Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 2. szám - Petrőci Bálint: Anya és leánya
Anya és leánya Petröci Bálint? Bodó József né késő délután lassú léptek kel indult haza a városházáról. Járása ringó, csípőben szelíden billenő s telt keble min den lépténél meg-megrezdül, mintahogy lágy szellő fuvallatára mozdulnak az útmenti gesztenyefák levelei. Kissé erős, de formás Iába csak még vonzóbbá teszi alakját. Hiába óvja testét a tavasz hűvösségétől me leg szövetruha, kiring belőle az asszony min den bája. Púdert, pirosítót alig látott bár sonyos, már halványan napcserzett kerek arcát hosszú, hullámos barna haj övezi. Ma gas homloka alatt csodálkozó nagy kék sze mek, mintha bennük a nyári földek búza virágja ragyogna. Ha áz ember jobban megfigyeli, csak ak kor veszi észre, hogy Bodóné már nem is olyan fiatalocska. Az anyakönyvi kivonat árulkodik. Már negyven éves. Pedig nem mondaná róla senki sem, de azt sem állí taná, hogy olyan fiatal, mintha szemérmes szavak hallatára fülig piruló lány lenne. Az biztos, hogy tetszenek a rózsabimbók, amikor még összeszoruló kelyhük levélkéinek csak kicsiny, színes szirmaival incselkednek a világgal. Gazdagságukat, szívigható bödító illatukat csak akkor érezzük igazán, ha tel jes pompájukban virítanak és szinte min denkit kinevetve, kacagva árasztják a derűt, belecsimpaszkodnak az ember leikébe s rá kényszerítik, hogy velük együtt örüljön, vi ruljon és megszeresse a szépet. Ilyen virág zásának tetőfokán álló asszony Bodóné is. A holnaptól nem fél. Magabiztos. Szép és kedves lesz őszhajú korában is, mint ami lyen az édesanyja. Még az írigyei sem ta gadhatják, hogy ahol megjelenikf még min dig hevesebben dobbanak meg a férfi szí vek, — különösen az utóbbi években, amió ta tudják róla, hogy özvegyi sorban él. Ma guk a nők is alaposan megfigyelik. De még milyen éles szemekkel forognak utána. Gyógyszerész pontosságával méricskélik, va jon szebb-e még tőlük, csúnyul-e, öreg szik-e már. Azóta figyelik ennyire, amióta — mint mondani szokás — divatba jött, amikor a városi nemzeti bizottság elnökévé választották. Bizony viharos idők voltak azok. Nevét nyelvére vette az egész város. A régimódi emberek, akik még nem szokták meg az új kifejezéseket, csak a fejüket csóválták s egyre mondogatták: — Hát azt még nem éltük meg, .hogy asszony legyen a polgármester! Hogyis tudná egy asszony a város dolgait intézni?! Ez volt még a legenyhébb ellenvetés. Voltak azonban olyanok is, akik cimboráik körében súlyos, gúnyos szavakkal illették Bodónét, a polgármester szó mellé odaepéz- ték a koldus szót, meg hogy büdös kommu nista. S akadtak olyanok is, akik nemzeti ségét vizsgálták. Néhány szlováknak csak azért nem tetszett, mert magyarnak szüle tett. — Na, most megint a fejünkre ülnek a magyarok — estek kétségbe. — Hát azért harcoltunk, hogy a mi országunkban újra ők parancsoljanak?! Most persze, kapnak az alkalmon és majd visszaadják a pofono kat ... így kezdődött Bodóné „polgármestersége". S a város új munkahelyén is kezdte egyre jobban megismerni. Tudták addig is — hi szen a régi polgárok, az őslakosok űgy_ is merték egymást, mint a tenyerüket, — hogy Bodóné kommunista volt abban az időben is, amikor ezért az elvért börtönökbe, akasz tófákra jutottak az emberek. És most, hogy szabadon hirdetheti meggyőződését, ettől nem hogy tágított volna, hanem még ke ményebb „íbolsi" lett. Nemcsak azért, mert látta a változásba bele nem nyugvó emberek dühös, haragos arcát és fészkelődését, ha nem főleg azért, mert. szíve legmélyéből is így kívánta. Nehéz mindezt egy szép asszonyról elkép zelni. De így van. Bizony voltak, akik azt híresztelték, hogy egy asszony s ha hozzá még szép is, ne politizáljon, — árt a szép- ségének s női mivoltának. Bodóné, rácáfolt gondolkodásukra. Nem tett mást most sem, mint azelőtt. Megmutatta — hiszen már a bölcsőben beléje ringatta anyja, belenevelte apja, — hogy az igazság ügyéért mindig ki kell állni. Azok a fenegyerekeskedő szlovákok, akik kikeltek ellene, lassan elcsendesedtek. Meg győződtek, hogy Bodraié mégsem szlovákiaié magyar. Ha az ember azonban jobban a ve séjükbe nézne, mégis csak rájönne, hogy a magyar Bodónét mégsem látják szívesen az elnökii székben. De el kell ismerni azt is,
