Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 4. szám - Fábry Zoltán: Viharvirág
felismerő szentencia ekkor Így hangzik: „A nép jó, csak ne ingereljék őket egymásra.“ Miska látja a gyilkosokat és látja művü ket, gyilkolhatna, bosszulhatna vakon ő is tovább, de valami nem engedi: „nem tagad hatja meg azt az emberi szózatot, azt a né pek felett zengő vox humánét. Ott volt a pedálja és a gombja jobbra alul a rimaszom bati orgonán. Nem, édes anyám, Katinkám, soha!“. A gömöri adottság, a gömöri táj jó iskola a nemzetiségi kérdésre: „A szőlő és a fenyő évezredek óta ezen a tájon néznek szemben egymással, izgalmas, örök ismerke dőbe: Gömör: „tájak, virágok, népek talál kozója“. Miska szemében már itt a gömöri lankákon megnőtt a láthatár. Czabar tiszte- letestől, e szlovák embertől hallotta a nem zetiségi kérdés korparancsát: „Ez a nagy hegy, melyet meg kell mászni. Olyan nagy hegy az, hogy egész Európán áthúzódik. Ha én a pesti radikális fiatalságnak lennék, el sőnek másznám meg és magam után hívnám a többi népek fiatalságát ennek a békés for radalmi szabadságnak a tetejébe. Es aki magyar vezér ezt megcsinálja, az nagyobb lesz, mint Radeczky és Napóleon“. Minden me" van ebben a regényben, ami a szabadságharc egészét jelenti: aktívái csakúgy mint passzívái. És amikor minden elveszett, a könyvelés tovább folyik más he lyen és más formában: győzelem és vere ség, hűség és árulás. Győry nem tesz pontot Világos után, mert Kalla Mihály nem adja fel a harcot: a bujdosásnak is értelmet ad, a passzív adottságot aktivitássá dacolja: part »bánsággá. És ez az új és nagy Győry regényében. Világos, Arad és Komárom min denütt máshol a pontot jelenti, itt először éled fel éltetőén egyazon regényben az, ami a pont után következik, és mi e regényből tanuljuk meg, „hogy van értelme* annak, ami érthetetlennek látszik, a bujdosásnak is“. Van értelme, mert nem egyéni kaland, de közösségi érzetből fakadó és közösséget kölcsönösen erősítő azértis. A bujdosó nincs egyedül: „Akit a nép tenyerén hord, annak nincs mitől tartania. Ez a tenyér segítette haza. A mesterember átadta a zsidó szatócs nak, a szatócs a parasztnak, a paraszt a vízi embernek, a vízi ember a nyírségi kapásá nak ... adták kézről kézre. S vele, a esivogó híreket, bizakodókat, félénkeket, törőkét és kesergőket. A bujdosórejtegetésből lassan egy egész kis gömöri partizáncsoport alatkíul ki, mely Sok borsot tör a megszálló osztrákok orra alá. A néhány bujdosóból álló guerilla ellen egész hadcsoportokat kénytelenek harcba vetni, de „odúba ver szöget, ha sokkal jön ránk“. A megcsúfolt ellenség dühöng, a nép, mely „az első ijedségben lehervadt“ felsza badultan nevet, de nevetésen {úl, e kalandor és borstörések sokat jelentettek: ezidőben és ilyen formában, a mindent, a hitet, „az ügyet“: „Nem szabad kicsavamiok a látha tatlan zászlót a láthatatlan zászlótartó ke zéből, mert akkor összeomlik az egész vá ros lelke, az egész megye, ezrek, tízezrek lelke“. Bem apó hadnagya és író-unokája nem adhatott, nem mondhatott sem többet sem kevesebbet, mint azt a kemény tanul ságot, amit Bem vert a fülekbe, fejekbe, szí vekbe cáfolatlan igazsággá: „A szabadság olyan mint az éltető levegő. Azt nem lehet karddal szétvágni, golyóval kilyukasztani, ágyúval összerombolni. A levegőt három cár sem tudja elrabolni, megkancsukáztatni, be börtönözni. A szabadság pedig több mint a levegő! Lélek!“ Győry Dezső a manvar szabadságharc tel jességének regényét adta, de a tartalmi és eszmei teljesség nem korrespondeál a művé szi megoldottsággal. Ezt maga a regényíró is érzi és tudja, és könyve utószavában ezt nem is rejti véka alá: „Nem volt szándé komban történelmi regényt írni. Költő em ber vagyok, jobban érdekelnek a személyes vallomások, élmények és álmok“. Győry nem regényíró, és így nem találhatta el a regényhangot. Nem atmoszférát teremt és közvetít, de epikus hangon atmoszférát mond. Főhibája a szeretet, mellyel hozzá tapadt hőséhez, anyagához. A napló rabja ként Miska lelkesültségével és szemével néz és mond, mond mindent, és így e beállított sággal néha az ifjúsági regény síkjára té ved. A közvetlenség, a hőssel való egyazo nosság nem engedi meg a távolságlépést, minden művészi teremtés előfeltételét. A naplóhüség a hőskövetést ugyanakkor nem egy helyen fahangúvá szürkíti: „Visszatér tek Pestre. A kecskeméti kamunál egy vásá ros kocsmában haraptak valamit. Aztán Tö rök a rokonaihoz sietett. Miska magára ma radt“. Győry költő és nem regényíró. Megható őszíntességgel magyarázkodik: „Bocsássa meg a kedves olvasó, ha Itt-ott a krónikás tollának sercegése elnyomja az író hangját“, Győry Dezső mint író nem lépi túl lehetősé geit, nem játszik, nem élvez, nem uzsprázza ki regényanyagát, de épp e?zel és épp ezért megőrzi mondanivalója eredeti hitelét, mele gét, igazát. Nem akap sem több, sem ke vesebb lenni, mint a nagyapai jus felmelegl- tője és hálás tolmácsolója: „meg akartam szerettetni a szabadságharc korának azo kat a kicsi és nagy embereit, akiket nagy apám szerettetett meg velem“, Győry Dezső érdeme — paradoxmőd — a műfaji fogyatékosságból adódik. Közvetlenül és közvetlenségében szeretteti meg a sza badságharcot. Ahogy ő mellre ölelte nagyap ja honvédő é}etél, úgy öleli most magához
