Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 8-9. szám - Fábry Zoltán: Harmadvirágzás. A szlovákiai magyar irodalom legújabb fejezete
a becsületet egyaránt megrontja. Ami kor Özsvald a mába futtatja ki verseit, mondanivalója ellaposodik. „Bánat” c. verse így kezdődik: „Mért sírsz, mért sírsz Kovács Anna”. Ezt a balladás hangot, a végére érve fülsértőn üti el: „Nem azért hull az én könnyem, de az apám nem ereszt el a kultúrbrigádba”. A „Cséplés” iskolásán ütemező leírás. „Kora reggel zúg már a gép, hosszú nyakú elevátor szalmát hordja a ma gasba. Szekereket raknak távol, amott is jön kettő-három.” A kombájnból sem lesz jó vers: „Az idén már minden határba, a rendet a kombájnok kaszája vágja és ömlik a tiszta búza, a békés, boldog béke útja, a szárítókba szünte len”. Van azonban verse, ahol a lírai felérzés azonos síkon töretlenül vetíti a mát: „Szaga száll a piros bornak Szövetkezet udvarán, fiatalok táncot ropnak, egész nyáron jól dolgoztak. Rendben van már a határ.” Itt az utolsó sor reflektorozza költői vé a valóságot. Ahol az egyszerűségé ben monumentális természeti hasonlat a valóságot töretlenül azonosíthatja, igaz vers születik: „A fa gyökere a mélybe fut, A fekete föld erősen tartja. Hiába fúj a szél, ellenáll, erős gyökerét ki nem csavarja. A párt ereje a népben van, a dolgozó nép tette naggyá. Nem rendíti vihar vagy a szél, nagyobbra nő, — még hatalmasabbá.” Veres János ars poeticája, Török és Ozsvald megnyilatkozása után, kissé mesterkélten hat: „Hé, társak! Piros, éneklő fényben siessünk kedves holnapok elé! Segítsünk őket közelebb hozni! Ez most a harcunk s minden népeké! Veres János alapvető hibája: nem hagyja eléggé kiérni elképzelését, ami ugyanakkor azt is jelentheti, hogy még nincs biztos talajú mondanivalója. Meg látásait, elgondolásait azon melegében, első impressziójában veti papírra és ez így sokszor pongyolaságot eredményez. A vers levegőjét zsúfoltság fojtja el „Munkás és paraszt vígan lelt egymás-^ ra s a nép közös megbékélt szeretettől és becsülettől roskadt asztalára letű2 a fény.” Vagy ez a kicsit sok a jóból: „kotrógép szája nyílik s összezárni. Krumplit kapál egy EFSz-brigád, ott hátul, a messziből egy gyár ütemes hangja gördül s a zöld búza is azt su sogja: hazánk a béke s győzelem hazá ja!” Itt már nemcsak túlzsúfoltságról beszélhetünk, de erőszakoltságróL Foko zottan ismétlődik ez irreális búzasuho gás, amikor költőnk megkérdezi, mi mondanivalója van a mai aratásról: „Azt mondaná, hogy nagyon boldog, mert szabad hazában nőtt, szabad nép nek, azt, hogy közös földben jó volt megérni!” A felületmegélés frázisnyo mai: „mert a munkás most új Életet épít: Szárnyaljon büszke, szép szavunk az égig!”... „Jutalmad béke lesz és gazdag élet! E harc biztosít téged és néped!” Inkább semmit, mint ilyen üres, odavetett papírgalacsint! Világos, hogy itt a realitással, a valóságnézéssel baj van. A szerelmesek Veresnél így kénytelenek beszélni: „S üdülő torná cán, egymás kezét fogva elhatároztuk, hogy még jobban dolgozunk, ha majd visszatérünk büszke, szép gyárunkba s irodánkba s békénk ügyéért harco lunk!” A kovács monológja sem kü lönb: „Egy kovács szól merengve: még jobban dolgozom majd holnap, a harc ban s munkában nem feledem: békén kért megy!” Eltúlzott májusi kép: „Má rna az öreg szakik is mind fütyörész- nek s nem nyálat, de szivárványt köp nek a markukba". Az elhibázott hason latok is irrealitásra utalnak: a haraszt „dong és huppog”, a hídon álló fér fiak: „árokparton rengő karcsú nyírfák." Veres János versei egyenlőtlen érté kű megnyilatkozások, ami annál feltű nőbb, mert rendelkezik a jó költő min den adottságával és ez többre: eszmei tisztulásra és fokozott műgondra köte lezi. Aki ilyen sorokat tud leírni: „ a bokrok este mind összebeszéltek s kivi rágoztak reggelre suttyomban!”, az köl tő a javából. Természetfelvételei kitű nőek: „A Szinyec felől hetyke szél libbent be, de ezer arany sugár kinevette! Zöldelö almafagally táncolt lengve, egy fiú golyócskáit előszedte. A tavasz tábort vert a könnyű utcán." A mára változott új életet néha hite les képbe tudja fogni: „szívemből Iá- halt minden kis gond, mint hugocskám- nak estvéledve kis kezéből a mackó medve.” A „Munkásdal” legjobb sora: „Fogunk fénylik, mert most mosoly gónk, pedig nemrég még csikorgott" A tegnapi rossz életből mába csöppent
