Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1954 / 6. szám - Bábi Tibor: Az idő elfújta - Bábi Tibor: Egymaga volt - Bábi Tibor: Kostyál András

KOSTYÁL ANDRÁS

Bár hetven esztendő nyomja vállát,

az idő nem ártott jókedvének;

derült vidámságot, ifjúságot

tanulhatnak tőle a legények.

Pedig sorsa verte, meggyötörte,

százféle csapással, rossz éhséggel,

végrehajtással meg háborúval,

— orosz fogsággal és betegséggel.

Sok emléke közt fölrémlik olykor

a szuronyroham és lövészárok,

a véres front s gránátdúlta mező,

hol egymást ölték a proletárok.

A fogság is eszébe jut néha;

— egy nap annak is csak vége szakadt,

s látta futni a cári tiszteket,

Kerenszky hadait Szmolenszk alatt.

Megtért, — szívében szent lázadással,

a Tisza partját öntözte vére.

Lehet, csatát vesztett a hadsereg,

de szívét vereség sosem érte ...

Ő a legvidámabb öregember,

valóra vált, betelt minden álma.

Szeme, vidám, öreg szeme, mintha

új korokra, jövendőkbe látna.