Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 11. szám - Tóth Tibor: Több felelősségtudatot!
Nemrég jelent meg magyarul Ján Neruda válogatott karcolatainak, tárcáinak, elbeszé léseinek, útirajzainak gyűjteménye „Régi Prága, régi Pest“ címmel. A „Moldvaparti históriák“ (Malostranské povídky) után ez a második könyv, amely a magyar olvasó nak bemutatja a nagy cseh írót és publi cistát, akit bizony közönségünk csak ke véssé ismer. Fontos esemény tehát a gyűj temény kiadása a cseh-magyar kultúrkap- csoilatdk elmélyítésében és ezért érthető és természetes, hogy a szlovákiai magyar dol gozók kulturális folyóirata, a „Fáklya“ fog lalkozott a könyv megjelenésével. Kritikusaink az utóbbi időben a magyarul megjelent szépirodalmi művek fordításával is foglalkoznak, elejtenek egy-két szót, megjegyzést a fordító munkájáról, a fordí tás minőségéről. Örvendetes jelenség ez, hisz a közelmúltban a fordítóról szinte tu domást sem vettek, mintha azt tartották volna, hogy az illető könyv „magától for dult magyarra“. Az a kevés szó, amit a for dítóra szánnak, több a semminél, bár saj nálattal kell megállapítanunk, hogy a fordí tások komoly elbírálása, részletes elemzése még mindig hiányzik. A Neruda-könyvről írva a Fáklya recen zense (a cikk H. B. jelzéssel jelent meg) szintén nem mulasztja el, hogy a végén ne mondjon valamit a fordító munkájáról és megállapítja: „ ... a fordítással bizony bajok vannak“. Hogy mifélék is ezek a bajok, arról hall gat H. B. Csak annyit nyüatkoztat ki — kénytelen vagyok ezt a kifejezést használ ni, mert az efféle „kritikusi“ megállapítások kellő indokolás és elemzés híján valóban csak kinyilatkoztatások, aki akarja, elhiszi — hogy „a könyv lapjain számos helyen a magyar nyelv kerékbetörése sőt fogalom- zavar bántja az olvasót“. E kerékbetörés, illetve fogalomzavar (nem tudom, melyikre jondol) példájául megemlít egy „masn- mutmondatot“, amely a könyv 372. oldalán található és amelyben „ötször fordul elő — ‘hogy —, háromszor — hogyan —, ki lencszer — az —, tizenkétszer — a — s ezeken kívül a mondat még kilencven szót tartalmaz“. „Egyetlen mondat!“ — teszi hozzá H. B., akinek megállapításával nem értek egyet. H. B. cikke végén elvárja, .hogy könyv kiadónk a jövőben igényesebb legyen mun katársaival szemben“. Mint a Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó munkatársa biztosítha tom, 'hogy ez az igényesség megvolt és meg van, aminek bizonyítéka, hogy a kiadóválla lat fennállása — 1953 óta — a megjelent könyvek — elsősorban fordítások — színvo nala egyre emelkedik és bátran állíthatjuk, hogy nem termelünk selejtet. Nem selejt Babos László fordítása sem, a magyar szö veg hűen és kifejezően adja vissza Neruda mondanivalóját, bár tagadhatatlan, hogy egy-égy mondaton lehetett volna még csi szolni. TÖTH TIBOR. FÁKLYA, a Csemadok kultúrpolitikai folyóirata. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Főszerkesztő: BÄTKY LÁSZLÓ. — Megjelenik havonként. Kiadja a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúr- egyesülete. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bratislava, Októbrové nám 12. Telefon: 220-59. Nyomta a Pravda nyomda, Bratislava. Előfizetés egy évre 24.— Kés, félévre 12.— Kés. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat. Megrendelhető minden postahivatalnál és kézbesítőnél. A-60392 H. B. rámutat egy felcserélt sorra is a 359. oldalon (tulajdonképpen nem felcseré lésről, hanem sorkihagyásról, illetve ismét lésről van szó). Sajnos, az ilyen hibák a leggondosabb korrektúra után is becsúsz hatnak a könyvbe, ez azonban nem jelenti azt, hogy elmarasztaljuk a korrektorokat, amint hogy azt sem jelentheti, hogy eltűr jük az efféle „sorkicseréléseket“. Ez a hiba zavarja az olvasót és kiadóvállalati, nyom dai dolgozóknak vállvetve arra kell töreked niük, hogy ne ismétlődjék meg esetleg más könyvekben. Van ugyanis az összetett mondatnak bizo nyos bonyolult és a magyarban mégis át tekinthető szerkezetű, érthető fajtája, ame lyet körmondatnak nevezünk. Igaz, az élő beszédben nem igen élünk vele, de ha a fordító, akinek az író mondanivalóját kell tolmácsolnia, még,pedig híven és kifejezően, íz eredetiben ilyen körmondatra bukkan, akkor nem az a feladata, hogy szétnyir bálja, felaprózza, tőmondatokra vagy egy szerű összetett mondatokra szaggassa, ha nem ellenkezőleg, kötelessége éppen a kör mondatot lefordítani, mégpedig úgy, hogy magyarul érthető és élvezhető legyen, híven tükrözze azt, amit az író elmondott, kifej tett. Továbbá a magyarban az „a“ és „az“ szócskák névelők, amelyek a főnév előtt áll nak, igen sokszor nem mellőzhetők, nem csoda hát, ha egy mondatban akár tizen ötször is előfordulnak. A „hogy“ és a „ho gyan“ kötőszók ismétlése pedig körmondat ban szinte elkerülhetetlen.
