Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 1. szám - Kaposy Edit: Hozzászólás a tánccsoportok munkájához
telő erkölcse. Ez már a történelmi szerepét eljátszott, ernyedt, dekadens középosztály hattyúdala és sírvaiv igadó rezgő-csárdásos világa. Betetőzi ezt a líiilleoeum hamis, ál- hazafáas, szirupos magyarkodása, mely nagy szavakban külsőségekben nyilvánul csak meg. de lényegében nem más, mint a. kapitaliz mus belső ellentmondásaitól terhes társa dalom uraikodóosztályának propagandája. Ennek a /magyarkodásnak a táncos kife jezése lesz az akkori támcmesterek — Kő hegyi, Lakatos, Róka, Kimsky, Herczenber- ger — néptáncaitól elszakadt, Szőllősy Kör táncát továbbstilizáló, sablonra gyártott ún. „magyar táncai“. (Körmagyar, Sormagyar, Magyar szóló, Magyar kettős, Palotás, Sé tapalotás, Levente, stb.) Ezeknek már semmi közük a néptánchoz, a népi szórakozásihoz, de még a művészet hez sem! Ezt az üres, formalista „magyar táncot“ öltözteti a Horthy rendszer az ú. n „magyar ruhába“, melynek szintén semmi köze a gazdag, ízléses magyar népviseletek hez. Ugyanolyan külsőséges, hivalkodó, nép től elszakadt ez a tánc és ez a ruha, mint azok a soviniszta, nacionalista, irredenta eszmék, melyek ezt táplálták. — A gicos, a kultűrszemét legjellemzőbb példái ezek. Népünk egészséges ízlését bizonyítja, hogy mulatságaiba nem vette be ezeket, a. nép hagyományba nem szívódott fel, mert ide gennek, s ízléstelennek érzi. Akkor, amikor új, szocialista életünkben revízió alá vesszük népi és nemzeti kultú ránk hagyományait, nem hagyhatjuk sző nélkül ezeknek a hamis, hazug, művésziet- len táncoknak a burjánzását. Saját, valódi nemzeti értékeinket /becsüljük le, ha enged jük, hogy fiatalságunk ezekkel az üres for mákkal éljen szép és gazdag néptáncok he lyett! Az igazi érték ott él a mai 50—60 evesek lábán s egy-egy jói rendezett mu latságon, öregek -fiatalok tapasztalatcseré jén többet tanulhatnak a fiatalok, mint 5—6 szereplés előtt összehozott próbán ezekből az üres. formalista kompozíciókból. Az élő, eleven — vagy a közelmúltban még gyako rolt — népszokások (lakodalom, népnap, fo nó, aratóünnep, szüret) szinte magátóladődó keretek a táncok, dalok, ízes rigmusok, csait- tanós népi játékok színpadi bemutatására. — De az egyes klasszikus szépségű táncok (le ánykörtáncok, pásztortáncok, verbunkosok, gazdag változatú csárdások) önálló bemuta tása is a valódi népművészet ápolását és pro pagálását jelenti. Vajon azt a földet, vidé ket nem jobban szereti az, aki előtt-./kitárul annak minden szépsége, s az ott élő embe rek gazdag lelkivilága, tehetsége ? — Az igazi hazaszeretetre, a szülőföld szereteté- re neveli mind a táncost, mind a közön séget ezeknek a kincseknek a feLszínreho- zatala és a művészi formában való bemuta tása! Ezépt helyes azoknak a csoportoknak a törekvése, akik saját falujuk és szőkébb pátriájuk hagyományait viszik színpadra s nem kereskednek már az első -műsoruknál a műsorfüzetek és különféle más együt tesek -műsorán. A tánc természetesen nem attól helyi, hogy odavalósíak táncolják, ha nem hogy az odavalósi emberek sajátos tán cait, kifejezés/formáit tolmácsolják-e. Ez vi szont csa/k akkor sikerül, ha számukra ez nem csupán színpadi produkció, egy-egy al kalomra való szereplés lesz, hanem maguk is tudnak élni, szórakozni ezekkel a tán cokkal a színpadi kompozíciótól függetle nül, szabad, kötetlen formában, saját jóked vükben! — A bemutatókon ez még nem je lentkezik eléggé, mert még különválik, a szórakozás és a színpad. Ha a színpadot azok az élő, eleven, gazdag néptáncok fogják el látni „anyaggal“, melyek a -mulatságokban még -ma is előkerülnek, akkor megmenekül tünk a versenyekre ma még oly jellemző szürke, uralmas előadásmódtól is, melyet az inkább be-idomított, mint jókedvből eljárt táncoknál lát a néző. Ennek — az élettel, a hagyománnyal való kevés kapcsolaton kívül — más oka is van. Valami helytelen gátlás érezhető -fiaink-baai a tánccal szemben, mert a bemutatókon szin te csak leánycsoportokat láttunk a színpadim. Ez egészségtelen és természetellenes. A vigasztaló és bíztató az, hogy. minden bemutatón feltűntek olyan csoportok, melyek kezdenek /kinőni a -mozgalom gyermekbeteg ségéből és -már megütik ezt az egészséges hangot. Pl. a rimaszombati csoport „Gomöri leánykérő“-je, a kisgyarmati csoport kur taszoknyás l-akodalma, valamint -a deméndi csoport lakodalmasa, a tánc, az ének, a rig mus és a játék ügyes keretbefog 1 a 1 ásával új színt hozott. Ha jobban építenek a helyi hagyományokra és néhány drama-turgiai hiba kijavításával az előadást gördülékenyebbé teszik, méltó versenytársai lesznek az or szágos versenyek legjobb csoportjainak. Ezék a bíztató példák adják az erőt és a bátorságot, hogy csoportjainkat már ne csak dicsérő szavakkal illessük s ne csupán lel kes, odaadó munkát várjunk tőlük, hanem az aggódó szülő és pedagógus módjára a hibákat .is mélyebben, gyökerükben feltár juk előttük. Tánccsoportjaink megizmosodását jelenti, ha vegyes csoporttá alakulva, az öregek se gítségével -minél több színét tárják fel a helyi tánc, játék és szokáshagyományoknak. Ha ez sikerül, a jövő évi bemutatók valóban a népművészet gazdag kibontakozásának se regiszemléi lesznek. Dr. Kaposy Edit
