Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 10. szám - Milan Lajčiak: Jáva és Bali. Indoznéziai utijegyzetek
• A néhány jávai szmieJőadás, amit Dzsod- zsakartában és Szurabajában láttunk, meg győzött arról, hogy a nemzeti kultúra nem pusztulhat el, ha a nép nem hódol be az idegen művészeti formáknak. Szerencsére Indonéziában a hollandusok inkább a kivi tellel törődtek, mint a behozatallal. A já- vaiak megőrizték sajátos színházukat, leg népszerűbb művészetüket, amely régi tartal ma és nehezen érthető formája ellenére mindmáig közkedveltségnek örvend. A színház magas, hosszai épület, bam buszból és gyékényből, vagyis könnyű épí tőanyagokból. Az egész épület szétszedhető és másutt újból felállítható. Nagysága tisz teletet ébresztő, ezer néző is elfér benne. Az épület sztatikái adatait senki sem szá mította ki — úgy hiszem, nem akadna euró pai ember, aki csak így találomra merne fel építeni ekkora nagy, boltozatos házat. A színielőadás pantomim jellegű. A da rabok témája a nagy indiai eposzokból, a Ramájánából és a Mahábhárátából való, in donéziai felfogásban és átdolgozásban. A szín ház valamikor az egyházi szertartások része volt. Az egyes előadásoknak és együttesek nek más-más a neve, a darabok tartalma, a maszkok, a kosztümök jellege és aszerint, vajon a szöveget a színészek mondják-e vagy a gamelannak a tagjai, ezé a csodála tosan zengő dob-zenekaré, amelyet igen ne hezen szoktunk meg. A színházak fajtái: vajang orang, vajang topeng, topeng baron- gan, topeng vang. Nagyon kedvelik az árny játékokat, a bőrből szabott bábukat itt épp úgy festik, mint a színészeket. Ennek a szín háznak a neve vajang purvo. Szurabajában az előadás este nyolctól éjfél utáni fél egyig tartott. Előadás alatt a né zők vígan beszélgetnek, el-elmennek frissí tőkért, a széksorok között árusok kínálnak fagylaltot, cukorkát. Az anyák előadás köz ben megszoptatják a csecsemőjüket A szín házban általános a zaj, a kiabálás, amely csak különösen drámai jeleneteknél halkul el A közönség élénken reagál a három bohóc sza vaira, akiknek fehéren rizsporos az arcuk, mint Debureaunak és igyekeznek időszerű- síteni a darabot. Bármikor bekapcsolódnak a cselekménybe, a többi színész ilyenkor meg merevedik, a bohócok úgy beszélnek hoz zájuk, mintha emberek lennének, bár a szí nészek nem embereket alakítanak. — A szu- r a bajai előadáson a bohóctréfák a kereske dőket pécézték ki, akik indonéz beszédüket különféle angol szavakkal — haudujudu, okéj — cifrázzák. Nem merek többet írni a jávai színházról, mert nem volt alkalmam részletesen tanul mányozni történetét. Nehéz elbeszélni a Ra- majána bonyolult meséit anélkül, hogy az ember ismerné a misztikus jelképeket. Pe dig igazán nem mindennapi történetekről van szó. Például a majomnemzetség két asz- szonya beleszeret egy férfibe, de az nem érti meg, mit is akarnak tőle. Az asszonyok, akik addig majomléptekkel jártak a színpa don, most emberi mozdulatokat tesznek, si mogatják a férfit, hajukat igazgatják és azon vitáznak, melyikük szebb. Végül is a férfi az egyiket választja asszonyául, a másik ve- tély társnő jének haját tépi, üldözni kezdi. A jelenet azt kívánja jelképezni, hogyan szü letett meg a féltékenység. Az előadások, amelyekben beszélnek, éne kelnek, táncolnak és gesztikulálnak, néha egész éjszakán át tartanak. málják. A kerítések a kunyhók körül a ko sárfonó művészet remekei. Itt állt valamikor Modzsokarta híres váro sa. Ma csak falunyi helység, egyetlen kínai vendéglővel, ahol úgy rendeltük meg az ebé det, hogy nem is kérdeztük, mit is fogunk enni. De ami a fő, ízlett minden és a fvil lás ztó hőségben jól esett a sör is, amelyben jégdarabok úszkáltak. Modzsokarta városa a 13 században pusztult el, háború dúlta föl. A varos 12 kilométer hosszú, 12 kilométer széles területet foglalt el, kövezett egyenes utcákkal, palotákkal, templomokkal, a római nyilvános fürdőkhöz hasonló medencékkel és fürdőházakkal, csatornázással. A kes keny agyagréteg alatt felbecsülhetetlen ré gészeti kincsek rejtőznek, bár a holland archeológusok olyan nagyértékü leleteket hordtak már el innen, amelyek nélkül In donézia történetének tanulmányozását el sem képzelhetnénk. Mi is vittünk magunknak em léket: apró házi istenek agyagszobrainak tor zóit, — szemmel láthatóan a város egykori lakosainak keze-munkáját — amelyek meg számlálhatatlan tömegben hevertek itt össze vissza. Bőven válogathat köztük az ember, közvetlenül az út mellett is. Dzsodzsakartában műkedvelő színházat is láttunk. Munkások játszanak benne, nagy vásár idején. A vásárigazgatóság, amely egyébként a szórakozóhelyeket is kezeli, ren delkezésükre bocsátja a színház épületét, a műkedvelők ezért bizonyos illetéket fizet nek, a többi bevétel az övék. Sajnos, a vá sár nem tart sokáig. A műkedvelők egy űj, alig százéves indonéz darabot játszot tak, köznapi ruhába öltözötten, tehát álarc és jelmez nélkül. Létrán jutottunk fel a színfalak mögé és igen óvatosan lépkedtünk a gyékényen, mert minden mozdulattól meg- re meg te ív a kulisszák. De ezt nyilván a szí nészek is, a közönség is, megszokták. A szí nészek boldogan szorongatták a kezünket megöleltek. Mi voltunk az első európaiak akik munkájuk közben felkerestük őket.
