Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 8-9. szám - Fábry Zoltán: Kevesebb versek - több költészetet!
„Ezt adhatom negyven év xánn; ezt a könyvet, édes jó Anyám. Kevéske kincs, Te többet vártál és másabbat is a versnél, dalnál. Én ezt találtam Édesanyám az emberi szívek asztalán. Sorba kínálták, elfogadtam, Olvasd, ne 'vádolj, Neked hoztam.” Ha ez_a fahangú, magyartalan, vers- és ünneprontó, „másabbat” nem volna, zavartalan lenne az örömünk. Sajnos Gyurcsó verseiben még sok ilyen elcsúszás van: „Csak hát a hősi jelvényt nem ám halottak viselik”. Vers címén ilyet olva sunk: „Voltak hónapok, de inkább évek búvása és a kenyérnek gyilkos harca volt, megkönnyezett”. Vagy „Előtte állnak látó szemednek a csodák, mit egyre művelünk... Mi megtanultan nézünk előre.” Zsúfoltság fojtja a levegőt, a mon danivalót: „Hányszor álltam én is a múlt időközön veríték nélkül és csak most tudom átrostált jmúltam búzaszemeit kalászba szöktetni új ugaron, hogy a tőkének a bérlet lejárt A nyelv és a vers egyszerre biesaklik ki, az anyagszerűség merev marad, a munkaprocesszus nem magasodik költészetté: „Mutatni jöttünk, hogy lám lehet a befutott déli anyagot gyorsan, ügyesen veletek a kiadások összegéből egy jókedvű akarással kihúzni s a bevételek összegéhez írni”. Máskor iskolássá válik a hangja: „Látod fiam ezt a zászlót, vörös színűt, szép sugárzót? Csillag ragyog rajta, fényes harci jelvény, dicsőséges.” Vagy: „Süt a nap és fénye átragyog a tanterem ablakán, ahol új harcosok születnek, új tu domány szaván.” Inkább semmit, mint ilyen elemista stílust! Ez iskolás hang fekvésből folyik naiv pedagógiája is. A lusta legényt így biztatja: „Ha megállód a helyedet közöttünk, aratási koszorúval köszöntünk. A legszebb lány fordul ve led a táncban — mutasd meg hát, mit érsz az aratásban". Ez a naívság drámai fogalmazásban aztán pedagógiai valószerűtlenséggé gyengül a különben nagyon ló „Búcsú a falun” című versben. A rozskeresztek maghullatón és madárpréda ként állnak kint, de a búcsú, a tánc fogja a legényeket. Azonban a táncos for gatagba bekiáltott ne tovább — „állj! Elég, te hörcsögök fattya te!” — pózos drámaiságában irreálisan hat. Gyurcsó ugyan szintén „énekli a munka dalát” frázissá azonban csak ritkán torzulnak sorai: „mi vagyunk az'a vidám sereg, akik szerelmes szívvel, boldogan már benne élünk a holnapokban, mint egy megújító förgeteg!” És ez a frázis vers így kezdődik: „Hat napon át úgy vártam leveled, mint mezők virága a har matot".'. , Nem kár a versért? A semmitmondás ártón lopakodik be szerelmi lírájába is, melynek ékköve a „Megcsókoltál” népdal-üteme. Ez a hasonlat „erő sebbek vagyunk ketten, a természet óceánokat teremtő erejénél” — visszaüt és agyonlapítja a verset és íróját Dénes fentebb említett aiaphibája, a tartalmi és így formai bizonytalanság, Gyurcsó verseiben is felüti a fejét: érthetetlenné válnak, vagy csak többszöri olvasás után jövünk rá, hogv miről is van szó. A „Szolnoki hős”-ben katonát sejtenél, kinek két vasdarab ül a húsában immár harminc éve. Az első személyre hangolt vers írója viszont 40 éves. Micsoda hős tehát a Ms tíz éves Gyurcsó?! — Egy hadifogoly naplójának elolvasása után írt reflexiók rejtvényként mered nek az olvasóra. A „Papíratléta” az aktaszadista bürokratáról ad jó portrét, aki „végül úgy kerül mindenkit, mint a sarokba szorított- egér"... de amikor ezt
