Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 2. szám - Gál László: Egy üzemi klub munkájáról
szaki ellenőre — rokonszenves, idősebb dol gozó. Elmondja, hogy a csoport, amely 1953- ban kezdte meg működését a „Figaro há zassága” előadásával, azóta munkában ki tartó, harminctagú, erős együttessé ková- esolódott. Kezdetben csak alkalomszerűen, hevenyészve toborozták össze a szereplőket. Ma már mindenkit képessége, tehetsége sze rint kapcsolnak be a kultúrmunkába. Elő adták Móricz Zsigmond Sári bíró-ját is, leg utóbb pedig a Menyasszony-tánc című da rabot. A klub kultűregyüttesének egyévi kitartó munkája meghozta gyümölcsét. Nemcsak az üzem dolgozói kedvelték meg az együttest, hanem a környékbeli falvak népe is, amely nek a csoport színvonalas előadásai számos kellemes estét szereztek. Imelyen, Bajcson, Tardoskedden és másutt is szeretettel be szélnek a csoport előadásairól és újabb sze replésükét örömmel várják. Az együttes tagjainak régi vágya teljesül Szirmai Albert „Mézeskalács" című daljá tékénak előadásával. A csoport valamennyi tagja felelőssége tudatában tanulja szerepét. — Tudjuk, hogy a siker előfeltétele a kitartó tanulás és próba — mondja Taus Mária hivatalnoknő, a csoport egyik jóhangú szólistája. Hetenként háromszor próbálnak és mindenki rendszeresen eljár ezekre a próbákra, hogy a február végére tervezett fellépés minél nagyobb sikerrel járjon. A szereplőket gondos mérlegelés alapján vá logatták össze. A főszerepeket, Bujdosó Jóskát Smotana elvtárs, örzsét Taus Má ria, Pityi Pál csizmadia mestert a 45 éves Ivanics Lajos, a város egyik lég jobb műked velő színésze alakítja. Cápa László, a csoport egyik legagilisabb tagja az udvari bolond szerepét játsza. Nagy szorgalommal készül a fellépésre Cilling Juci, a csoport egyik legfiatalabb tagja, aki életében először ját szik színpadon. A komolyan vett tanulás sal minden bizonnyal ő is jelentősen hozzá járul a sikerhez. Szép nagy színpadterem áll az együttes rendelkezésére. A zongora mellett néha még soron kívül is összegyűlnek néhányan ének próbára. A „nagy üzemi klubban" van elhelyezve az üzem sokezer kötetes könyvtára is. Két szobát töltenek meg a könyvekkel zsúfolá sig megrakott szekrények. A földszinti he lyiségben legnagyobb részt szépirodalmi könyvek találhatók, fent az emeleten pedig tudományos, technikai és politikai müvek. A könyvjegyzékben lapozgatva megállapít hatjuk, hogy a könyvtár anyagát nagy gond dal válogatták össze. A cseh és szlovák nép nagy íróinak művei mellett a szovjet és magyar írók, a külföldi klasszikusok legje lentősebb művei sorakoznak a polcokon. A Az üzem könyvtárában Michalovics Marta könyvtárosnő könyvet kölcsönöz ki Zsem- bera Ilonának — Ezt a lemezt hallgassák meg! — Az üzem fiatal dolgozói szívesen látogatják a klubot. Molnár Rózsi, Ladung Mária és Varga Mag da jól szórakoznak a rádió és a gramofon mellett