Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 12. szám - Kan Csszo: Tízezer évig éljen Mao Ce-tung! (ford. Turi Iván)
— Ti most kutakat ástok? Akkor én nek tek kutakról mesétek. — Réges-régen, a régmúlt időkben nem mii a világon egy kút sem. Arany idő volt az. Nem jártak száraz szelek és elég eső esett. A földek öntözésére senkinek sem volt gondja. Ahol csak lakóhely létezett, oda- ömlöttek a folyók vizei. Könnyű és vidám ■volt az élet. Azonban egyszer, nem tudom műyen emberi bűnökért, megjelent Kínában egy gonosz császár. Bántalmazta az embere ket és sok igazságtalanságot követett el. — Amikor ezt meglátta a mindenható, megharagudott és nem küldött többé az- em bereknek esőt és így három éven keresztül egy csepp eső sem esett a földre és az em bereknek nem termett a földön egyetlenegy szem mag sem. — Három évig még valahogy éltek — futotta a tartalékból. De. amikor ^ elmúlt a negyedik év és nem volt eső, a folyók ki száradtak, a föld nem termett többé. Ha talmas, addig soha nem látott szárazság uralkodott. Mit tehettek az emberek? Az állatokat kezdték enni és víz helyett azok nak a vérét itták. De hamarosan az állatok is elfogytak. Az emberek a földön feküdtek és imádkoztak: „Vizet, vizet, kenyeret, ke nyeret!“ — De hisz nem volt senki sem, aki segít hetett volna — kiáltottak fel egyszerre né hányon a hallgatók közül. Az Öreg foly tatta: — Mennyi ember pusztult él abban az időben, azt nem is tudjátok elképzelni. Az élőknek nem maradt más hátra, mint az Égi Sárkányhoz, a víz és eső istenéhez fordulni esőért. — Babona! — kiáltott fel két paraszt a hallgatók közül. — Hallgasd, tovább! — az öreg szigorúan rájuk nézett és folytatta: — Eleinte az emberek a sárkány bálvá nya alatt tüzeket raktak és tömegesen men tek a templomba. Így ment ez egy fél hó napig, de minden hiába volt. Eső nem esett. — Az emberek áldozatokkal járultak a Sárkányhoz. Disznókat és bárányokat áldoz ták és negyvenkilenc napig énekelve járták körülötte. De a nap tovább tüzelt, a levegő forró volt és a főid száraz. — Az emberek feldühödtek. Kivitték a Sárkány bálványát és dobok, tányérok han gos zaja közepette hurcolták az utcákon. A bálványt haragosan dobálták fel-le, jobbra- balra. Negyvenkilenc napig tartott ez a me net, de az ötvenedik napon ugyanolyan szá raz és forró volt a levegő, mint addig. — Az emberek kezdték elveszíteni józan eszüket. Kivitték a Sárkányt a térre és ott hagyták a forró nap sugarai alatt. Két napig jajveszékeltek, sírtak és imádkoztak a bál vány körül, de semmi sem segített. Bőszül- ten verték az agyagbálványt mérhetetlen gyűlöletükben. De ez sem segített. Nem hogy eső, de még egy felhőcske árnyéka sem volt az égen. — Napról napra több volt a halott. Úgy- látszott, hogy összeomlik a világ. Mit tehet tek az emberek? Feküdtek a földön és vár ták az elkerülhetetlen halált.-- Egyszerre csak valahonnan jött egy magastermetű, okosszemű és magashomlokú eniber. Egymás után felemelte a paraszto kat a földről és azt mondotta: „Keljetek fel! Közösen gondolkoznunk kell afelett, hogy mit tegyünk.“ — Vájjon mit lehet még tenni? kér dezték az emberek. — Amióta a gonosz császár igazságtalanságokat művél, meghara gudott a mindenható és nem ad esőt. Az Égisárkány sem jött segítségünkre. Hogy él hetünk tovább? És egymás után ismét a földre vetették magukat és várták a luúált. — A magas ember gondolkodott egy per cig és elment a térre megnézni a Sárkány bálványát. Ránézett és gyorsan visszajött. „Keljetek fel gyorsan, van már kiút!