Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 2. szám - Babos László és Mikus Sándor: Komáromi pillanatfelvétel
Eszembe jut, amikor 1944 júniusában először jártam Komáromban. Déli elé megkaptam a „Sas” behívót, ami any- nyit jelentett, hogy az embernek sür gősen le kellett tennie, ami éppen a kezében volt és a hivatalos rendelkezés szerint „minden elérhető szállítóesz közt ígénybevéve, késedelem nélkül” egységéhez kellett indulnia. Estére begyalogoltam a szomszéd fa luba, az állomásra. A mi falunkból in dultam útnak, de mire Üjvárba ért a vonat, már nem akadt rajta ülőhely, az utolsó állomásokon pedig már az abla kon keresztül másztak be a kocsikba az emberek. Éjféltájban döcögött be a vonat Ko máromba. Légiveszélyt jeleztek. A sö- tétbeburkolózott város idegenül, ellen ségesen fogadott. Noha megvolt már éjfélután egy óra is, mire odaértünk az Öregvárba, nyomban elszállásoltak bennünket. — Reggel majd megkapjátok a kincstárit, — adta tudtunkra az őrmes ter. Meg is kaptuk, a magunk ruháját becsomagoltuk és leadtuk a raktárba. Az enyém ott is veszett, .soha többé nem láttam viszont. Két hétig voltam Komáromban, de az Öregvár udvarain és épületein kívül egyebet nem láttam. Két hét múlva az tán megkaptuk az új ruhát, rövid csiz mát és a dohányporciót. Hadrakelt se reg lettünk. Másnap kora hajnalban ébresztő. Felsorakoztunk. Két század. Néhány- száz magyar és szlovák fiú. Egy lakk csizmás őrnagy rövid beszédet tartott a „hazánk egére tornyosuló sötét fel legekről” s már indultunk is ki, két hét óta először és sokan közülünk talán utoljára is-az Öregvár kapuján. Átmen tünk a Duna hídján és ráfordultunk az Ószőny felé vezető útra. A borzongató hajnali levegőben, a még reszketően fel-feltetsző csillagok alatt kényszeredetten és baljóslatúan hangzott fel a nóta: „Testvér, ma még tán csak öt perc az élet, öt perc és nincsen tovább .. így és ennyit láttam először Komá romból. Hároméves a komáromi Magyar Te rületi Színház, évfordulót ünnepel. Nem hosszú idő ez egy színház életé ben — különösen ahol már tradícióról beszélhetünk — de a Magyar Területi Színház esetében éppen arról van szó, hogy a hároméves fejlődés tükrében, túl minden kritikai megjegyzésen meg kell értenünk Csehszlovákia magyar színházának szerepét s meg kell lát nunk jövőjét. Három évvel ezelőtt, 1953. január 30- án, amikor a színház bemutatta avató játékát, Urbán Ernő TŰZKERESZTSÉG című drámáját, csak kevesen gondoltak arra, hogy három év múlva már ha laszthatatlanul rendeznivaló probléma ként áll elő a színház dramaturgiai és állandó rendezői kérdése... és a szí nészek szakmai képzésének szükséges sége. * Három év alatt ugyan sok szépsikerű, forró színházi est szerzői voltak a tár sulat színészei, nem egyszer nyugtázta a közönség nyiltszíni tapssal a színház művészi fejlődését — elégséges a 15 bemutató közül a nagyobb sikerekre emlékeztetni, a több mint nyolcvanszor előadott FÖSVÉNY-re, a CSIKÓS-ra, Mňačko HIDÉPÍTŐK-ére, az INGYEN- ÉLÖK-re, a SZEVILLAI BORBÉLY-ra. a FINOM ÜRIHÁZ-ra s talán mindenek között leginkább a TANÍTÓNÖ-re —, de mégis inkább arra kell gondolnunk, hogy hiányzik a rendezői koncepció és a színészi ökonómia komplexumának teljessége ezen a színpadon. Látogatásunk alkalmával éppen ren dezői próbák folytak a színházban. Ka rel Čapek ANYA című drámájának elő adására készültek a színészek Földes Gábornak — a győri Kisfaludy Színház főrendezőjének irányítása mellett. Nehéz dolog a rendezői próba köz ben, provizórikus dísz létezés mellett meglátni a drámát, amely a közönség elé kerül — azt viszont könnyebb, amit a színészek alkotnak a művészi átélés sikeréért. A látottakból két momentum elhatá rozó jelentőségű számomra: hogy mL képpen tekintsek a színész munkájára és hogy voltaképpen mit jelent a ren Ismét Komárom felé visz a vonat. A Magyar Területi Színházba indul tunk ketten riportra. Ott állunk a vo nat ablakában s nézzük a januárban szokatlanul tavaszias vidéket. Őrsújfa lu után a híg ködből előbukkan a Ba rátság hídja és a hajógyár körvonalai. Megérkeztünk. Hajagospüsztára, Inotára, majd a harc térre, hogy idegen érdekekért oktala nul és céltalanul hullajtsák vérüket, adják oda fiatal életüket. így élt Komá rom egészen a felszabadulásig.
