Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 5. szám - Fábry Zoltán: In Tyrannos! Schiller szabadságharca
és hatott. Vannak, akik Schillert a német dráma Robespierrejének mondják. Engels szerint drámái az akkori német társadalom eilend felháborodás és kihívás lázító szellő mét lehelik. Schiller Haramiáiban az ifjúság lázad a békftyóző urakra rend ellen. Karl Moor, a betyár kétségbeesésével nyíltan üzen hadat az egész társadalmi lehetetlenségnek. Az „Ármány és szerelem" pozitívabb térre szű kíti a támadás irányát, itt az urafend ön kény az ifjúság legősibb, legtermészetesebb jogát orozza és gyalázza: a szerelmet. Az alattvalók testi-leid kiszolgálta tottsága gyúl itt lázadássá, hogy tragikus eflenálásávaá ugyanakkor az elikushadt nyárspoígári gyá vaságot is szégyenítse, A szere feni ármány kodással egyvonalfcan az emberekkel való üzérkedés is pellengérre kerül: a fejedelmi önkény katonákkal való rabszolgakereskedel me. Schäler alaposan megbosszulta apját, aki hercegi parancsra volt kénytelen e célra katonákat fogdosm! A darabban, a. herceg szeretőjének gyönyörű briüdánst hoznak, amikor megkérdi az inast, vajon mennyibe került ez a hercegnek, a komornyik így felel: „Semmibe. Tegnap 7000 katonát vittek ki Amerikába — ezek fizettek mindent!“ A valóságnak ez a szégyenítő feltárása és nyílt megbélyegzése, forradalmat jelentett' in tyranmos! Schiller, a társadalmi ééet minden baját, nehezét, gyalázatát egy fogalomba sűríti: szolgaság! Ez -tesz leggyűlöltebb szava. Pasa, a Don Carlos-ban a király szemébe mondja: „nem tudok fejedelmi lakáj lenni". Posa, egy új világ hírnökeként, mint „az egész emberiség követe" és szószólója — ha ha lál árán is — de ember tud és akar ma radni, mert „a deszpotizmusban nincs helye élő léleknek". A feudális leülepedett ség ter méketlen talaján, a zsarnokság merev kor- látai között, haléira, pusztulásra van ítélve minden emberségcsíra. Fiilöp, a spanyol ki rály, megöleti a szókimondó Posát, és lá zadó fiát minden gátlás és megrendülés nél kül adja az inkvizíció hóhér-kezére és még is Mába: az igazak hullása halálukban is győzhetetlen optimizmust sugároz. Mártí rok és igazságok után hóhér nem tehet pontot! A végszó az övék marad: legyőz- hetetíenek, megf oghatatlanok. Posa ^ember sége valami hallatlan könnyedséggel lebeg a színen a spanyol borzalmak valósága fö lött, mintegy előre idézve Nietzsohét: „min den, ami. jó, könnyű, mint a pille, minden isteni könnyed lábakkal szökdel". Nietzsche itt akaratlanul igazolta azt a Schillert, akit küüönfben ö gúnyolt a legjobban, asmakpr sádkimgená moráitrombitásnak nevezte. Schiller erkölcse, a jövő optimizmus árnak végrealitása. Hősei ennek a tudatnak hor dozói és mártírjai: Kari Moor elbukik, az Ármány és szerelem fiataljait öngyilkosság ba kergetik, Posát és Etem Cariost kivégzak, a Wallensteinben, a hatalmi intrikák e ka vargásában és útvesztőjében, a háború kér- telhetetletnségében, a világosság képviselője, Max Piccofománá elesik, de a békét, a jövőt ő mondja és testálja vásszhamgosan: „Öh, boldog nap, amikor a katona hazatérhet az életibe, az emberségbe" ... Ezek a tragikus hősök nem halnak meg; a végszó, a kicsen gés az övék marad.. Ezek a drámák lénye gükben a függöny legördülte után kezdenek élni, ahogy az egész schilleri mondanivaló mindig és mindenütt újra éled, ahol szolga ság nyomorít embert & emberséget. A nácizmus Németországában újra Schiller szava lehetett az ököl, mely a hitleri önkény arcába vágott. A terrorizált és eíkushadt polgár nem mukkanhatott Hitler ellen, de amikor Don Cariost játszották és Posa a király szemébe vágja — ,.Adjon gondolat- szabadságot!" — a közönség őrjöngve, tap solva és kiáltozva ugrott fel helyéről, akár csak a Haramiák első mannheiani előadásán. A Don Carios ez incidens után azonnal le került a német színházak műsoráról. Schiller döntőn igazolódott: az antifasizmus fegy vertársa lett! Hitler menlevélé csak Nie tzsche tehetett és nem a sáckingená morál trombitás! Schiller, kora abszolutizmusa ellen, mint a humánum embere és megszállottja lázadt és kezdeti hőfokon ez forradalmat jelenthe tett. Schiller nem tartott be mindent, amit a kezdet ígért. Az ok: a német mizéria, mely Kant és Goethe kiteljesedését is meg akadályozta. A halálos kórral küzdő Schilte- a családjáért örökké dolgozó szefltemember nem tett fejedelmi lakáj! És ha Goethe weimari hercege alamizsnát adott ás, ezt folytonos folyamodványokkal kellett biztosí tani. Ha nincs Goethe, e néllikülüzlhetetten, egyjmést erősítő halhatatlan barátság, rég otthagyta volna Jenát és Weimart, ahol a herceg még az Orieánsi szűz előadását is megakadályozta, mert annak hőse: népből jött országszabadítő! ÉGte végén keserűen írja Németország fejedelmeiről: „Németor szág, tedd nehezebbé uralkodóidnak, hogy nagyok legyenek, mint fejedelmek és küny- nyebbé — hogy emberek lehessenek". Egyetlen egy emberttazonyító kivétel mégis akadt: a schteswig -hotetedn-augustenburgi herceg, Friedrich Christian, aki a nélkülöző, beteg StíhiMemek ismeretlenül segítségére siet: „Csak egy büszkeséget ismertöc: em bernek lenni és megrnaraófeii. Önben az em beriségnek akarjuk megmenteni egyik taní tómesterét." Fejedelmi szavak, melyek e korben csak kivételes szavak lehettek. Schil ler életműve és tanúsága a fejedelmi önkény
