Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 4. szám - Marton József: Az idő sodrában
(REGÉNYRÉSZLET) Irta MARTON JÓZSEÉ Miklós irányvesztetten ballagott a kor zón. Gondola’ifcai szertehjullottafc, képtelen: volt összefogná okiéit. Ügy érezte, lába a semmibe lép, nem tudta merre indult, ihová jut el, csak ment előre kábultan és lélek- telenül... — Nevüdíte? Felocsúdott kábulatából. Egymásba fonó dott szerebnespár állt előtte. Választ nem kaptak és vihámcólva álltak odébb. Körültekintett. A Lőrinckapu és a Nyer ges utca sarkán találta magát. Felszaba dultam szívta magába a novembervégi utca nyirkos illatát s Ihagyta, hogy a fel-felsza- baduló szél belekapaszkodjék hajába s vé gigsimítsa forró homlokát. Valahol egy toronyóra hetet kongatott. Megborzongott és felitűrte elnyűtt viharka- bátja gallérját. Az utcák álmosan ásítoztak a vacsora utáni sörre igyekvő pressbur- gerekre és a litániáról hazafelé tipegő kesz kenőé anyókákra. Az ablakok vakon bámul tak az óváros szűk utcácskáiba, de a légó- papírok mögül kiszüremlő zene hírt adott, arról, hogy a város a világégés negyedik esztendejében is él, lélegzik, mint Európa vértengerének egyik zátonyán meghúzódott kagyló. Hóvá menjen? Haza? Az egyletben a vasárnapi, megszokott kép fogadta. A nagyszobában hangoltak a zenészek. A fiúk és a jobbára ismeretlen lányok előtt csillogó poharakban1 gyöngyözött a hársle velű. Benyitott a tanácsszobába. — Szervusz, Miklós, csakhogy már becam mogtál, — lüdlvözölte viharosan Misi s mint ha még üvegszeme is mosolygott volna, — ne vágj olyan fancsali képet azért, hogy ki kaptunk. Látod' én úgy szurkoltam, hogy egészen berekedtem. Ki kell kúrálnom ma gam. Gyere, ülj le, züiljünk egy 'becsületeset. Jenő és Lajos, akik egy izgalmas biliárd- csatába feledkeztek, csak dákójuk bizony talan mozdulatával köszöntötték Miklóst, aki belevetette magát egy kényelmes karosszék be, —> Jó, hogy már itt vagy, — folytatta Mi si és csordulásig töltötte Miklós előtt a po harat. Hangján és mozdulatain már látszott a bor hatása és a máskor oly nyugodt vas esztergályos szélesen gesztikulált — ezek ketten már beleestek a biMiárdlba, Kázmér meg ott búsul magában a sarokban... •— Búsúlásról szó sincs, — vágott szavá ba derűs képpel Kázmér és az asztalon (ke resztül kezet nyújtott Miklósnak. Lapátnagy ságú tenyerében elveszték Miklós fehér, vézna ugjai. Kázmér volt a legidősebb a fiúk közűi, szeretett elidőzni társaságukban, de hangját alig hallatta. Az Apollo gyárban volt mun kás és egy-egy elejtett megjegyzéséből ki tapasztalták, hogy már sokat próbált. Ma valahogy 'beszédes kedve támadt. Folytatta is, ahol az imént abbahagyta. — Akkoriban csatomaásáshoz kerestek embereket. Én is jelentkeztem. A pallér alaposan szemügyre vett, magam is jól vé- gigmus^ráltam. Végülis nem vett fel. Mint később a fülembe jutott, kijelentette, hogy a munkára megfeleltem volna, de nem sze reti, ha munkásai a veséjébe akarnak látni. Agyafúrt fickó lehetett, — Kázmér arcára széles mosoly telepedett, — én persze to vább leshettem a jószerencsét. Sokért nem adnám, Miklós, ha tanulhattam volna, mint te. — Bolondság, — kapcsolódott bele a be szélgetésbe krétázás közben Jenő, — inkább azt magyarázzátok meg nekem, miért ját szott ma olyan csapnivalóan a Székely. Em lékezzetek, a második félidő elején a besz tercebányai kapus már verve volt, ő meg a kapu mellé gurította a labdát. — igyekeztek a fiúk, — jelentette ki ha tározottan Miklós, — dehát hiába, nem jön ki mindig a lépés. Kevés rápénzt Ígérhettek nekik, azért ját szottak olyan sótlanul, — jegyezte meg La- jós. ^ — Szó sincs róla, — heveskedett Mik!«,.,, — a fiúk nem pénzért játszanak! — És a prémiumok? — Fiúk, nem gondoljátok, hogy akiknek mi fizetünk, azok az ellenféltől is elfogad hatnak pénzt? — avatkozott a vitába az eddig szótlanul ülő Kázmér, — Olyan nincs, — pattant fel Miklós, — a magyar kisebbséget képviselik a sport mezején. Nem hagyják magukat megvásá rolni. A fiúk Miklósnak adtak igazat és parázs vita volt 'kialakulóban. — Hajba ne kapjanak, sporttársak — dörrent rájuk egy kemény hang. A nagy vitatkozásban észre sem vették, hogy Szé kely sporttáms az egyesület háznagya lépett a szobába. — Üljön közénk, Székely sporttárs, — AZ IDŐ SODRÁBAN
