Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 11-12. szám - Mikus Sándor: Vergődés
is kellett nagy propagandát csapni az estem körül, — már két nappal előtte telt ház ígér kezett. De jött is ám a prior, (mert az es temet a premontreiek rendházában, egy ka ritatív kultúrotthonban tartottuk) és mond ja nekem: »„Nagyságos asszonyom, ügye minden biztosítékunk meglehet afelől, hogy ez a szép rendezvény semennyiben sem há borítja meg ezeknek a tiszteletreméltó fa laknak a tekintélyét? Nagyon kérem, ha va lami, hogy úgy mondjam, zavaró körülmény játszana közbe, ön ezt velem szíveskedjen megbeszélni.” Hát erre rohantam én haza, elővettem a kis Dollyt, mert már amerikai neve volt, nem is tudott a kis üdvöske ma gyarul és végigpróbáltattam vele a produk cióit, s amikor a maláji hastánc következett volna, hát a nénje elővesz egy kis doboz kát, abból egy leheletszerű lila kis micso dát, — hát mit mondjak nektek, percek kel lettek, míg megértettem, hogy ez a tánc kosztümje.' Ez a kis lila micsoda, ami_nem volt nagyobb mint egy zsebkendő, amiben a kirakatokban lévő fotográfiákon is díszeleg s amelyek az egész várost felpezsdítették. Na, mondom, édeském, ebben a tünemény ben nem léphetsz fel! Lett nagy hisztéria, sírás belőle, már majdnem kútbaesett a szép terv, amikor kieszeltük, hogy a maláji has táncot tengerészkosítümben fogja táncolni. Persze, ennek nem lesz olyan sikere, álla pítottuk meg mindjárt a próbákon. De hadd érjek már a végére, amikor a szerzői estem megnyitójaként szétgördült a függöny és szétnézek a nézőtéren (előtte nem is veit módomban, mert telve voltam izgatottság gal és rettenetes«» elfoglalt a rendezés, mindenfelé utasításokat adtam még ki egy sereg embernek, akik mind engem és köny vem sikerét voltak hivatva szolgálni), — hát látom, hogy a nézőtér első három-négy so rában csupa fehér csuha világít! — neve tett az újságírónő ideges fullálódzással. — A fotográfiák! — göcögött még utána sokáig és egy kis keserűséggel nézett kö rül, hogy a társaságból nem nagyon követik, nem osztoztak a derűben. Csak gubbasztot tak fázósan, egyiknek-másiknak elhúzódott a szája valami fakó, csukottszájű mosoly gásra. Ezeken a mosolyokon kitompult a mérgezett penge és dideregve rázkódott össze az újságírónő.
