Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 10. szám - Szily Imre: Emlékezés Lukács Lászlóra
ômlÁkezfa JhikáeS jßdilzlötCL Többszőr elhangzott a panaszos megállapí tás, hogy a csehszlovákiai magyar írók mű veivel alig foglalkozik az igényes magyar- országi kritika. Ha mégis, kizárólag olyan irodalmárok, akik tőlünk származtak el Ma gyarországra. Lukács László válogatott ver seinek megjelenése (Férfiak búcsúzása, Szépirodalmi könyvkiadó, 1956) nem azért késztet írásra, mert a Kossuth-díjas Föl- dessy Gyula — megtörve a jeget — komoly tanulmányt írt Fábry Zoltán müvéről, nem is azért, mert Lukács Szomolnokhután szü letett, sőt azért sem, mert Lukács László elvtárssal éveket együtt töltöttem a munka táborok fojtó légköréből. Ha az író külön választható lenne a művétől, azt hangsúlyoz nám, hogy nem Lukácshoz, az elvbaráthoz fűződő bensőséges érzésem, hanem kizáró lag költői alkotásának eredményeként szüle tett versei nyomták kezembe a tollat. Az 1906-ban született, 1930 óta az illegali tásban levő kommunisták magyarországi pártjának tagjaként országos viszonylatban tevékenykedő, többször letartóztatott, végül munkatáborba hajszolt irodalmár a Bor-i ha láltáborban pusztult el 1944-ben. Napilapok ban, folyóiratokban, alkalmi antológiákban közölt egy-két verse gyér emléket állít a költőnek. Életéből megjelent egyetlen ver seskötetében (Visszafojtott lélek, 1941) az akkori vészes időknek megfelelően Lukács valóban csak virágnyelven közvetíthette mondanivalóját. Születésének ötvenedik év fordulója kiváló alkatom a korán ephúnyt költővel szembeni adósságtörlesztésre. Az értelmiségi családból származó Lukács fiatalon találkozott a párttal és marxista felkészültsége, gyakorlati pártmunkája, az élettel való szoros kapcsolata olyan kérdé sek felvetésére bátorítja, melyekre csak köl tő, merész, pártos költő vállalkozhatott. Prózában ezekről a kérdésekről már a har mincas évekbor sem lehetett az úri Ma gyarországon szót ejteni. Lukács nem félt és szemét són hagyta lekötni. Nem magá nyosan harcolt. Jő úton haladt, mert sokak érzésvilágát fejezte ki. Aki a szerelem, a házasélet nyílt szépségeit és rejtett gyönyö reit (Feleség, Nem is tudjuk), a hűséget (Iszalag szerelem) izzó hangon énekli, aki a maga nemében páratlan gyöngédséggel viszi be az irodalomba kislányán, Borikán keresz tül az apai érzést, az egyéni érzéseket lát szólag előtérbe helyező költő valójában for radalmár. Nemcsak parányi családjának élete, Európa gondja is érdekelte. Alkotásainak időpontja non éppen kedvező. Nőtt a fasiz mus, Spanyolhon veszve, Madrid elesett, — csoda-e, ha visszatérőleg fájdalmas érzések, halálsejtelmek gyötrik: Golyó les a levegő ben, — Vagy sejtem tón sötét halálon, — Állj meg, golyó, — őszi bombahullás és végül a költő hattyúdala: Miért oly korán? Lukácstól mégis távol állt a kilátástalan pesszimizmus. Kommunista létére megtán- toríthatatlanul reménykedett, hitt az igazsá gos társadalom eljövetelében. Ezért írt a for radalomról, Leninről. 1939-ben és 1941-ben megjelent verseskötetében közzé is teszi a költeményt (Egy kisfiú arcképére), kétszáz- millió társáról (Kócsagok), a hitleri rém uralom elkerülhetetlen, közelgő, végső buká sáról (Favágó), a lidicei borzalomról (Horror, furor!) és 1942-ben Schönherz Zoltán mártír haláláról (Halotti beszéd). A hazai táj, nyelv és népe igaz szeretete az egyenes út, amely a szomszéd népek megbecsüléséhez vezet. Ezen az úton jut el az erdélyi munkatáborban a századokon át elnyomott román nép szeretetéhez (Fogfájás ballada, Siketnémák, Mariola). Ennek a kény szerű tartózkodásnak közvetlen élménye kü lönben is új elemmel „gazdagítja" a költő lelkivilágát és a magyar poézist. A félreállí tott vágyódik a szabadság, asszonya, kislá nya után. A tehetetlenség fáj és tenni néha csak azt lehet, hogy két órai vfigyózz-óllásban ... térdem betörte már e hósi pózt és nem vigyáztam! de inkább méláztam, nem mint költő, de mint egy tüntető, lesve, ahogy az ágak szövedékén, ha fejem ingott, csillag tűnt elő... Vagy ha asszonytalanságában, mogorva bá natában, boldogságra való vágyódásában szi tokkal csengett a szó a fasiszta valóság ellen: kegyesen hallgatja a fül s a függelem szelídül. Ojra és újra választóvonalat húz, osztály különbséget ven a körülötte élő emberek között (Két nap, Libák). Figyel, kutat, für készi, hirdeti a legkisebb bíztató jelet is. A költő pályája a húszas évek második fele óta állandóan felfelé ível. Nagyszerű nyelv, választékos szavak, csiszolt mondatok, döb benetesen egyszerű hasonlatok, az átélés iz galmas valósága, a művészi forma és a tar talom egysége, a cselekvés, a harckészség jellemzi Lukács költeményeit, melyeknek ha tása nevelő, gondolkodásra és tettre kész tető. Lukács Lászlót fiatalon, alkotó életének teljében, harminenyoicéves korában megölte a fasizmus. Költészetét kordokumentumként akarva, nem akarva átszőtte a komorság, az árnyék. Ám müve bizonyítja, hogyha élne — mai kedvező feltételeink kialakulásához ő is hozzájárult — élvonalbeli tényezője le hetne a magyar szocialista kultúrának, mert szabadon énekelhetne a szabad életről. Köl tészete derűs lenne, fényes, víg és messzire mutató, mert minden, ami a költő művében jövőbeli látomásként (Csak két szemem) megjelent, — a mi életünkben a jelen való ságává vált. És ennél nagyobb elégtételt alig kaphat a szellem embere. Aki szereti a verseket és szeret felettük elgondolkodni, olvassa el Lukács László könyvét. Szily Imre
