Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 12. szám - T. T.: "A tanítónő" Komáromban
nek legfőbb érdeme, hogy megteremtette a színpadon a századeleji magyar falu hiteles légkörét, azt a társadalmi képet, amely csakis ott és csakis akkor volt igaz és amely minden részében magában hordta saját pusz tulásának ítéletét. Rendezése teljes és össz hang zó egységbe Fogta össze a szereplőket, úgy éreztük, a színpadon egyetlen félrecsen dülő szó sem hangzott el, egyetlen kiütkö ző mozdulat sem történt, amely ne illett vol na bele a Bródy komponálta vád-szimfóniába. A szereplők mindegyike tudásának legjavát adta. Lörincz Margit tanítónője nemcsak bá jos volt, éreztetni tudta azt az erkölcsi fel- sőbbséget is, amely kiemeli Tóth Flóra alak ját az öt környező társadalomból, és amely jogosulttá és hitelessé teszi az öreg esperes darabzáró ítéletét: „Elkergetiétek az életet, a jövőt“. (Mozgása a színpadon természetes, otthonos, talán csak annyit jegyezhetnénk meg, hogy a nagy érzelmi kitöréseknél gaz daságosabban kellene bánnia a hangjával. Lőrincz Margit, akit először láttunk nagyobb szerepben, bizonyságát adta, hogy komoly drámai tehetség és talán érdemes volna fon tolóra venni, hogy őt és még más, hozzá hasonlóan tehetséges színészeinket, akik hí ján vannak a megfelelő művészi képzettség nek, tovább képeztessük, taníttassuk, hogy a ma még ösztönös színpadi munkájukat tu- datosabbá, még elmélyültebbé tegyük. Tumer Zsigmondiéi a tanító " szerepében eddigi legjobb alakítását láttuk. A falura el kallódott tudós tanárembert, akinek szelleme riadtan igába törik, mert más lehetőséget nem lát puszta életének tengetésére, hisz nincs protekciója, — ezt a dosztojevszkijl mélységű jellemet Tumer megrázó erővel vitte színpadra, és finom művészi eszközök kel érzékeltette, hogyan lázad fel, hogy egyenesedik fel a tanító egészen addig, hogy szembeszegül a hatalommal, az erősökkel és becsületesen kimondja az élet, a maga iga zát. Hatvani László ifjú Nagy Istvánja az a fékezetlen milliomosfiú volt, akinek az író megrajzolta. Hatvani természetesen és ott honosan mozog a színpadon, csak nagyobb gondot kell fordítania beszédkultúrájának fejlesztésére, csiszolására, mert a hibák, amelyeket ezen a téren elkövetett, nem ír hatók csupán a bemutató izgalmának rová sára. Kívánatos lenne, ha a komáromi együt tes vezetői tüzetesebben foglalkoznának ál talában a beszédkultúra kérdéseivel, hisz olyan hibáról van sző — nem csak Hatvani, hanem más színészek esetében is — amely szorgalommal, lelkiismeretes munkával ki küszöbölhető. Az előadás talán legjobb alakítását Király Dezsőtől láttuk. Érzéssel, őszinte átéléssel játszotta az öreg pap szerepét, az egyetlen embert a faluban, akiben emberség, szeretet és megértés él. Nagy művészre vallott né- ma játéka a harmadik felvonásban, amikor csak tétien tanúja az izzó összecsapásnak Flóra és Nagyék között. Meglepetés volt Kon rád József öreg Nagy István szerepében. Konrád, akitől megszok tuk, hogy hasszerelmeseket alakit, színészi skálájának eddig ismeretlen akkordjait szó laltatta meg az öregember-szerepben és megállapíthatjuk, hogy semmivel sem maradt adósa sem az írónak, sem a nézőnek. Méltó partnemője volt Bottka Zsuzsa az önzésé ben brutális és embertelen öreg Nagyné szerepében. Csak a dicséret szavával emlékezhetünk meg a többi szereplőről is: Tóth László szol gabírójáról, az úri Magyarország e jelleg zetes alakjáról, aki fölfelé hajlong, lefelé rúg és tapos, Tarics János káplánjáról, er ről a bűnös szenvedélyét az egyház sima fennköltsége mögé rejtő álszent papról, Mi hályi Mária üde és eleven kántorkisasszo- nyáról, Wieder Antalról, Ausvár Ferencről, Gyurkovics Mihályról, Korai Ferencről, Bu- gár Béláról, Ferenczy Annáról, Siposs Jenő ről és — nem utolsó sorban — Fazekas Im réről, aki a cigányprímás nagyszerűen meg formált néhányszavas szerepében megmu tatta, milyen gonddal kell kidolgozni egy látszólag jelentéktelennek tűnő alakítást. „A tanítónő" bemutatója bebizonyította, hogy a komáromi Magyar Területi Színház együttese kiváló teljesítményekre, nagysze rű előadásokra képes, ha munkáját hoz záértő, feladata magaslatán álló rendező irányítja. Kétségtelen, az együttes fejlődé sének mostam, eddig legszínvonalasabb állo mása nemcsak Lendvay Ferenc munkájának eredménye, hanem azoké a szlovák vendég rendezőké is, akik közreműködtek az eddigi előadások megformálásában. Mégis meg kell mondanunk, hogy elsősorban a nyelv, a ma gyar beszéd tisztasága, a hiteles környezet és hangulatfestés megköveteli, hogy az együttes munkáját szakavatott magyar ren dező irányítsa. Mint hallottuk, a jövőben még két magyarországi rendező segíti ven dégként színészeink munkáját. De ez csak ideiglenes megoldás. Föltétlenül gondolnunk kell arra, hogy hazai magyar színházi szak embereink közül neveljünk és képeztessünk ki olyan rendezőt, aki képes lesz az együt test a reá váró művészi feladatok megoldá sában vezetni. Mert mindnyájunknak, akiknek szívügye a szlovákiai magyar saínházi kultúra, az a vágyunk, hogy még sok, „A tanítónő" be mutatójához hasonló forró sikerű estét él jünk meg színházunkban. T. T.
