Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 1. szám - Bábi Tibor: Csicseri krónika
Csicser, Bizony, hogy nyoma tűnt a nemesi csa ládoknak, csak a dolgos paraszti népet tar totta meg az idő. Ám az is megva tozott. Más az é’etmódja, más minden szokása. Csak itt-ott akadsz öreg emberre, aki em lékezik még a régi dolgokra; Ám ha ilyet találsz, az nem akar beszélni, hangosan emlékezni mások gyönyörűségére. Inkább rak elpanaszkodik köszvényes lábára, az időjárásra, sok vo’t nyomorúságára és meg halni kívánkozik, mert vissza a múltba néz és befelé magába hiába tekinget. Nincs rá szeme, se kedve, hogy a jövendőket les se. Ilyen az öreg Babincsák is. Öreg bizony, nyolcvanhat esztendős lesz Erzsébet nap ján. Ott lakik második feleségével egy roskadt, szalmafede’es házban. Va’amikor ő voft a falu pásztora. Nem akármilyen pásztor ám. Olyan, amilyenek csak a nagy magyar Alföldön éltek egykor — komor és szilajkedvű, erős és becsitetes, ki min den viszontagságában megőrizte a rábízott marhát. Olyan, akinek, ha jókedve támadt, ha búsult/ saját maga szerzetté nótáját De hát az régen volt, amikor ő fiatal vo’t. Most, ha betérsz hozzá és érdeklődsz, mit csinálgat, egykedvűen azt feleli: — Csak ülök magamnak. Ügy van. E’üldögél a kisszéken az ágy lábánál és emlékezik. Ha megkísérelnéd, hogy valami kérdéssel szóra bírd, akkor rádriaszt: — Igen szeretnék meghalni már. Meg untam az életemet. Már azt is mondtam, hogy madzagon fogok meghalni. Megszortyogtatja hideg pipáját és újra hallgat, em’ékezik. Ki tudja, igaz-e, amit mondott mert legény ő még a talpán. Tegnap is kaszani volt füvet, gyomot a kecskének. Ott pihen, mekeg az ólban a szoba mellett: Jó tejet ad, csak hát mégis lesújtó, nehéz dolog megállni ott az ólban a kecske mellett. Valamikor nagy gulyát őrzött, most csak Viszálykodó nemesi család nevét vise’i Csicser falva. Régen, évszázadok előtt Köny ves Kálmán, Magyarország tudós királya adományozta a falut a Csicseri-Orosz és Csicseri-Ormos család ősének. Bár az is lehetséges és va’ószinűbb is, hogy a család éppen új birtokáról kapta nevét. Ki tudja? Annyi bizonyos, hopy Csicser nagyon régi település. Nem csak a krónikásnak van tudomása erről. Tudja azt Csicseren a kis gyerek is. Nemrégiben Lengyel János ott szántogatott a Hitlen (Hüt’en) Gáton túl a homokos földháton, s az eke nyomán egy csiszqt kőba’ta fordult ki a földből. Odább meg egy bronzból készült nyílhegy. Akadt cserépedény is, de azt az eke összetörte- Ronkay Miklós meg egy ott talált rozsdás kardot őrizget műhelyében. A csicseri családok bizony gyakran egy másra törtek pereskedéssel is, fegyverrel is. Egyik katoikus, a másik református lévén, beleavatkoztak a templom és a val lás dolgaiba s aszerint, melyik kerekedett fölük hol katolikus, hol református kézre került a templom. Végezetül királyi döntés is olyan régen erre vágtatott el lován az utolsó cifraszűrös csikós. Ta’án itt, erre menekült a hegyek felé az utolsó szegény- legény. Talán itt hevert nyári alkonyaikor az a pásztor, aki eőször éneke’ta a szo morú csicseri nótákat. szabta meg, hogy a templom fele katolikus, fele református legyen. Erre elfalazták a szentélyt a tempomhajótól, s ez maradt a katolikusaknak, amaz meg a reformátusok nak. Ám megesett az is gyakran, hogy az egyik, vagy másik egyház hívei elégedett nek lévén a közösködéssel, éjnek idején, titkon birtokba vették a templom másik felét is. Bizony nagy háborúság volt az és eltartott több száz évig, mindaddig, míg a katolikusok új temp’omot nem építettek. A két felekezet, de még egy harmadik is, a görögkeletiek, ma békén megférnek egy mással. Olykor más-más vaüasú házastársak között felújul még a háborúság. Va’ás is megesett már a fa’uban emiatt. Ám az ilyesmi ritkaság számba megy- Csak apa jó, hogy legyen miről pletykálni a vén- asszonyoknak. Mai fiatalnak bizony nem jutna eszébe azon rágódni, melyik az igaz Isten. Az ám. Hiszen a csicseri családok sem azon rágódtak, de nem is amiatt vi- szálykodtak, hanem egymás birtokára fájt a foguk.
