Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 2. szám - Jiří Marek: Az anya jogán (ford. Tóth Tibor, rajzolta Szabó Gyula)
szótlanul, mert nem értik, mi történik velük, csak mennek, hosszú menetben, mintha iskolából jönnének és illedelme sen egymás kezét fogják. Az ekeik ke ményen lépkednek vasalt bakancsaik ban ... Valahogy így írja meg és tegye hozzá: a halálba mentek azok a gyere kek. Akkor láttam meg őket, amikor más asszonyokkal együtt rácsosablakú va gonokban indítottak hosszú végtelen út nak, a halál helyére, melyet ők úgy hívtak: rendeltetési hely. Irgalmatlan út volt ez, szomjaztunk és éheztünk, néhányunk meghalt, de a legnagyobb kínunk az volt, hogy elvették a gye rekeinket. A leggyötrőbb a bizonytalan ság volt; mi lesz velük? Felfogadják? Talán árvaházakba zárják és embertele nül meggyötrik őket? Kínzó gondola tok, de mindegyik mélyén vigasz de rengett: mindent kibírunk, elviselünk, csak a gyerekek éljenek. Nekünk már mindegy... Aztán a pályatest mentén elhaladt a gyerekek menete, csendesen maga mö gött hagyta a régóta ott veszteglő transzportot, illedelmesen és halkan mentek előre az ösvényen, amelynek végén kémények füstöltek.