Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 6. szám - Gyurcsó István: Öltözködik az élet
Tavasz van kedvesem és ilyenkor nem lehet szomorú senki. Nem lehet szomorú, mert az élet, a szerelem melegít, mint a nap: melegít engem, téged és azokat, akik bennünk élnek, hisznek. M.indehkit, aki jó. — Tavasz van kedvesem, öltözködik a földön minden; barackfák, domboldalak, féligkész házak és az emberek: én is, te is. Egy öltözködő város közepén vagyok; Kolláromban. Mögöttem a hajógyár méltósága magasodik a Duna fölé, s úgy küldi hajóit a messzi tengerekre, mint anya küldi gyermekét, ha már ismeri erejét és túl van a próbatételen: — erős, nagy hajók! — Oldalaikon a szegecselők kezenyomát, kalapácsok ütemében az építők erejét hirdetik; mutogatják a Duna két partjának, a távaszi zöldnek: városoknak, füzeseknek dobogják, hirdetik az Embert. Komáromot. Hazánkat. — Tavasz van kedvesem; apró dalt fütyülnek a barna legények és a lányok szemében huncutabb a fény. A lány és a legény csókot cserélnek a gyárkapun túl, a régi várfalak tövében: s az omló történelem kövei között, fűbajszával mosolyog az Idő. ... Egy öltözködő város közepén vagyok, Komáromban. Szemben velem, növő házak oldalán, gémnyakú daruk kóstolgatják a teherkocsik rakományát. Hal és békaillatú homok csábítja a vasgémek szimatját, és a daruk lábánál utánozó gyerekek játszók a nagyok dolgát. — Tavasz van kedvesem: a házak állványkoszorúján, a merevítők tartóerején mosott ruhákat lobogtat a szél és a piros téglák között már tervezgető emberek laknak: olyanck, mint mi. Már a féligkész házban is a szerelem madara dalol. Az állványokon kőművesek fecskendezik a fehér meszet és a sárga homokot, — világos-szürke ruhába öltöztetik a házak mezítelen testét: öltöztetik a házakat, merp a szerelmesek búvása s a gyermekek nevetése meleg szobára, otthonra vár. — Űj város épül. Az élet, a szerelem madara dalol. Te és én egymásra gondolunk: — a mi fészkünk is készül valahol. GYUFCSQ ISTVÁN; 4 ♦ OH ŐZ ködik az élei