Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 4. szám - Egri Viktor: Maxim Gorkij a béke és a szocializmus nagy harcosa
Gorkij a moszkvai Vörös-téren, katonai díszszemle alkalmából. rombadölö világnak egy foszlánya ez, vagy az újnak bimbója. A forradalom esztendeje Gorkijt Péter- várott találja, ahol élesen támadja cikkei - bem a cáiri kormány imperialista politiká ját. A burzsoázia bért’ollníofeai ,,hazaárulő - nak“ mondják, de Gorkijt ez a támadás nem téríti le útjáról. Az igazság1 kedvéért azonban meg kell jegyeznünk, hogy Gorkij eleinte nem fogta fel a forradalmi esemé nyek teljes horderejét és később be is vallja, hogy nagy sajnálatára nem érté kelte eléggé a bolsevikok erejét és bátor ságát. Lenin és Sztálin siettek ekkor kri tikájukkal a segítségére és a nagy író megtalálta támogatásukkal a helyes utat. Már a Nagy Októberi Forradalom elisö napjaiban ott áll a vezetők mellett és se gít az új szocialista kultúra megteremté sében. 1919-ben kötetbe gyűjtve' kiadja meg emlékezéséit L. N. Tolsztojról; a megfe szített munka aláássa egészségét régi tu dóba ja kiújul és ezért Lenn szorgalma zására 1921-ben Olaszországiba utazik, hogy ott gyógykezeltesse magát. Ezúttal Gorkij a Nápoly melletti Sor- rentóban telepedik le, ahol megírja „Egye temeim“ címmel önéletrajzi regényének befejező kötetét, megfesti az orosz pol gári világ zűrzavarát és meddőségét ,,Ar- tamanorviok“ oímti regényében és belefog „Khm Szamgin élete" című nagy mun kájának írásába.. A szoros kapcsolatot ha zájával egy pillanatra sem veszíti el, ál landó Levelezésben áll szovjet emberekkel és állandóan figyeli a fiatal szovjet írók fejlődését. Itt Sorrentóban, a huszas évek elején él tem át életem egyik legnagyobb élményét : láttam Gorkijt, beszéltem századunk leg nagyobb irózsenijével, A friss élményt azon melegében éjtsza- ka papírra vetettem és — jellemző a pol gári lapok mentalitására — ez a forró- hangú, szenvedélyes írás nem kellett, nem jelent meg, elkallódott. Most, csaknem há rom évtized távlatából tekintek vissza er re a találkozásra és próbálom összerakni az emlékek szétforgácsolt, szertehulló mo zaikdarabjait. Próbálom őket felidézni úgy, hogy ne a haibatatlanná tett lángész álljon elém, hanem az ember, a tanító, aki egy kezdőnek bátorító és feddö szavakat mond. így emléksze m . ., Szállásomon — Capri szigetén kötöttem ki akkor három napra — a takarítónő ész revett az asztalomon egy Gorkij könyvet. Az Artamanavok magyar kiadása volt. — Ismerem az íróját. Soká itt élt a szigetien, most Sorrentóban van, — mon dotta az asszony és pletykás kedvvel rög tön hozzátette, hogy a szigetnek sokkal nevezetesebb lakója van: Axel Munthe, a híres svéd író, a svéd király orvosa és barátja. Munthe nem érdekéit, de Gorkij neve izgalomba hozott. Mit tudtam akkor róla?
