovenszkó Horthy- Magyarország „könyvgyarmata” legyen, s magasrangú kisebbségi magyar szellemi er jedést és termést, önálló könyvkiadást és folyóiratkultúrát, független szellemiséget sürgetett. Olyat, amely a csehszlovákiai ma gyarság feltörekvő dolgozóinak valóságá
