Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 3. szám - Barsi Imre: Egy tárlatlátogató benyomásai
Flüárek: Erdekfeszítö olvasmány tíolan: Patak a domboldalon Rabas: Nagy olvadás Pedig a realista művész sohasem húzód hat meg édes vagy mélabús érzelmek és hangulatok osigaházába. Mert nem csaik a természet gépies másolása, de ennek ato mokra való bontása meghitt, bizalmas édes bús apró élményekre való váltása, az igazi, realista művészet végét jelenti. Nagyon sok fiatal grafikus számára ez a kiállítás memen to is. De figyelmeztető egyben .pedagógu sok, kritikusok és teoretikusok számára is. Persze káros és hibás volna az elmondottak alapján vészharangot kongatni vagy pálcát tömi a fiatalok felett. Hisz a „nagy öregek** és a gyakran szertelenül kísérletező fiatalok mellett ott állnak Sivko, Sukdolák, Šimon, Janeček és sok más, akik biztosan állnak a realizmus alapján. Főleg a szlovákiai gra fikusokról mondhatjuk el ezt, élükön az államdíjas Vincent H ložní kikel, aki éppen Majemík megértésével és továbbfejlesztésé vel lett naggyá. Ezek műveikben a felke lés nagy élményéből indulnak ki, témájuk a hősi nép élete harcban és építésben. Hő si hangulat uralkodik tájképeiken is. A he gyek és a síkság, a Vágmente és a Ganam- völgye, mind-mind hősök tája. Vincent Hlož- ník, Angyal, Dubay, Dűbravec, Hermely, Sza bó Gy. és mások műveiben az eszmei tar talom már egységet alkot a kifejlett és a tökéleteshez közeledő formával. Bár még náluk is gyakori a törés, műveik már új Idők hasznos fegyverévé váltak. A szocializmus nagy és magasztos eszméinek megvalósítá sáért harcolnak. A festményeiknél csak úgy mint a grafi kánál erősen rányomja jellegét az egész vá logatásra a szándék: szabad tíz évünk hű ábrázolása. Az eredmény gyakorlatban azon ban kissé elmaradt az elgondolástól. A kiál lított képek alapján csupán arról nyerünk pontos képet, hogy melyik festőnk milyen műveket alkotott az elmúlt tíz év folyamán. Nem érzékeltetik kellően az életünkben be~ állott nagy változásokat. De a tárlat e része hiányosságainak elle nére is híven mutatja meg néhány nagyké pességű művészünk fejlődését, amely őszin te és nem mentes a küzdelmektől. Az út a formalizmustól, a túlzottan szubjektív meg nyilvánulástól a realizmusig nem recidíva- mentes. Ez a fejlődés talán V. Tittelbach meggyőzőerejű képein látszik meg a leg jobban. Tittelbach a szürrealizmusból indult kii, de jelenlegi képei, a Spanyol, önarckép és a Napraforgók bizonyítékai, hogy az igazi nagy művész, bármennyire erős egyéniség is, ha igemii a nálunk történő társadalmi át alakulásokat, igenlő hangon tud megszólal ni, magát adekvát módon tudja kifejezni tollal és ecsettel egyaránt
