Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 7. szám - Egri Viktor: Új cseh és szlovák filmekről
a gazdasági és ezzel egyidejűleg a politikai válság. A cseh feudális világ., elsősorban az egyház, amely a cseh földnek csaknem felét birtokolta, még nagyobb nyomást gya korolt a népre, nemcsak adóival nyúzta, hanem bűnbocsánatot biztosító céduláival is fosztogatta a tudatlanságban tartott, megfélemlített hívőket Az embertelen ki zsákmányolásnak e feudális világában lépett fel igazságot hirdető szabad szellemével a nép jogai mellett síkra szálló Húsz János, akiben az igazságtól eltelt igaz emberek hite összpontosult. Tanításai természetesen összeütközésbe hozták a fennálló társadal mi renddel, a főpapsággal, kivált XXIII. Já nos pápa prágai komisszáriusával. Húsz János nem állt egyedül a főpapság és főnemesség ellen folytatott harcban. A hívők tízezrei sereglettek köréje és azok a kisnemesek is követték, akiket elszegé nyedés és tönkremenés fenyegetett. Az egyház urai előtt világos volt, hogy Huszt valahogy el kell szakítani népétől, ezért (fondorlattal Konstanzsba csábítják, ahol megszegve adott szavukat börtönbe vetik és a zsinat eM állítják. Huszt azonban nem lehet megtörni és megfélemlíteni, nem von ja vissza vádjait, fenntartja tanításait és ezért az egyház kiközösíti, átadja a világi hatóságnak, amely máglyahalálra itéli a XV. század legnagyobb gondolkodóját, leghumá nusabb hitvallóját. A konstanzi tűz elemészthette Húsz tö rékeny testét, de szelleme halhatatlan ma radt: a prágai Betlehemi kápolnában köve tője és tanítványa felolvassa börtönből küldött utolsó üzenetét és a félszexnü Zsiska esküre, harcra emeli fel kétélű pal losát. Kezdetét veszi a harc a 'tiszta, be csületes hitért, az emberséges kenyérért és sötét babonáktól nem árnyait életért. Hatalmas történeti anyag ez, amely Jirásekben nagyerejű mesteri megformálót talált és regénye, Húsz drámája nyomán V. Kratochvil és 0. Vavra megírják forga tókönyvüket. O. Vavra, a film rendezője azelőtt a nehéz feladat előtt állott, hegy az eseményektől túláradó történelmi anyagból kiragadja a legjellemzőbbet, élesen szem beállítsa a fény és sötétség világát, a két tábort. Húsz Jánost hívő népével és a zsol doshadra támaszkodó, hatalmát gyilkossá gok, vérözön árán is megvédő feudális vi lágot. 0. Vavra filmjében a két világ áb rázolása drámaian erőteljes és ebből a szempontból ez a legszebben és legjobban megoldott cseh fűm. Húsz János három fiatal követőjének börtönbevetése, megkín- zása és lefejezése a prágai piacon a leg drámaibb, legmegrázóbb jelenetei a cseh filmművészetnek. Jelenet a Vörös pipacsból. A kínai teaház táncosnői szórakoztatják az amerikai vendé geket.