Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 5. szám - Fábry Zoltán: Sas Andor tanulmányai
rizsi korrmiünre emlékezve, egy rövid cikk ben nem lehet sokat elmondani, de Sas Andor még itt is talál valami újat: megvi lágító magyar vonatkozást Nem Frankéi Leóra gondolunk, hanem arra a szenzációs tényre, hogy Katona Lajos, a kódexek ku tatója, középkori legendák kutatója, 1886- ban mint budapesti egyetemi tanár, ha ti tokban is, de verssel köszöntötte 1871 hő seit: „Rengjen (a föld) — amíg érc-jármot rónak Herék a. dolgozók nyakára, S míg az úri dáridónak Munkás-vér az átkos ára“. Az építő atomeró természetalakító fényére Vörösmartyt és Regulyt idézi. És mindez nem elég, a leglényegesebbet, a legszebbet ^ zsoltáríróval mondatja: „a kősziklát álló- tóvá változtatod és a kőszálat vizeknek for rásává ... a hegyeket megerősíted a te erőd del... megenyhited a vizeknek zúgásu kat — és a népeknek háborgásokat,..“ Az ember harcot vívhat önmagával, harcot a természettel: ez, ennyi az erkölcsileg magá tól értetődő. Amikor azonban az ember embertársa éllen 'kénytelen fordulni: az a máig érő őskort jelenti. Hogy a kapitaliz mus alóli felszabadulás e vonatkozásban mit jelenthet, azt Sas Andor Zolán keresz tül érzékelteti: „Zola bányászai eredmény telen küzdelmet folytatnak a kapitalizmus sal. Gorbatov regényében a Szovjetunió szabad dolgozói diadalmasan veszik fél a harcot a természettel szemben.“ Ha Sas Andor idegennyelvű írókról ír, akkor mindenütt tekintetbe veszi ezek ma gyar vonatkozásait. Gogolról írva, sorra veszi a magyar fordításokat és mint érde kes jelenséget közli, hogy az orosz iroda lom első fordítói egykor forradalmi katonák voltak, „akik nem mehettek emigrációba, hanem, hogy úgy mondjuk, otthon emigrál tak, ezek a szépirodalmon keresztül keresik a kapcsolatot a kritikai realizmus tükrében megismerhető orosz társadalom világával“. Arany János is ilyen indítékból fordította Gogol kis remekét, a „Köpenyt“-!. Puskin romanticizmusát helyes értelme zéssel állítja szembe a másfajta német ro mán ticizmussal: „A puskini társadalombírá lat nem azonos a német romantikusok fölé nyeskedésével a filiszterekkel szemben, ami a kispolgárak fizikai munkájának kigúnyo lása volt a zsenialitás jogán ugyanakkor, amikor ezek a pöffeszkedő szellemek szol gai módon szemet hunytak és alázkodtak az elnyomást gyakorló állam és társadalom tetteivel szemben ... Puskin társadalomkri tikájához több bátorság kellett... Puskin egy uralkodó osztállyal szállt szembe.“ Az ilyen mély és megvilágító megállapítások Sas Andort, az irodalomszociológust dicsé rik. Amikor Sas Andor Ivanov „Parhomen- ko“ regényéről ír, akkor az a romantikus részlet ragadja meg a legjobban, amikor Parhomenko egy madárkalitka előtt a front- raindulás óráiban nem fegyverekről, nem pusztító szándékról beszélget katonatársai val, hanem a madárdal szépségeiről. És Sas Andor itt rögtön Petőfire kapcsol, aki ugyanúgy merengett el a harctéri hihetet lenségen: „pacsirtaszót hallok megint“ ... és elment meghalni, csakúgy, mint Parhomen ko ... Könyvének különben egyik legérté kesebb, önálló kutatásokra támaszkodó és így sok újat mondó fejezete: Petőfi tanul mánya, mely a költő pozsonyi emlékeit ke rekíti ki egész életképpé. A cseh- és szlo vák kultúrkört Hús, Jirásek és Kollár kép viselik. Húsnál a huszitizmus határon tú li hatásait érzékelteti és így elsősorban an nak magyar vonatkozásait: „népközi vi szonylatban a husziták legnagyobb tette az volt, hogy a cseh nép szomszédságában élő nemzetek dolgozóit kö2ös feladatuk tudatá ra, a kizsákmányolás nemzetközi erőinek együttes leküzdésére serkentették.“ Itt meg üti a fülünket a megvilágosító kifejezés: „népközi viszonylatban“. A döntő szóhoz értünk. Ha összefoglalóan akarjuk jellemez ni Sas Andor írásait, akkor e kifejezéssel maga a könyv szerzője adja a kezünkbe a kulcsot, mely nyitja, célja minden írásának. Sas Andor a népközi viszonylatot kutatja, a népi erők egységes összefogását vetíti kö zös síkra. Az írókról szólva a vezármotí- ,vum: mennyire és mily mértékben emelt szót az elnyomottakért, a nép jogaiért. A nép!.A tárgyalt magyar írók nagy része a Metternich - kortíto ólt, a Habsburg feudalizmus rendőrállamában. És e rendőr állam urainak és szolgáinak volt egy gyo morrontó lidércnyomása: a nép. A szót, a fogalmat a cenzúra vakbuzgón irtotta, tö rülte, vakarta, ahol és ahogy csak lehetett. Hormayr osztrák történész . egyik levelében (1826) elárulja, hogy a cenzúrának erre a névre kellett a legjobban ügyelni és a Volk (nép) szót mindenütt a Leute (emberek) kifejezéssel helyettesíteni. Ilyen légkörben a népért és a népnek írni, nem éppen kis feladat volt, hisz a jobbágyfelszabadítás volt minden népi törekvés célja és veleje! Eötvös József, az „osztáiyidegen“, regényei ben nem véletlenül idézi fel a nép elnyo matásából folyó forradalmi kényszerűséget. Sas Andor Eötvös-tanulmányában érthetőn a Dózsa-regényre (Magyarország 1514-ben) fekteti a fősúlyt, mely „1847-ben nemcsak irodalmi, hanem politikai tett is volt.“ A kor jellemzésére, az összekötő vonal töret- lenségére egymásután idézi Dózsa György hiteles beszédszövegét és Wesselényi Miklós .1831-ben elmondott „önkritikáját“: „Nincs egy 'kalász búzám — mondotta Wesselényi
