Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 3. szám - Szalatnai Rezső: Emlékeztető márciusban
Emlékeztető márciusban Irta: SZALATNAI REZSŐ Egy régi, majd száz esztendős, cseh köl teményt kaptam Prágából fényképmásolat ban. tudtunk róla, akár egy híres erdei forrásról, de nem éltünk vele. Az erdő néha messze esik, annak, aki tiszta forrásra vá gyik. A legnagyobb cseh költő híres magyar kézfogó-verséről van itt szó. Jan Neruda ír ta, Honvéd a címe. A cseh olvasó nem tes- meri, csak a kutatók tartják számon, mint irodalmi ritkaságot. Magyar olvasó i|S csak a cseh eredetit láthatta, egy történeti össze foglaló tanulmány-kötetben jelent meg. Ma gyarra soha senki nem fordította le az el múlt kilencvenöt év alatt. Íme: a költemény. HONVÉD _l ,Meghalt a haza!“ — sóhajt a hős. Lankadt kezéből kihull a kard,, mely ágyúdörgés vad zajában húszszor járt vele bősz csatában. .Meghalt a haza!“ — riad a kéz S tölti puskáját golyóra r M U cél, tűz! — s a hazátlan fiú ott húzza meg a lélekharangot. Mi nem tudunk még így meghalni, hazáért, népért, szabadságért, megmérjük kalmárként előre, mennyi keli a haza földére. Mi nem tudunk még így meghalni, nem is vagyunk még férfiak, de ha meghal szépséges hazánk, élhet-e velünk még a világ? Ján Neruda Ez a cseh költemény szívszorító helyzet ben, elsötétült nap alatt jelent meg 1861 tavaszán. A huszonhétéves Jan Neruda írta Prágában, de nem ott jelent meg,, hanem Svájcban, Genfhen, a cseh negyvennyolcas emigránsok lapjában, a Cech-ben. Annak a lapnak Josef Váolav Fric volt a szerkesztője és kiadója, az a Fric, aki 1848-ban bátran és határozottan Kossuth Lajos Magyaror szága felé tengette meg a cseh zászlót a prágai taarrikádckon. Fric és Neruda nagy iskolán estek át: egyszerre és tökéletesen kiábrándultak Palaekyék osztrák-barátságá ból, odaálltak a magyar szabadság-eszméhez s megvalósítóihoz. Fric később, mint osztrák rab, magyar negyvennyolcas szabadsághősök - kel hevert a börtön-priccsen, alkalma volt megismerni hitelesen a szomszéd , nemzet jellemét s politikai szándékát. Neruda Pe tőfit fordítja csehire s Vörösmarty Szózatát, nemsokára útnak is indul1, hogy megismerje a két magyar költő hazáját. A társadalmi helyről, ahol él, megbízható értesülése van rólunk. Föltehető, hogy magyarra a prágai egyetem akkori magyar professzora, Riedi Szende, Riedil Frigyesnek, a nagy irodalom- történésznek és tanár-nevelőnek édesapja tanította. Prágából a látó szem elátott a honvédek minden győzelméig, Kossuthók minden moz dulatáig. Nem esett ki a szemhatárból Arad sem s Világos is benne maradt. Az igazi szeltem meggyőzhető, bárminő előítéletet ke ver eléje a kortársak magatartása, a szlovák magyar ellentétekről érkező hírek. Harminc évvel később még Alois Jiráseik is feldol gozza a Klatovy-i magyar huszárok haza szökését, a nép forradalmi lobogója alá. Ne ruda látja, hogy Šafárik hallgat, Palaóky ud variasan félrevonul s a múltba temetkezik s akik aprópénzre váltják a cseh-osztrák ba rátságot, arra tanítják a cseheket, hogyan kell ki szolgáin iok Ausztriát. Neruda elpirul a szégyentől. De odahaza, nem szólhat s nem írhat szabadon, tullán, kezén, szemén ott érzi Bach rendőrkémjeinek szemét. A vers, a tetemrehívás szava, azért lát napvilágot Gén fben s alkalmi álnév alatt. Az igazi költő ott válik el köz-lantosok tól, ahol az embernek már csak az a fon tos, hogy igaza legyen. Nerudának volt sze me és szíve hozzá, hogy életének nagy ta nulságát kristály-tisztán megtartsa. Csak az csodálkozhatik rajta, aki nem érti az igazi haladást, amivel az igazi költő kezet fog. Neruda látja, hogy a zavartalan, békés be- lesímulás az osztrák reakció életformáiba s levegőtlísnségébe, népének nemzetté növő jellembeli erejét veszi el, amit semmi jólét s életszínvonal nem pótolhat. Keserűségében a világosi mezőn lovát s önmagát agyonlövő honvéd képe jelenik meg előtte. Inkább a halál, mint a 'becstelenség,. Nem a nemzet- halált kívánja, szó sincs róla, hanem a Ikali- már-kispolgári áruló szellem halálát, hogy attól megszabadulva, tévedhetetlen lépéssel menjen a inép-nemzet előre. Mint a szökőkút vízsugára, úgy tör elő e Neruda-versből a magyar-cseh egymásra utaltság. A vers nagyszerű pályafutást ért meg. Végigjárta valamennyi szomszédunkat. Neruda strófái szállóigévé váltak, még negy ven év múlva is felbukkannak a délszlávoknál, bolgároknál, felfigyelnek rá a románok el tűnődik rajta a lengyel kortárs és Pauliny- Tóth Túrócszentmártonban. Csak Tisztek nem gondolkodtak el rajta. Pedig volt azon tű nődni való éppen elég, úgy márciusonként.
