Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1953 / 5. szám - Milan Lajcsiak: Polgári becsületszó (ford. Gály Olga) - Ctibor Stítnicky: Felsőárvai tájkép (ford. Tóth Tibor)

MILAN

LAJCSIAK:

Polgári becsületszó

Még remegett a szó a vészes hírtől,

még visszhangzott a fojtott zokogás,

még nem múlt el szirénák hangja

a fülünkből,

még zúgták a síkongó orgonák,

még fátyol repdesett a fekete gyász terén

s roskadva hordtunk súlyos bánatot,

még hallgattuk ágyúk heves tüzet

a vezérért, aki eltávozott,

a fülünkben még tompa dobszó pergett

s á menet kemény lévtei a Vörös-téren,

még remegtek a kérges munkáskezek,

h'sz ennyi fájdalom a szfvekben nem fér el,

égő sebet üt*tt a váratlan találat,

mit lesből küldött az alattomos halál.

Az a gyászos csütörtök és szomorú szombat

a tudatot éjszín szalaggal fonta át.

Tekints csak fel. Hisz nincs miért

restelkedned,

hullasd csak acélos könnyek árját.

Az ember nézzen csak mindennel szembe:

a tiszta érzések sohasem gyávák.

Haláluk történelmet formál át,

nvnt alkotó volt mindkettő élete,

hogy bennünk is legyen — mint bennük —

bátorság,

nézni velük együtt a messzibe.

S kik átéltük e szomorú órákat,

tekintsünk szét vüágosan, szilárdan.

Hitet szüljenek a k'nzó fájdalmak,

mely építeni tud dübörgő századokra.

Adjuk ezen a viharos tavaszon

szüóhazánknak érző szíveinket,

sze etetünk rezeg minden csepp harmaton

és minden terhet könnyűvé tesz.

Po^gán be^süet szólaH meg bennem

és nem fojtják el erejét:

A népért él a kommunista ember

s anyja a halhatatlan nép.

Határkő lett fiatal életünkben

az a gvöt~e1mes szombat este.

Hallgatag katonák lépdeltek az éjben,

szemükkel éberen a távolt lesve.

Szilárd lépéseikben a pártom élt.

A frontok közt nincsen középút,

Zengjen hát emberséges életért

eskünk, mellyel örökre megfogadtuk:

Előre! Sztálinért! Gottvoaldért!

Ctibor

Stítnicky:

Felsőárvai tájkép

Vén kotlósként ül a hegy, tövén

megbújó, vaksi kalyibák.

Bolyongok a rét tarka selymén

s tavaszi szellő hozza félém

Hviezdoszláv látnok szavát.

Zengi a folyó tilinkója.

e~dők dudája, zöld vetés.

Adóját a kor most lerója,

leng az új tavasz lobogója

s boldog, .gazdag jövőt ígér.

V

Az égen felhö-nijájat kerget

a szél, e füttyös, vén zsivány.

Barázdát, sűrű ráncot vetnek

a föld homlokán a kerekek

nehéz gépek lépte nyomán.

ős Usztya alatt gátak húrján .

víg nótát penget a folyó,

munkánkról zeng dalt minden hullám

s csodá'va nézi égi útján

a fényes, sárga napgolyó.

Nyomor és éhség vak mélyéből

magasba szökkent már a gát.

Kotró s daru duruzsol neki,

ezernyi munkás becézgeti,

mint pásztor ifjú asszonyát.

Hainan a námesztói hídig

messzi, amaddig szemünk lát,

hullámos tiszta tenger kéklik

s kibontja büszkén, fel az égig

ragyogó jövőnk zálogát.

Fordította: Tóth Tibor

Fordította: Gály Olga.