Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 9. szám - Marton József: Sonkászsemlye
— Igazgató úr kérem — magyarázta Ká rolyi — most rólam van szó, mert a Kis el lopta a sonkászsemlyémet. — Mit — szömyülködött az igazgató — ellopta? Loptak az én iskolámban? Osztály főnök kartárs, kivizsgálta az ügyet? — Kivizsgáltam, igazgató kartárs. — A tettes ... ? — ön előtt áll, igazgató kartárs! — Megtette a szükséges fegyelmi intézke déseket, kartárs? Az osztályfőnök pillanatnyi habozás után válaszolt. — Én úgy vélem... — De nem kartárs — szakította félbe az igazgató — ilyen esetben nem vélekedni — fegyelmezni kell, példát statuálni, drákói in tézkedéseket hozni. Tolvajok nem látogat hatják az én iskolámat. Hol laktok? — för- medt Jóskára. Jóska az igazgató vasvilla-szeméhe nézett és nem válaszolt. — A Várlépcsőn lakik — hallatszott há tulról bátortalanul. — Hát persze — a igazgató idegesen pattogtatta ujjait — a Várlépcső. Hát nálunk üyen móreszokat nem fogunk meghonosítani. Nem engedem, hogy Váralja betörjön a tudo mány szentélyébe és megmételyezze. Javító- intézetbe küldünk! — De igazgató kartárs — szólalt meg vá ratlanul a tanfelügyelő — a logika érveit kell itt harcba vetni, rá kell vezetni őket az igaz ság ösvényére. Az igazgató széttárta karjait, mint aki megtette, ami tőle tellett és félre állt. A tanfelügyelő rámutatott Károlyira. — Mi az édesapád foglalkozása? — Illatszerüzlete van. — És a tied — szögezte ujját Jóska mel lének. — Napszámos, de most nem dolgozik. — Látjátok — a tanfelügyelő az osztály hoz intézte szavait — szóval nem dolgozik, itt a különbség. Az egyik apa dolgos, munka szerető és viszi is valamire az életben. Jó módot tud nyújtani családjának. A másik vi szont — és itt felemelte hangját — dolog kerülő, aki nem szereti a munkát, pedig a mi hazánkban mindenki számára nyílik munkaalkalom, csak meg kell fogni a dolog végét. Ez már nem mindenkinek ízlik, inkább szívják az állam vérét, amely túlságosan is elnéző és segélyeket folyósít. Az ilyen em berek családjából kerülnek ki a naplopók, a börtöntöltelékek, a tolvajok. Lélegzetvételnyi szünetet tartott s azután folytatta. — A te eseted — Jóska farkasszemet né zett a beszélővel — talán még nem reménv- telen. Milyen osztályzatod volt hittanból? — Jeles. — Akkor téged még meg lehet menteni. Az első ballépés megbocsátható. Fordulj az osztály felé! — Jóska suta hátraarcot csinált — kövesd meg osztálytársadat, akit meglop tál s ígérd meg, hogy többé nem nyúlsz ide gen tulajdonhoz. Jóskának úgy tűnt, hogy körülötte tótágast áll az osztály. Minden forgott, a padok, a gyerekek, az asztal, a dobogó s mindenből Károlyi kárörvendő arca meredt reá. össze harapta fogait és hallgatott. — Nos — hangzott a sürgetés. Az osztályban hallani lehetett a szú per- cegését is. A tanfelügyelő várakozó arckifejezése bosz- szússá torzult és az illanó pillanatokkal fo gyott türelme is. — Hát így — és olyat csapott az asztalra, hogy a kalamáris a tollszárral a padok alá gurult — te nem ismered be a hibádat, ma- kacskodsz... hisz te már egy kis ... Tanító kartárs, térdeltesse ki ezt az önfejűt a sa rokba és addig térdeljen, amíg meg nem bánja, amit cselekedett. Jóska a sarokba támolygott és letérdelt. — Mi a mai lecke — kérdezte a tanfel ügyelő az egyik fiútól. — Köztársaságunk első elnöke, Masaryk G. T. élete. — Beszélj róla. A fiú gépszerűen hadarni kezdte a bema golt leckét. És Jóska itt térdelt a sarokban. A fehér vakolatra meredve kereste a feleletet, hogy micsoda komédiát űztek ma vele a nagyok, miért kellett őt és szüleit így megszégyení teni, egy sonkászsemlyéért, amelynek még csak az ízét sem érezte, mert lopva falta be az illemhelyen. Nem értette, hogy miért bántották mindnyájan és miért nem kelt sen ki a védelmére, még tanítója sem, akiben úgy bízott, nem értette és nyolc éves tar fejével hiába próbálta megérteni azt, ami körülötte történt. De érezte, ha megszakad is, ha erőtlenné zsibbad is keze-lába, ha bármit cselekednek is vele, bocsánatot kérni akkor se fog ...!
