Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 12. szám - Spira György: Szlovák bányászok az 1848-49-i magyar szabadságharcban
vonult a stureci állásokba A zsamócai koíhó munkásai valamennyien a tábor ba akartak sietni, úgy, hogy már a ko hó teljes leállásának veszélye fenyege tett. De ugyanez volt a helyzet Selme- cen is, s ezért június 10-től kezdve csak a 19—24 év közötti munkásoknak engedték meg a fegyverfogást. Az eHeriség sokszoros erőfölénye miatt azonban a honvédcsapatok július 1-én kénytelenek voltak harc nélkül kiürítem a (bányavidéket. Ekkor a munkások, hogy késleltessék az ellen ség előrenyomulását, újabb torlaszokat emeltek a koeelniki, a szklenói, a vih- nyei, a hodrusi és a steinbachi völ gyekben, a július 2-ról 3-ra virradó éjszakán pedig maguk gyújtották fel a kozelniöd Garam-hádat Ez a tevé kenységük olyan eredményes volt, hogy a császári biztosok még októberben is többször panaszkodtak az utak járha- tatüansága miatt. A guerilla-háborúra a bányászok „vá- Qaszfcott képviselőik és szószólóik”, a börtönéből négyhavi raboskodás után kiszabadított Möhfling Sándor és egy Vág ács Mihály nevű társuk irányítá sával már július közepe óta „ezrével” tervszerűen készültek. Most azután a guerilla-harcosok vakmerő rajtaütése ket intéztek a bányavidékről Bécsbe indított ezüst- és rézszállítmányok el len s több esetben sikerült is megafca- dályozniok, hogy a bányatermékek el jussanak rendeltetési helyükre. Annak az esetleges gyanúnak, hogy e szállít mányokat egyéni sorsaik megjavítása céljából kobozták el, természetesen még csak árnyéka seim férhet a munkások hoz. Ők a bányák kincseit mindvégig a forradalmi állam tulajdonának tekintet ték s birtokba vételükkel csupán azt kí vánták elérni, hiogy a hódítók hasznot ne húzhassanak belőlük. Ezt bizonyítja az a tény ás, hogy októberben egy Zó lyom megyei foszt gabíró két, a guerál- lák által elkobozott s érintetlenül el ásott, együttvéve mintegy húsz mázsára rúgó rézszállítmányt fedezett fél ke rületében. A megszállóknak komoly aggodalmat okozott a gueriflák kiterjedt tevékeny sége. Ezért már július végén egy egész zászlóaljat rendeltek ellenük Selmec bányára. Egy hónappal később pedig Lewartowáki báró vezetésével külön erre a célra megszervezett szabadcsapa tot küldtek a bányavidékre, hogy az megtisztítsa a gueriUáktol a Prrvigye, Körmöc és Oszlány közötti hegyeket. Lewartowski 24 forintnyi jutalmat Ígért mindenkinek, aki feljelenti a guerilláktat, s haditörvényszéket azok ellen, akik támogatják őket, kísérletei azonban rendre kudarcot vallottak. Az áruló Görgey már rég letette a fegy vert Világosnál, a htegyek közt már iég őszbe fordult az idő, amikor a meg szállók még mindig szükségesnek tar tották, hogy az országból kivonulóban lévő cári csapatok együk osztagát is be vessék a gtueril’lák elleni harcba ... A császáriak jól tudták, hogy a bá nyászok gyűlöletes eOenséget látnak bennük. A kizsákmányolás fokozásá nak célja mellett ez 'határozta meg a bányászok iránt tanúsított magatartá sukat. Thinnféld osztrák földművelés- és bányaügyi miniszter foglalta ezt szó ba legtömörebben, amikor egy augusz tusi leiratában közölte a fő bányagróf sággal, hogy a (bányászok béremelésre többé nem számíthatnak. A harc azonban ezzel nem ért véget. 1849. november 26-án a selmeci bányá szok egy emberként követelték, hogy napszámbérüket legalább 18, szaksmány- bérüket pedig 24 krajcárra emeljék fel s a megszálló katonaságot haladéktala nul távolítsák el a városból. Majd 1862. februárjában — ismét Möhliüng vezeté sével — hatalmas sztrájkot indítottak bérköveteléseik teljesítéséért. Ezt a megmazdvflóst csak kegyetlen véreng zéssel, öt sztrájkoló meggyilkolásával tudták elfojtani. De a munkásosztály felszabadulásra való vágyát a fegyverek ereje sem fojthatja el. 1848 szlovák bá nyászai forradalmi harcaik szellemében nevelték fél fiaikat és unokáikat. Az ő emléküknek is része volt abban, hogy a bányavidék dolgozói 1919 júniusában várva várt felszabad!tóokként fogadták a Magyar Tanácsköztársaság Vörös Hadseregének diadalmas csapatait. Az ő emléküknek is része voöt abban, hogy a novábanai és a stiavmeai hegyek 1942 nyarán újból partázánhátoorúnak lettek színterévé, hogy a szlovák mun kásosztály legjobbjai ettől kezdve fegy verrel a kezükben küzdöttek a szovjet hadsereg oldalán népük szabadságáért. Az ő emléküknek is része van abban, hogy nincs többé hatalom, amely' egy más ellen játszhatna ki Csehszlovákia és Magyarország baráti népeit, egymás nak immár örökre hű szövetségeseit.
