Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 1. szám - B. I.: Egy nagy barátság tanúságtétele
Trnavai litcarészlet Mikulás Schneider Trnavsky tán elvégezte a gimnáziumot, velem meg a gimnázium végzett. Én ugyanis elbuktam számtanból, illetve nem én buktam el, ha nem „szeretett” Csizmazia Ferenc tanár úr buktatott meg engem. Megígérte, hogy meg fog buktatni, ha törik és szakad is... s ő gavallér ember lévén, betartotta szavát. Igaz, hogy Csizmazia tanár úr is megbukott az életben néhányszor, kétszer a tanári vizs gán és egyszer mint képviselőjelölt. Többi tanárunk pedagógiai kvalitásáról nem aka rok nyilatkozni, de, hogy pedagógus alig volt közöttük egy-kettő, az nem csak az én nézetem. Milyen volt a viszony Kodály Zoltán és a székesegyház karnagya, Matzenauer között? Rossz! Kodály írt egy offertoriumot, amely igazán szép volt s messze fölülmúlta a kó rusban preferált szerzőket, Reimant, Führert, Kempfert és a többieket. Az öreg „Fotti” (így hívtuk Matzenauert) nem engedte meg, hogy Kodály szerzeményét előadjuk! Any- nyira féltékeny volt rá...! írt még Kodály egy strófikus „Stabat Ma tert” is, amely az én tulajdonomban van. Ez egy kisebb mű. Hogy szülei Zoltáfc tehetségéről meg voltak győződve, az könnyen feltételezhető, mert mind’‘g tiszta jeles volt, a gimnázium első osztályától egész a nyolcadik osztályig. Kodály szülei Nagyszombatban társadalmi életet nem éltek. Sohasem láttuk őket se színházban, se kaszinóban, se családoknál; mintha nem is laktak volna Nagyszombat- ban. Apja nagyon szigorú állomásfőnök volt. Alantasai nem nagyon szerették. Azon hi vatalnokok közé tartozott, akik másról nem tudtak beszélni, (vagy nem is akartak) mint a hivatalról. Hogy szülei mikor hagyták el Nagyszombatot és e világot azt nem tu dom. Érdekesség kedvéért talán érdemes meg jegyezni, hogy Zoltán, aki igen csinos fiú volt, s szép „Paderewski” profilján nem egy kislány tekintete akadt meg, a nagyszom bati gimnázium orgonáján sohasem or gonáit és gimnazista korában még népda lokat nem gyűjtött. Ez volna minden, amit Kodályról írhatok. Ha sejtettük volna (már persze mi iskola - és játszótársai), hogy Zoltánból mi lesz, hogy a magyar zenekultúra egyik „nagyié vá” fog nőni, hogy ő lesz jelenkorunk egyik legnagyobb magyar zeneszerzője, akit egy- időben bizonyos budapesti, úgynevezett ke
