Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 3. szám - Könyvismertetés. Egri Viktor: František Hečko: Falu a hegyek közt
nyerni a közömböseket, az ingadozókat, a lanyhákat» a jóra hajlamos, ám félrevezetett tudatlan embereket és a nyakasakat, a ma radiakat is mind. Hečko ezt a minden nap megújuló harcos munkát hitelesen, művészi erővel és Jebilincselően jeleníti meg: a tár sadalmi küzdelem mozgatói és rugói már nem állanak rejtve előtte a marxizmus- leninizmus elmélete megsegíti abban, hogy vi'ágosan rámutasson az osztályban: könyör telen következetességére és törvényszerűsé gére. Hečkónak sikerül mesterien megmu tatnia azt is, hogyan tünteti el az ipar térhódítása — a dolgozók kezébe került nagyobbodó fűrésztelep, az új lekvárfő ző — a szlovák falu nyomorát, majd ho gyan fordul egészen egyenesbe az egysé ges föadművesszövetkezet megalakításával a gazdálkodás magasabb formáinak beveze tésével és a kulákok ura1 mának megszű nésével Sztodolistye élete. A fentiekből kiviláglik, hjogy Hečko a sze münk előtt változó átalaku’ó társadalomnak világát próbálja megragadni és itt hozzáte hetjük az átalakulás folyamatának rajza a regény kétharmadában rendkívül kifejező erejű és színvonalában a legjobb, amit a szlovák széppróza a fe’szabaduiás óta a kö tött. Hečko különösen az ember benső világá nak rajzában túlihaladja kortársait. Ember és táj’eírásaiban. jellemfestésében a leg jobb szlovák hagyományokra, Kukučín, Timrava és Tajovszky művészetére, s ugyan akkor a legnagyobb orosz írókra; Turge- nyevre. Tolsztojra és Solbhovra támaszko dik. Hečko hangja irányzatos és ugyan akkor szenvedélyes is. Az irányzatossága megsegíti abban, hogy az osztályellenséget hiteden és ne torzítva rajzolja meg', a szenvedélyessége meg abban, hogy hite meggyőzően nem pedig szólamokban, p?a- kátízű képekben kerüljön kifejezésre. Hja Erenburgnak a „Známja” 1953 októbe ri számában megjelent tanulmányában olvas suk, hogy szén vedéi yesség nélkül nincs és nem is vtolt igazi irodalóm. Sokkal köny- nyebb megszabadulni a nyelv érdességé től a szerkezet gyengeségétől és más iro dalmi fogyatékosságtól, mint a lélek hi degségétől- ..Érdemes ta’án feleleveníteni néhány, ma már alig használt szót: hiva tás, ihlet, szó1 gálát. Bizony nem nevetsé gesek, nem üregek e szavak;, bennük van az író. az ember kötelességének helyes meg értése. akinek ebben a rövid életben sok-sok életet kell átélnie, akinek át keli melegíteni az emberek szívét, miközben ő maga élég, fel kell tárnia az ember belső világát, se gíteni az olvasót, hogy tisztábban lásson, teljesebben és magasrendűen éljen.” Erenburgnak ezek a sorai különösen ille nek Hečko könyvének legszebb fejezetére, a karácsony estére a falu koldusának, Hlisztony Ondronak szél járta, rozzant vityii“ lójában. Sehnar Pavót a fiatal kommunis tát boldogtalansága űzi ki a havas éjtsza- kába és véletlenül téved be a koldus kuny hójába, de Púplava Péter, a féllábával sírban álló falu-bölcse, az , öreg káplár” eltökélten jön ünnepi ennivalóval teli ko sarával és a szentestén csoda történik, olyan csoda, amit a szocialista élet és hit szül: a koldus emberré, a társadalom tevékeny tagjává nemesedik az öreg káplár szava nyomán. Púp’ava ajkán az olvasó nem érzi üres frázisnak hogy el kell jönnie az időnek, melyben az embereket nem eszi többé az irigység és nem roardossa a gyűlölet s mely ben az új igazság utat tör magának. Hečko nagy regénye a ma szlovák falu járól, természetesen nem hibátlan alkotás. Fogyatékossága főleg abban áll hogy az utolsó fejezetekben az író jellem- és ember- formáló ereje lankad, a fa’u áttérése a szövetkezeti gazdálkodás magasabb típusá ra inkább vitákban, mint kemény osztály- harcban kerül ábrázolásra. Hečko itt túl sókat regisztrál túl sok szereplőt mozgat, túl sok cselekményt bonyolít, mégis egy hangúbban csengenek ki ezek a fejezetek, hiányzik belőlük az előző részek szenve délyes hangja az irányzatossága pedig oly kor plakátszerű képekbe és szólamokba torzul, mint Sehnár Pavo kommunista kré dója az utolsó fejezetben. Ügy érezzük, hogy a kevesebb itt több és főleg művészibb lett votoa. A Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó di cséretes feladatot végzett azzal, hogy ezt a nagy szlcfvák regényt díszes kiadásban adja a magyar o1 vasók kezébe. A testes kö tetet Ludovit Ilečko illusztrálta. Különösen a fejezetek kezdetét díszítő rajzok kitűnőek, rendkívül kifejezőek: fmamán érzékeltetik a hegyek közé ékelt kis szlovák falu világát a változó évszakokkal és változó munkálatok kal. aratássá1, csépléssel, kévekötéssel vagy krumpliszedéssel. Ezek a hangú1 atos raj zok szinte h.ánytalanul érzékeltetik a könyv bensőséges emberi világát és líráját is. Tóth Tibor művészi fordítását külön kell méltatnunk. Meglépő művészi készséggel tolmácsolja Hečko nyelvbeli sajátosságait, a népies szó’ásmondásokban gazdag próza minden árnyalatát nemcsak híven tükröz ve hanem helyenként ízesen át is költve, nagy műgonddal élve a magyar nyelv gaz dagabb szókincsével. Olyan gördülékeny és zamatos fordítás ez, hogy a könyv eredeti szövegét ismerőjében is azt a hitet kelti, hogy eredeti és nem átültetett szöveget olvas — ami a műfordítás legnagyobb eré nye. EGRI VIKTOR.
