Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 1. szám - Sas Andor: Franklin Benjamin A forradalmi államépítés elszánt és a haladó tudomány alkotó munkása
szú sorát írta. Ezek valóságos tárházát ké pezik az egészséges életelveknek s a kapi talizmus világában valló érvényesülést, bol dogulást szolgálná akaró tanácsoknak. Taka rékoskodásra, a felesleges kiadásokról való lemondásra, a bitéiben történő vásárlások kerülésére, az adósságcsinálástól való tar tózkodásra buzdít. Szónoki hévvel és len dülettel hirdeti, hogy a becsületesség, a szorgalom és a takarékosság vezetnek a boldogulás és a személyes függetlenség csúcspontjára. A munkakerülést, a lustasá got szakadatlanul kárhoztatja s pénztőke gyűjtésére buzdít. Szerinte a pénz bírásá nak minden előnye felhasználhatóságában •rejlik. A pénzvagyon uralmának ez a felismeré se és hangoztatása jellemző az amerikai kialakuló kapitalizmus emberére. Talán ez zel kapcsolatban nevezte Carlyle Frank lint „minden jenkik atyjának“. Lehet, hogy a pénz uralmának ebben a hangoztatásában benne rejlik az egyéni tulajdont müliárdo- kig növelő szenvedélynek csírája, bár a Van- derbiltek, Astorok és a náluk is nagyob bak mammuttőkéi nem a garasnak kispolgári módon történő élére állításával halmozód tak fel, nem is a becsületesség szigorú be tartásával, vagy pusztán személyes szorga lom útján. Franklin a lehetőségek szabad ságának illúziójában élt, de arról nem be szélt, hogy a boldogulás csúcspontjaira va ló feljutásnak társadalmi feltételei vannak és ezek a feltételek a kapitalizmus világá ban csak egy elenyésző kis réteg számára léteztek. Már az ő korában is robotolt az amerikai gyarmatokon elegendő számú ki zsákmányolt fehér munkás és egyre több néger rabszolga, akiknek nem volt miről lemondaniuk, hogy azután takarékoskodja nak. Nem szabad azonban Franklin közgazda- sági gondolkodását népszerű esszéi alapján megítélni vagy kicsinyelni. Hallgassuk meg, mit írt Marx 1865-ben „Bér, ár, haszon“ cí mű tanulmányában és 1867-ben a Tőke ak kor megjelent első kötetében Franklinról. Az elsőben idézi Franklinnak egy 1729-ben megjelent dolgozatát (Szerény vizsgálat a papírpénz természetéről és szükségességé ről), melybai az a példa fordul elő, hogy egy quarter búzában és egy uncia aranyban egyenlő mennyiségű munka van rögzítve s az áruk csereértékében az előállításukra szükséges átlagos munka kristályosodik ki. Marx kimondja, hogy Franklin az elsők egyike, aki a csereérték igazi természetét felismerte. A Tőke- első kötetében pedig Marx ismétli, hogy a csereérték első tuda tos elemzése, visszavezetése a munkaidőre, Franklin müve s ő ezzel a modem politikai gazdaságtan alaptörvényét állapította meg. Még egy pár szót Franklin stílusáról és írásmüvészebéről. Itt előre lehet bocsátani, hogy a gondolkodás világossága szüli nála a kifejezés tisztaságát és ennek a tiszta ságnak kivételes vonzóerejét. Bonyolult mon datok labirintusa, körmönfont kifejezések homálya sehol nem zavar. Kevés nagy tu dós tudott nálánál egyszerűbben írni. Tágas életszemlélete, nyugalmas logikája olyan tá jat tár fel, amelyben nincsenek szakadékok és meredélyek, nem váltakozik; vakító fény komor árnyékkal, hanem egyenletesen árad- a világosság, valami olyan napból, amely nem tesz körutat az égen, hanem egy bi zonyos ponton maradva egyenletesen hinti szét sugarait. Franklin mester abban, hogyan lehet köz érdekű gondolatokat és tanácsokat szálló igékké varázsolni. Az akkori amerikai élet hez kapcsolódnak az ő kedves és amellett magvas szentenciái, de érvényük gyakran túlterjed a kor által megszabott kereteken. Például, amikor azt akarja mondani, hogy a jó kezdet ne tegye elhízottá az embert, a következő szemléltető képet használja: „Semmiféle reggeli napsütés nem tart egész napon át.“ Milyen hatásosan hangzik a kö vetkező intelem: „A hitelezők emlékezete jobb, mint az adósoké“, vagy „Inkább fe küdj le meleg vacsora nélkül, sem mint hogy eladósodva kelj föl.“ Külön tanulmány tárgya lehetne, milyen pedagógiai érdemei vannak Franklinnak mint a főiskolai oktatás megszervezőjének Penn- sylvániában, mint az amerikai filozófiai tár saság kezdeményezőjénék és azoknak a cik keinek, amelyekben fegyelmezett életmódra, józan táplálkozásra, helyesen beosztott na pirendre figyelmeztet, mindig ötletesen, ér deklődést ikeltően. Az esszé-írás valóságos gyöngye „A balkéz petíciója“, amely pana szos kérvény formájában közli az iskolai hatósággal, hogy őt (a balkezet) testvére, a jobbkéz mellett mennyire elhanyagolják. Ezt tanítják írásra, rajzolásra, zenélésre és egyéb ügyességekre, viszont a balkezet tol lat, ceruzát vagy szerszámot fogni sem en gedik, sőt mint ügyefogyottat lenézik. Épp oly szellemes ez a kérvény, mint amennyi re igaz, és pedagógiai szempontból figye lemre méltó. Itt is, mint Franklin többi írá sában, valami ősi patriarchális bölcseség szavát hall juk. Hogy a villámban felismerte az elektro mos erőt s feltalálta a villámhárítót, ezt Turgot, a nagy francia közgazdász és poli tikus latin epigramméban örökítette meg, azt mondván, hogy Franklin az égtől elra gadta a villámot, majd hozzáteszi — s a zsarnokok kezéből a kormánypálcát; Eripuit caelo fűimen, sceptrumque ty- rannis, . Sas Andor.
