Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 2. szám - Sas Andor: Úti emlékek a Szovjetunióból
A csehszlovákiai kiiltúrdelegáció tagjai a le- ningrádi Eremitáge világhírű képgyűjtemé nyének egyik termében. A Marz-Engels-Lenin-Sztálin Intézet Tbili szid fiókjának épülete A Zsdanov nevét viselő leningrádi pionír- palotában Ha lett volna rá idő, más érdekes vonat kozásokra is sor kerülhetett volna, így Kor vin Mátyás diplomáciai kapcsolatára II. Iván Vasziljevics cárral, azután Lefort tenger nagynak Nagy Péter európai útján vezetett feljegyzéseire, amelyekben szívesen átnéz tük volna annak a néhány napnak adatait, amelyeket Nagy Péter 1698. júliusában, Bécsből átrándulva, Pozsonyban és környé kén töltött, továbbá Gercen Sándor levele zésére, amelyben a vele emigrációja idején érintkező Kossuth Lajosról, Pulszky Ferenc ről bizonyára találhatók adatok. Amikor csoportunkat Örményországból Moszkvába visszatérve, 1954 októberének végén a moszkvai rádió meghívta, hogy az éter hullámain számoljanak be benyomá saikról, tőlem, mint a csoportnak a cseh szlovákiai magyar dolgozókat képviselő tag jától, magyar nyelvű beszámolót vettek fel hangszalagra. A stúdiók előtti váróteremben alkalmunk volt megismerkedni Olga Vasziljevna Korot- kevicscsel, a népi demokráciák irodalmi munkásságának referensével a moszkvai rá dióban, áki beszélgetés közben megmutatta Karinthy Ferenc Kőművesek című müvének nála lévő, épp akkor megjelent orosz for dítását. Az elvtársnő kiválóan tájékozott volt a felszabadulás óta fellépett magyar írókról és érdeklődött a csehszlovák népi demokrá ciában tehetségüket kibontó magyar írók iránt. Még sok egyébről is megemlékezhetnénk, de a most említett részletekből is kivilág lik a Szovjetunióbeli tartózkodásunknak az a felejthetetlen élménye, hogy a szovjet nép részéről minden népek irodalmi alkotó mun kát végző fiai rokonszenves érdeklődésben és szíves becsülésben részesülnek és ezért úgy búcsúzunk ettől az új világtól, mint másol dik otthonunktól, meghatottan és lelkünk mélyén a viszontlátás óhajával. 2. Látogatás a Kaukázuson túl. 1954. október 20-án és 21-én jártunk a Kaukázusontúl nagyvárosában, Tbilisziben, régi néven Tifliszben. A cári időkben hely tartók székhelye volt. A hozzátartozó tar tományt Georgiának hívták, ma Szovjet- Grúzia fővárosa és e szocialista köztársa ság kormányának székhelye. A gyönyörű fekvésű, a Kaukázusontúl nyugati részébő, a Káspi-tenger felé haladó Kúra folyónak pártján emelkedő, félmillió lakosnál többet számláló városnak neve némileg rokonhang zású és azonos jelentőségű a szláv t e p 1 i c e szóval, amely melegforrást jelent. Gyógyító hatású kénes vizek fakadnak ma is a város területén, amely Tbiliszit az ugyancsak nagy városi jellegű Karlovy Varyhoz teszi hason lóvá; no meg az utóbbira emlékeztet az a
