Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 6. szám - Fábry Zoltán: Emberek könyvek jegyzetek
AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ kitörésének közelgő negyvenedik évfor dulójára gondolva, a kortárs eszmélve gyűjti össze tegnapi élményeit, azt a megdöbbentő tényt, amikor az iskola padokból máról-holnapra kirángatva, minden átmenet nélkül gyilkos mozdu latokra kényszerültén, végigszáguldotta az élet és halál útjait. Az ember belela poz a könyvekbe, melyek nemzedékek okulására — és mégis hiába — konzer válták a modern ember eldöntő és elma rasztaló gyilkos élményét: 1914-et, Jómagam ismerni véltem a háború egész irodalmát és amikor most hirte len végigfutottam a könyvsorokat, még mindig akadt egy, mely elkerülte a fi gyelmeimet. Pedig Romain Rolland kis regényéről, a „Peter és Lucz“-ról van szó. Harminchat év késéssel, ez emlékező napokban olvastam el és most szeretném váratlan ajándékkép kapott élményemet másokkal is megosztani. Egyszerű törté net az egész: egy fiatal, 18 éves diák a háború utolsó évében szintén sor alá kerül. A bevonulás előtti hónapban, az élet első és utolsó ajándékakép megis meri a szerelmet. Peter és Lucz bol dogok, de a boldogságot a közeli vég lehetősége árnyékolja. Egy bombatáma dásnál, a metró embergyűrűjébe szorul va ismerkednek meg és egy másik bom batámadásnál együtt halnak meg. Két fiatal ember egy hónapi története, élete, szerelme és halála, kis haláltánc a nagy haláltánc körén belül. Olyan az egész, mint egy borzalmas mese, de a mesének minden kelléke realitás. Frans Masereel, a nagy belga művész 16 fametszete díszíti a kis könyvet, me se és valóság keveredik és kavarog e képeken: szerelem édessége és halál kérlelhetetlensége. A szerelmesek körül pillangóként kis Ámorok repkednek, de a háttérben várakozón és vigyorgón, vagy fáradt imalommal a halál, a háború várakozik. Ez a halálos szorítás préseli ki e szerelmi történet szívszorító siko lyát és igazát. A két emberpalánta nem akar mást, „csak egy egészen kicsi, ici pici boldogságot". Elhatározzák, hogy soha sem fognak a háborúról beszélni: „élni kell, és ha az ember gondolkodik, nem él többé és én élni akarok!“ És ez a halálrafagyott életszomjúság, két kis emberke boldogságkolduló bújócskája a háborús moloch elmarasztaló ítéletévé szélesül. Peter és Lucz semmit sem akar nak tudni, de mindent látnak és szen vednek. Peter a tőkés társadalmi rend áldozataként épp szerelme fényénél lát ja meg osztálya sivárságát és azt a tényt, hogy a háború „az ő művük“, mert a háborút „a polgárosztály szívtelensége, embertelensége és bornírt beképzeltsége számlájára kell írni.“ Peter és Lucz az élet ösztönös szint jén, az ifjúság igézetében, az elütöttség horkanásaiból érzik fel az igazságtalan ságot, életrablójuk ördögi vigyorát; az embergyilkos imperialista háborút. Ők mondják és csak ők mondhatják: „Te, néha-néha szégyelem magam, hogy ember vagyok/’ A háborúnál nincs em- berszégyenítőbb barbarizmus. A két fia tal nem a szenvedés elől dugja fejét a homokba, de a céltalanság, a háború ir tó értelmetlensége elől: „Szenvedés és maga a halál semmi, ha az ember tudja a miértet.“ Ha azonban ez a miért: a profit, akkor a háború emberek gyil kos rabszolgasága, mészárszéke, oktalan, jogtalan és felháborító! Ilyen rideg és kegyetlen embertagadással szemben Pe ter és Lucz elfúlt élete, kifröccsent vére örök tiltakozást jelent és el nem her dálható valóságként a béke szépségét, igazát erősíti: a múlhatatlan nagyobb bizonyosságot, az embertalálkozás és em bertársulás végtelen ismétlődését. 1914 hadvezéreinek és politikusainak nevére a mai fiatalok már süketen rea gálnak: ismeretlen, elkopott nagyságok, de Peter és Lucz századok múlva is élni fognak és dokumentálni, ők, az eltapo sott kis hangyák jelentik az emberek hallatlan csodáját, szépségét és iga zát: a mosoly csendjét, a béke létét, művét és kicsengését. MIRE LEHETEK BÜSZKE, ha magyar vagyok? Hosszú értekezés helyett ilyenkor mindig Fazekas Mihály nak, a Ludas Matyi szerzőjének esetével felelek, mely az idei Népnaptárban is olvasható. Fazekas Mihály, a napóleoni háborúk - idején főhadnagyként járta a hadak útját. Ezredese egy renitenskedő rajnamenti várost azzal büntetett, hogy egy órai zsákmányolást engedélyezett katonáinak. Fazekas Mihály egy úri ház ba állított be. A család persze megré mült, de költőnk udvariasan köszönt, bevette magát a könyvtárba és elme Emberek könyvek jegyzetek
