Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 12. szám - Tóth Tibor: Nagymegyeri jelentés
Á csallóközi utak fölött rebbenő szellő az ősz szagát hozza. A frissen feltört szántók meleg--barnán futnak elfelé, néhol szélesen terpeszkednek és a határtalanságot vágyják, de van még, ahol láncba veri őket a fura ■mezsgye. A föld képén olyanok a keskeny birtok-csíkok, mint szűk köntösbe szorított ember homlokán az elégedetlen ráncok. Itt- ott száraz zizzenéss&l int felénk a lábán fe lejtett kukoricakóró. Barátom, akivel együtt indultunk erre az őszi vándorlásra, és aki újságíró létére a mezőgazdaság gyarapításá ra adta fejét, a sárga kukorica-bozót láttán felmordul — talán már hallani véli a téli fogyókúrára fogott inasodó ökrök, lottyadt -tőgyű tehenek méltatlankodó, éhes panaszát. Hirtelen azonban kiderül a képe és amint pillantását követve felnézek a magasba, ne kem is jó érzés bizsergeti a szívem táját Odafenn ékalakba rendeződve madárcsapat közeledik és a motor engedelmes duruzsolá- sát pár pillanat múlva már túl is kiabálja a vonuló szárnyas sereg gágogása. Vadlibák! Megállítjuk a kocsit, kiszállunk. Vagy fél száz méternyire előttünk az egyik kilomé terkőről nagytestű, horgascsőrü madár reb ben fel, lomha, széles csapásokkal evez a levegőben, majd egy darabbal beljebb le ereszkedik a szántóföldre és mozdulatlanul megül, mintha neheztelne ránk. amiért meg zavartuk békés elmélkedésében. Ahogy fel röppent, tüstént felismertük — kósza sas- ®»adár, amely alighanem a vonuló madár csapat nyomán portyázva vetődött ide, ked ve szottyant egy kis kövér lúdpecsenyére. Fölöttünk a húzó vadlibák alighanem ész revették a veszélyes szomszédot, mert az ék rendje megbomlik, a levegőben mintha röpgyűlés kezdődne, erősödik a gágogó szó váltás, majd a csapat kissé félrecsap a régi Irányból, a gúnár-gavallérok és a tojók fel sorakoznak a vezér mögött és szállnak to vább, ösztönük útján, délfelé. Csapat csapat után húz el fölöttünk, az ég csupa mozgó, yillás vonalba sorakozó fekete pofit és egyik a másiknak adja tovább a veszély balhírét. Előttünk az országút felől lövés dörren, de látatja nincs, a zsákmány nem kalimpál le bénultan a magasból, csak még fülsiketítőbb lesz tőle az izgatott madárzsinat. Visszakászmálódunk a kocsiba, egyikünk a régi vőfélyrigmust idézi: Erre száll a vadliba, Jöjjenek a lakziba. A mezőgazdaság gondjaival terhes barátom pedig megjegyzi: Erről jut az eszembe, utánanézek majd, hogyan áll a járásban á tojásbeadás dolga. Nagytnegyer kereken öt esztendeje járá si székhely. Vagy ötezer lakosával amolyan mezővárosnyira nőtt falu, utcáin csak nagy- néha találkozol földszintesnél nagyobb ház zal. Azok is majd mind a főtér körül 6ora~> koznak, tt van a járási nemzeti bizottság szép új épülete, a tömegszervezetek titkár ságai, az áruház, ahol sok mindent kapni, még mosógépet is, a trafik, a patika és a nagyvendéglő. Ezen a tájon épül az új isko la, de arról majd később beszélünk. Most befordulunk az ekecsi útra — nemrégen, amikor még nem készült el Dunaszerdahely és Nagymegyer között a sima betonhátú au tóút, onnan kerültünk volna a faluba — és sietünk a kultúrházba. Mert hát olyan ez a nagymegyeri kultúr- ház, hogy érdemes megnézni. Kívülről ugyan még állványok burkolják, most csinosítják, vakolják a szürke épületet, de odabenn már serényen és lélekébresxtőn folyik a munka. Hogy pedig ebben az esetben a lélekébresz- tés nem csupán szóvirág, bizonyítja az, hogy még e hónapban megkezdik a felnőtt írás- tudatlanok oktatását és a tanfolyamon Nyá- ry Ferenc könyvtáros vezetésével tizenöt húsz eddig lelkileg süketnéma, a szép szó nak, Írásnak hozzáférhetetlen ember tanul ja meg a betűvetés tudományát. A földszinten találjuk a nagy előadóter met, háromszáz-négyszáz ember is elfér benne és színpadát nem egy vidéki szín házunk megirigyelhetné. Egyszer már jár tam itt, — júniusban egy irodalmi esten vettem részt — akkor meggyőződtem rőla, hogy a megyeriek nem csupán parádéra épí tették a kultúra otthonát, vagy háromszáz ember jött el, hogy megismerje egyre erő teljesebben fejlődő irodalmunk problémáit, megismerkedjék az írókkal, akik róluk és nekik is írnak, Akkoriban — még júniusban — hallottam, hogy a kultúrházban Ady-est rendezésére készülnek. Megkérdem Fazekas Lajost, a kultúrotthon igazgatóját, hogyan sikerült az előadás. — Inkább ne is kérdezze, = legyint rossz„ kedvűn, =— úgy látszik, nálunk Megyeren már nem éljük meg, hogy az emberek meg ismerjék Ady költészetét. Pedig meglenne hozzá minden, arpi kell, tágas kultúrterem. Нй0*фЯ' jefentó