Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 12. szám - A. Csehov: Munlandóság
Irta: A. Csehov Szemjon Petr&vics Podtikin udvari tanácsos asztalhoz ült, nyakába akasztotta a szalvétát. Alig várta már, hogy betálalják a palacsintát. Seregnyi üteg állt az asztalon előtte, akárcsak a hadvezér előtt, amikor szemlét tart a csatame zön ...Az asztal közepén — rajvonalba fejlődve — karcsú pálackck sorakoz tak. Háromfajta vodka, kievi törköly, francia konyak, nagyhasú fiaskó is: a rajnai bor, meg a Benedek-rendi atyák híres likőrje. A szeszes italok körül művészi rendetlenségben szorongtak a keringek mustármártásban, a szardíniák, tejfel, szemcsés halikra (fontja 3 rubel 40 kopek), lazac és miegymás, Pod tikin nézte ezt a csendéletet és csurgóit a nyála. Szemgolyóját zsírpárna von ta be, arca eltorzult a kéjtől... — Miért tart ez ilyen sokáig? — szólt a feleségéhez és elkomolyodott. — Gyerünk már, Katya! Végre megjelent a szakácsné a palacsintával. Szemjon Petrovics azt se bán ta már, hogy megégeti ujjait, megragadta a két felső forró palacsintát és íny csiklandozó puffantással rápottyantotta a tányérjára. A ropogósra sült pala csinta porhanyó volt és omlós, mint a boltosné válla... Podtikin ellágyuhan mosolygott, izgalmában csuklóit és leöntötte forró vajjal. Aztán lassan és tem pósan, hogy a gyönyör előérzete az ínyét is megcsiklandozza, a palacsintákat bekente halikrával. Ahová ikra nem jutott, oda tejfölt locsolt... Most már valóban nem volt más hátra, minthogy elfogyassza. De nem ám!... Podtikin megszemlélte művét és mindezzel nem érte be... Kis ideig gondolkozott, rá helyezte a palacsintára a legzsírosabb lazacot, sőt a jókát, meg szardíniát is. aztán, már olvadozva és lihegve, csővé sodorta a kát palacsintát, megillet&dve felhajtott egy pohárka vodkát, hápogott, kitálalta a száját... Ebben a percben megütötte a guta.
