Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 6. szám - Michail Solohov: Új barázdát szánt az eke (Részlet a regény második részéből) (ford. Tóth Tibor)
— Még nincs későn, de ha hamarosan ki riem nyitod a szemed, valóban későn lesz, annyit mondhatok neked. Davidov habozva, a szavakat gondosan megválogatva válaszolt: — A magam dolgáról, Szidorovics, a munkámról sok igazat és helyeset mondtál, köszönöm. Annyi hiztos, hogy más végén kell megfognom a munkámat! De az ördög ismeri ki magát egyszerre a sok újdonság ban! — Az igaz, — bólintott Salij. — Ami pedig a te munkád díjszabását il leti, megvizsgáljuk a dolgot és rendet te remtünk. Qsztronovot meg szemmel kell tartani, amíg egyszer tetten nem érjük. Ehhez idő kell. De a kettőnk beszélgetésé ről hallgass! Megértetted? — Akár a sír, — bizonykodott Salij. — Akarsz talán még valamit mondani? Mert most már mennem kell az iskolába, dolgom van az igazgatóval. — Csak egyet mondok: Hadd ott végleg azt a Lukeriját! Az orrodnál fogva vezet téged, fiú ... — ő, hogy az ördög vinne el, — kiáltott fel bosszúsan Davidov. — Beszéltünk már róla eleget. Azt hittem, valami okosat mon dasz búosúzóra, te pedig megint a régi nó tát veszed elő ... — Te meg ne handabandázz, hallgasd vé gig nyugodtan az öreg ember szavát. Nem szoktam fölöslegesen locsogni, de annyit mondhatok, hogy az utóbbi időben nemcsak veled szűri össze a levet — És ha nem akarsz golyót kapni a koponyádba, akkor hadd ott véglegesen azt a parázna szukát! — Kitől kaphatnék golyót a fejembe? Davidov keményvonású szája már-már hi tetlen mosolyra húzódott, de Salij észre vette és dühbe jött: — Mit vicsorítod a fogad? Inkább adj há lát az istennek, hogy még a két lábadon jársz! Hát vak vagy te, ember? Sehogy se fér a fejembe, miért lőtt Makarra és nem terád? — Kicsoda? . — Tyimoska Rvanij, hát ki más! Nem értem, mi az ördögöt akart Makartól! Azért is hívtalak, hogy fig yeimeztes selek s te meg csak vicsorítod a fogad, akár a faku tya. Davidov önkéntelen mozdulattal zsebébe süllyesztette a kezét, mellével az asztalra támaszkodott, úgy kérdezte: — Tyimoska? Hogyan került ide? — Hát csak úgy, hogy megszökött, hogyan másképp ? — ‘Láttad őt? — tette fel a kérdést csen desen, szinte suttogva Davidov. — Milyen nap van ma? — Szerda. — Nohát akkor szombat éjszaka láttam őt a te Luskáddal együtt. Azon az estén a tehenünk nem jött meg a csordával, így hát elmentem, hogy megkeressem a dögöt. Már éjfélre járt az idő, terelgettem hazafelé a tehenet és a falu szélén beléjük botlot tam. — Nem tévedtél? — Talán azt hiszed, téged néztelek Tyi- moskának? — mosolyodott el gúnyosan .Sa lij. — Nem fiam, bár öreg ember vagyok, de a szemem éles akár sasé. Nyilván azt hitték, valami barom bódorog arrafelé a sötétben, én a tehén mögött ballagtam, így aztán nem vettek mindjárt észre. Luska azt mondja: „Tyű, átkozott egy tehén. Már azt hittem, Tyimoska, hogy ember.“ De akkorra már ott is álltam mellettük. Luska ugrott talpra elsőnek, utána Tyimoska. Hallom csattan a fegyver závárja, a legény meg egy árva szót sem szól. Én meg csendesen mondom: „Üljetek csak nyugodtan, jó em berek! Ne féljetek, nem bántiak, a tehe nemet hajszolom, elcsavargott a csordától...“ — Most már értek mindent, — mondta Davidov, inkább magának, mint Salijnak és nehézkesen felemelkedett a lőcáről. Balke zével megölelte a kovácsot, jobbjával kemé nyen megszorította a könyökét — Köszönök mindent, drága Ippolit Szidorovics! ■Este beszámolt Nagulnovnak és Razmet- novnak a Salij ja! folytatott beszélgetéséről, azt javasolta, jelentsék azonnal a GPU kör zeti csoportjának, hogy a faluban feltűnt Tyimofej Rvanij, de Nagulnov, aki az újdon ságot a legnagyobb megelégedéssel vette tu domásul, más véleményen volt: — Nem kell senkinek sem jelentést kül deni. Úgyis csak elrontanának mindent. Tyi moska nem buta gyerek, a faluba nem jön be lakni és mihelyt a környéken csak egy ilyen körzeti GPU-vitéz megjelenik, tüstént tudomást szerez róla és elfüstölög. — Hogyan tudhatná meg, ha a GPU éjsza ka, titokban érkezik? — kérdezte Razmet- nov. Nagulnov jóakaratú gúnnyal pillantott rá: — Gyerekésszel élsz te, Andrej. A farkas is mindig elsőnek pillantja meg a vadászt és akkor már — ő vadászik! — Hát akkor mit javasolsz? — tette fel a kérdést Davidov. — öt-hat napot adjatok nekem és én ide hozom elétek Tyimoskát — elevenen vagy holtan. Éjszaka vigyázza teát magatokra. And rej jel együtt: későn ne menjetek ki a la kástokból, tüzet ne gyújtsatok — ez minden, amit tőletek akarok. A többi az én dolgom. Nagulnov nem volt hajlandó részletesebben beszámolni tervéről. — Rendben van, csinálj, amit akarsz, — egyezett bele Davidov. — Csak vigyázz, el