Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1954 / 3. szám - Sütő András: Asszony a talpán

rajoni élvtárs munkám biztasson. Tudtam,

nem azért megyék, Nem tudtam, mit fo

gok mondani, csak azt éreztem, hogy nem

hagyom magam, nem hagyom, mert igazam

van.

Beléptem az ajtón az első irodába. Kö

szöntem, Csak a sánta írnok volt ott. An

nakidején azt mondta: szerencsekivána-

taim. Most tette magát, hogy nem hallja

a köszönésemet, úgy dfoghdta magát a

papírjaival. Jól van, nem akarod, nem

hallod. Mentem a másik irodába* Ott iil

az elnök és valaki a rajoni néptanácstől,

akit nem ismertem. Valami fiatalember

volt, de nagyon szigorú arcú és szemüve

ges.

— Jónapot, — mondom.

— Üljön le, élvtársnő.

Hát leülök. Várok. Mit akarnak. Ott az

újság az elnök kezében. És azt mondja Se-

regüy:

— Te irtod ezt a cikket az újságnak?

— Én írtam.

— Ki biztatott rá?

— Az emberék. Akik engem képviselő

nek választottak.

— Biztos?

— Biztos. ' M •

— Hát kólák nem volt köztük?

— Abba biztos lehet, Seregély élvtárs.

Erre elhallgatott, ránézett a szemüveges

emberre, az meg csak gondolkozott, nagyon

törte a fejét, hogy mit mondjon.

S megszólt# újra seregély:

— Mondd, elvtársnő...

Eddig csak Annus voltam. Annus így,

Annus úgy. Most: elvtársnőSzóval azt

mondja;

— Kivel ellenőriztetted a cikket, mielőtt

elküldted volna?

— A delkiismeretemmel.

— Szóval te gondolod ki, te írod meg, a

leüdismereteddel meg ellenőrződ. Élég rosz-

szvl cselekedtél.

Erre csak dnyüott a szemem. Nem is