Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 1. szám - Egri Viktor: A csikós
csak komikus oldaláról és csupán epizód- figuraként viszi színpadra, Szigligeti a pa rasztot, a csikóst, a cigányt, a nép fiát egyenesen fő mondanivalója hordozójává teszi, meglátva benne a! teljes embert, gazdag és bensőséges érzelmi világát, okos ságát és szabadságvágyó nagy hitét. Nem állít tudatos forradalmárokat elénk — és ezt Móricz .Zságnsond átdolgozása sem teszi — de élő és hiteles típusokat rajzol, akiket az úri rend bitangsága, a kizsákmányolás lázadásra késztet. A Magyar Területi Színház rendezése szerencsésnek mondható; egy-két elsiklás- tól eltekintve — amelydere rámutatunk — erőteljesen hangsúlyozta, hogy nem ének betétekkel tarkított népszínműről, hanem népdrámáról van szó. Stefan Műnk, a bratislavad Nemzeti Színház rendezője, ezút tal is olyan dicséretes, jó munkát végzett, hogy csaknem mindvégig elkerülte a nép színművek íellengős és érze'gös, sírva vi gadó hangulatát, noha ez a veszély állandóan kísért. Szerencsés az elindítás, de némileg hibás is. Mindjárt a második jelenetben, Bencze belépésével két világ ütközik össze: a tisz tesség és becsületesség világa és a kép- mutatásé. Márton csikósgazda (Király De zső) ötven ló elherdálása miatt jön pa naszt emelni, s Bencze (Tumer Zsigmond) kelletlenül hallgatja. A rendezői felfogás itt kissé túlzásba esik, amikor Benczét gyakran elfordítja Márton gazdától. Ben- ezének koránt sincs joga annyira ingerült nek lennie és annyira mutatnia a tehetet lent. Amikor a kötött kezére utal, ez in kább kétszínűségére, a’attomosságára vall jon. Tumer játéka hitelesebbé válik & a rendezői felfogás is helyes útra tér, ami kor Bálint gazda alázatosan könyörögni kezd segítségért. Érezni, hogy már ekkor fogan meg Benczében az ördögi gondolat, hogy a lánya becsületéért aggódó parasztot felhasználja örökségét bitorló unokaöccse eltávolítására. Ez a párbeszéd erőteljes és drámai, jól exponálja a dráma egyik fon tos alapkonfliktusát- A következő jelenet hivatása, hogy a darab negatív világát exponálja. Ormódyné (H, Buday Mária) mindvégig kitűnő. Üres, hígvelejű és ellenszenvesen, ostobán ember telen. Korlátolt és önző ez a földbirtokos- asszony, akit a lányáért aggódó telkesjob bágy könyörgése nemhogy megindítana, de haragra gerjeszt, Helyes, hogy nem hangja emelésével, kiabálással fenyeget, hanem bel ső magatartásával. Unja a paraszt siránko zását, zavarja kártyajátékában, idegessé te szi, szeretne minél előbb túlesni rajta. Fiának, aki ürességében, korlátoltságában még tű1 tesz rajta, szinte gyöngéden mond ja; „Te rossz fiú, megint búsítaszU. És a következő pillanatban megcsókolja. Sipos Jenő játékát is dicséret illeti eb- ben a jelenetben. Alázatos kérésében érzett a felháborodott, apa fájdalma. Nem tud kitömi, amikor szemtelennek, — a szöveg szerint impertinensnek mondják, amit nem. érthet meg — csak a kéz® szorul össze a- megszégyenítéstől és a szemében Lobban fel a gyűlölet lángja- A szomszéd földesurat, Számyayt játszó Husvár Ferenc kissé elhalványodott Buday Mária és Siposs erős feszültséget teremtő játéka mellett. Pedig ez a Szárnyay érde kesebb figura is lehetne, jobban aláhúz hatná, hogy a ház úrnőjének a kezére as pirál és nem cseppent véletlenül ebbe az úri társaságba. Nagy meglepetése az e’ső képnek és ál talában az egész e’őadásnak Tóth László alakítása. Ormódy Asztolf léha, ellenszen ves figurája nem azzal válik alakításában ePenszenvessé, hogy aláhúzza züllöttségét és ürességét, hanem azzal, hogy egész magatartásával, puszta megjelenésével ér zékelteti a földesúri nemesi világ bitang- ságát és végtelen ürességét. Bűne az osz tályának bűne, ő maga szinte nem is: ébredhet hibái tudatára. Eltekintve a sze les berontást kísérő rosszul hangsúlyozott „Ma chére Maman”-tói feltűnt szép be széde, túlzást kerülő arcjátéka és mozgása'. A negyedik képben is kielégített játéka, amikor szembekerült a csikósbojtárt alakító Konrád Józseffel és kitünően megállta a helyét a darab legdrámaibb jelenetében, amelyben összecsap a Bencze ördögi gonosz ságát mesterien, érzékeltető Tumerrel. A „Csikós” második képe a fiatalok, Andris csikósbojtár és Rózsi (Ferenczy Anna) szere’mének meleg' rajzával indul. Konrád itt bebizonyítja, hogy szerepről szerepre fejlődik, mozgásából úgyszólván teljesen eltűnt eddigi merevsége, játéka átélt és lendü’etes kifejezési módja meg győző és hatásos. A zökkenő csak a későbbi képekben mutatkozik, részint a rendező hibájából, aki a darabból áradó romantikát jól tudja halk húron megszólaltatni, vi szont a szenvedélyességét helyenként nem tompítja eléggé. Konrád bizonyára megta nulja a Csikós további előadásainak fo’ya- mán, hogy puritánabb, egyszerűbb játék stílussal többet adhat, jobban emelheti ki — különösen az ilyen kis színpadokon — az igazi mély emberi érzésekből és rrteg- bántottságból szü?em’ő szenvedélyességét. Éneke, illetve énekbetéte, a harmadik kép ben teljesen felesleges, viszont a mulató jelenetben helyénvaló. Itt általában fel kell vetnünk a kérdést, vájjon a népdrámává fe’eme’t népszínműben helyénvaló-e az énekbetét, ha nem nő ki a helyzetből, ha nem a színész le'kiállapota követeli meg a dalolást vagy a táncot. A „Csikós” har madik képében — mint fent jeleztem nem csak zavaró, hanem egyenesen a dráma kárára van azza1, Jiogy hiányzik a da’olást kiváltó hangulat és szenvedély. Konrád József partnere Ferenczy Anna. Már többször megírtuk, hogy üde és bájos jelenség és igaztalanok volnánk, ha ma ezek kel a jelzőkkel beérnénk. Játéka bensősé ges és átélt, szép mozzanatokkan bővelkedő. Hiánytalanul formálja meg ezt a szépen és gondos írói munkával jellemzett leányala ket, népszínműveink egyik legrokonszenve sebb női figuráját. .
