Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 8-9. szám - Fónagy István és Soltész Katalin: A mozgalmi nyelvről / Szeressük, ápoljuk anyanyelvünket
^zcressük, Áyóliuk ünkct A mozgalmi nyelvről A MOZGALMI NYELV GYERMEK- BETEGSÉGEI A budapesti Művelt Nép Könyv kiadónál nagyjelentőségű nyelvműve lő könyv jelent meg ,SA mozgalmi nyelvről'' címmel. A tanulmány éles, szakszerű bírálat alá veszi azt a {Számz, gépies beszédmódot, arndy az utóbbi évek folyamán a közélet ben elburjánzott, szinte általánossá vált s amely elszürkíti, megrontja a magyar nyelvet. A könyv megállapí tásai teljes mértékben érvényesek és taW.óok a mi viszonyainkra is s be lőle őfriasóink vagyon sokai tanul hatnak arra nézve, hogyan kell szé pen, szabatosan és jó magyarsággal írni és beszélni. A könyvből az aláb biakban és a Fáklya további számai ban részleteket közlünk. Az új élet új problémáit világosan, egyszerűen, a nemzeti nyelv legmaga sabb fokán kifejezni nem kis feladat. Különösen azoknak nehéz ez, akiket a múlt rendszer tudatosan távoltartott a műveltségtől, és a kiművelt gondolkodás nyelvi kifejezésétől, az irodalmi nyelv től. Dolgozóink, akik a múltban csak dolgozótársaik és családjuk körében, te hát viszonylag szűk körben éltek, szo katlan, újszerű feladatok előtt állnak, amikor üzemi, községi vagy városi, sőt országos és nemzetközi jelentőségű kér désekről kell beszélniök. Ezért küszköd nek a kifejezés nehézségeivel. A nyelvi nehézségek és az ezzel járó hibák, za varok részben éppen abból erednek, hogy a dolgozók igyekeznek elsajátítani a nemzeti nyelv magasabb formáit, hogy új feladataikat sikeresen elvégezhessék. Ez azonban nem megy egyik napról a másikra. Helytelenül ítéljük meg a hely zetet, ha ezekben a botladozásokban, csupán a magyar nyelv rombolását lát juk, ha szem elől tévesztjük, hogy nem visszafelé megyünk egy már megtett úton, hanem előre, utat vágva a renge tegben. A taoák kiküszöbölésének nem az a módja, hogy vísszai óraműnk félúton, \ szaténünk a régihez és azt mondjuk a aoífeCzóknaK: „Beszéljetek úgy, ahogy a múltban beszéltetek!“ Hiszen ezzel azt is mondjuk: „Beszéljetek arról és csak arról, amiről régen beszéltetek". A cél csak az lehet, hogy a dolgozók új gon dolataikat ugyanolyan híven, ugyanolyan változatosan, természetesen fejezzék ki a jövőben, amilyen ízesen, világosan fe jezték ki régen egyszerűbb mondani valóikat. A nyelvi nehézségek és zavarok első sorban a mozgalmi megnyilvánulásokon figyelhetők meg. A pártszervezetek, párt- funkcionáriusok, párttagok, a tömeg- szervezetek vezetői igen gyakran maguk is rossz példát mutatnak. Sőt: a párt tekintélye révén nem egyszer merőben helytelen kifejezésformák terjednek el széles körben. Fennáll annak a veszélye, hogy ezekből az elsősorban mozgalmi rendezvényeken elhangzó helytelen, egészségtelen nyelvi megnyilvánulások ból valamiféle „pártnyelv” alakul ki, mely elkülönül a köznyelvtől. Ez a „pártnyelv” nem kis veszélyt rejt ma gában: eltávolítja a párttól azokat, aki ket szorosan maga mögé kellene felso rakoztatnia. Hogy megérthessük, miben áll a „párt nyelv” vagy „funkcionárius-zsargon”, egy újabb fogalommal kell megismer kednünk: a zsargon fogalmával. Sztálin elvtárs a nyelvtudományról szóló cik keiben szembeállítja a nyelvet és a zsar gont. Megállapítja, hogy a nemzeti nyelv nem osztálynyelv, hanem az egész nép közös nyelve, amely egyenlően szolgálja a társadalom minden osztályát, közömbössé get tanúsít az osztályok iránt. Egyúttal arra is felhívja a figyelmet, hogy az osz tályok ezzel szemben „korántsem kö zömbösek a nyelv irányában”. Egyes osztályok, egyes rétegek igyekeznek beszédüknek új, vagy más értelemben használt szavakkal, kifejezésekkel sajá tos színezetet kölcsönözni. Ilyen módon jönnek létre az egyes társadalmi osztá lyok vagy rétegek „nyelvjárásai”, me lyeket Sztálin elvtárs zsargonnak nevez. A zsargonnak az a szerepe, hogy a tár sadalom egy csoportját elválassza a többi csoporttól, szemben a nyelvvel, melynek 43 szerepe éppen az, hogy. kapcsolatot te remtsen a társadalom csoportjai, tagjai között. Irta; Fónagy István és Soltész Katalin
