Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 1. szám - L. Aškenazy: Gyemeketüdjeiből
— őrizzétek meg a nyugalmatokat és oszol jatok szét. Polgári kötelességeteknek eleget tettetek és ne kívánjátok tőlem, hogy ne vetségessé tegyem a 1brigádok intézményét. Gondoljátok meg, hogy a Kremlben ren dezett első brigádon maga Lenin elvtárs is résztvett... — Hisz éppen ez az, — feleljük neki, — ö bizonyára kiállítaná az igazolást a ze nekarunk számára... — Elvtársak, válaszolja, — ne fitogtas sák politikai tájékozatlanságukat... És ké rem, ne akarjanak kioktatni, önálló stúdiu mot folytatok. Az igazolást nem írja meg. És így be kell ismernem önöknek, hogy hamisítottam ezt a hivatalos okmányt. És súlyosbító, körülményként rárajzoltam a pe csétet is és nagy betűkkel föléje írtam: IGAZOLÁS A ZENE SZÁMÁRA A ház valamennyi lakója acárta s ezennel a közönség tudomására hozzuk: A zenekar hálából az egész hazafelé ve zető úton gyönyörűen játszott — dobolt, fuvolázott és hegedült. — Jézusmárja, te ember, — szólt egy nap Bozsena, — hisz nekünk voltaképpen még nem volt esküvőnk! — Nem, nem volt, — felélte apus, — egészen megfeledkeztem róla. — Mindenre nekem kell gondolnom, — zsörtölődött Bozsena és erősen bosszan kodott. így került sor udvarunkon esküvőre. Része volt benne a házfelügyelőnőnek, egy termetes, ügyes és megközelíthetetlen asszonyságnak, akinek mindenről megvol tak a maga nézetei s ezeket társadalmi gát lások nélkül hozta az emberek tudomására. Egymagában élt s érzelmi élete a ház valamennyi lakója előtt rejve maradt. Em legettek valami Petrák Müoszlavot, egy hi vatásos őrmestert s a régi bérlők ezt a ne vet holmi régmúlt, ködös és érzelgős drá mával hozták öszefüggésbe. Lehet azonban, hogy ez csak afféle házbéli pletyka volt, amelyet csupán kora ruházott fel tiszte letreméltósággal és hihetőséggel; csak azok, akik eljártak a házfelügyelőnőhöz, mondom, csak azok látták meg a falon, a régi óra mel lett egy, a régi köztársaságbeli egyenru hába öltözött férfi fényképét... Egyébként csak vasárnap délután szoktuk látni az asz- szonyságot. Ilyenkor kinézett földszinti ab lakán, piros selyemruha holt rajta s ez a piros szín betöltötte az ablakkeret' hatá rolta egész teret s mi valamennyien saj náltuk egy kissé, annak ellenére is, hogy egészséges, húsos arca volt és izzadt hom loka alól közönyös szemek tekintettek a világba. Amikor az udvaron sor kellett kerüljön az esküvőre, a házfelügyelőnő éppen a folyo sót mosta fel. Ez volt az első jelenet. Ezen kívül mindent hallott — ez volt a második jelenet. — Asszony, — szólalt meg apus, — hal lod-e, hisz nincs fátylad! — Jaj, én szerencsétlen, — tördelte ke zét a mennyasszony, — igazán nincs fáty lam. — Már pedig, — állapította meg szárazon apus, — ez baj. Ilyenformán nem tarthat juk meg az esküvőt. Fátyol nélkül nem le het. Anyuskának megremegett az ajka — bizo Esküvő nyára nagyon örült az esküvőnek és most oda az öröm. Itt aztán beleavatkozott az ügybe a ház felügyelőnőnk. Vörösen, kövéren és mérge sen fordult el a vizesvödörtől: — Vedd el és kész, te csirkefogó! Néz zük csak a kegyelmes urat — fátyol nél kül nem is jó neki! Csak ne ravaszkodj, te róka! Apus meghökkent és nyomban beadta a derekát. — Hát akkor, — mondta reszkető han gon, — feleségül veszlek ... És megvolt az esküvő. Igenám, de Bozsena nem nyughatott. — Most nászúira kellene mennünk, — mondta sóvárogva. — Esküvő után nászúira szokás menni. Ebben a pillanatban fetlált a házfelügyelő - nő a lúgos vízzel téli vödör mellől, sajnál kozva tekintett rájuk — és az ember nem is hitte volna, hogy ilyen lágy, behízelgő női hangja van. — Gyertek, — mondta ezen a kedves han gon, — kinyitom a felvonót... Kétszer fel megyünk, kétszer meg le. És meglesz a nász út. Csakhogy összesen négyszer mentek fel az ötödik emeletre, mert utóvégre a nász úinak is meg kell legyen a maga hossza. És a házfelügyelőnő velük ment, mert amint a hirdetményben áll — a gyerekek felnőttek felügyelete nélkül nem használhatják a fel vonót. — Aztán szeresd ám, te nyavalyás kö lyök, — mondta még, amint mind a hár man kiszállták a felvonóból. — Jól bánj ve le, te kis csibész! És a dolog úgy festett, mintha a házfel ügyelőnőnek egy csepp ‘nevethetnékje sem lett volná.
