Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 12. szám - Vajda József: Egykor éhségnap, ma népművészeti bemutató
Lakodalmas népviselet hogy a kőruséneklés eredetiségét ritkaság ként üdvözölték. Egész más értelemben rea gáltak a jóízű magyar nótákra, melyeket, az újvári együttes szólóénekese adott elő. Ami kor Kovács Dezső régi betyárdalokat kez dett énekelni, kitűnő hangja mellett nagysi kerű egyszerű előadásmódja annyira érvénye sült, hogy a tömeg olyan „Hogy volt“ kiál tásokkal válaszolt rá, hogy rengett bele a föld, meg a levegő. De ugyanilyen sikert könyvelhet el magának az újvári együttes népi tánccsoportja is. Brigádtáncuk csupa tűz, báj, harcosság és lobbanékonyság ügyes megkomponálása volt. Zúgott is a tüntető taps és a táncosok hiába bújtak el, újra fel kellett lépniök. Az udvardi együttes táncai ban a szövetkezeti dolgozók és kisgazdák, szlovákok és magyarok szorosra kovácsolt egységfrontja jutott harcos kifejezésre. Sa- lyó Menyhértné 75 éves fejjel az 50 éves szlovák Gyurkovics Györggyel olyan frissen járták a Fogócskát, hogy még az ifjúmunká sok is megirigyelhették. Nagy István, Dékány Erzsébet és a többiek a Verbunkossal, a Pá rostánccal és a Fogócskával az udvardi szö vetkezet kulturális életének egy-egy gyöngy szemét hozták el Gúlára szolidaritásuk kife- érkeztek Gutára, hogy egyesüljenek a gútai szövetkezeti dolgozókkal és kisgazdákkal a nagy kultúrházban. Az érkező autóbuszok utasai forradalmi dalokat énekeltek, mikor a kultúnház előtt a forgalmi rendőr egy inté sére meg kellett állniuk. A rendőr üdvözölte őket és bevezette a munkásokat az étkezdé be, ahol frissen sült disznópecsenyét kaptak. Már a délutáni órákban elkezdődött a nagyjelentőségű előadás, amelyen főként az ifjúmunkások vettek részt. Annyi fiatal volt együtt, hogy ennyi fiatal még talán sohasem gyűlt egybe Gútán. Nagyon érdekelte őket a kultúrfellépés. Az est beálltával aztán színül tig megtelt a terem izgatottan várakozó ar cokkal. A tömeg feszült várakozása pillana tokig csendet teremtett, csak a visszafojtott beszélgetések zümmögését lehetett hallani. Mielőtt az elnök megnyitotta volna az elő adást, 9—10 éves pionírlányka állt az emel vény szélére és forradalmi hatású köszöntőt mondott szlovákul, magyarul. A környékbeli ifjúmunkásokat, kisgazdákat, az együttese ket köszöntötték ékes szóval és virágokkal. A tömeg kívánságának megfelelően az es tét az újvári énekkar nyitotta meg. Valami új, szokatlan dolog ütötte meg a gútai dol gozók fülét, amit abból is észre lehetett venni.